Keresés ebben a blogban

2012. július 31., kedd

2012-07-31

Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat? (Máté 21:23)

Vannak kérdéseink, időnként mi kérdezünk másokat, olykor mások kérdeznek bennünket. Most nézzük meg, hogy milyen, ha Isten teszi fel nekünk az Ő kérdéseit. Sajnos napjainkban, egy bennünket kérdező Isten képe majdhogynem ismeretlen. Sokan úgy gondolják, hogy nekünk jogunk van kérdezni Őt, de az, hogy neki is vannak kérdései felénk, az már alig érthető a legtöbb ember számára. Pedig az, hogy Istennek vannak kérdései, húzza alá a leginkább, hogy élő, érző személy, nem csupán egy személytelen fogalom. Isten teremtett bennünket, tanítja a Szentírás és ezért joga van a maga kérdéseihez.
Így kérdezi Ádámot a teremtés hajnalán, miután az ember saját útját kezdi járni a bűnesetet követően: Ádám, hol vagy? (1Móz 3.9) S Ádám rejtőzködik ez elől az egyszerű kérdés elől, s azt sem tudja, mit mondjon, hogyan feleljen. Lassan jön csak elő a rejtekéből, s vall színt az engedetlenségről, amiről nyílván Isten mindent tudott már. Majd Ádám fia, Káin is odakerül Isten kérdései kereszttüzébe: Hol van a te testvéred?(1Móz 4.9) – kérdezi őt Ábel felől, miután meggyilkolta testvérét. S Káin e mélységes bűnt követően arcátlan kérdéssel válaszol: Talán őrizője vagyok az én testvéremnek? (9v.) Azóta valóban ilyen az ember. Kerüli a válaszadást Isten felé. Büszkesége, autonómiája csorbul, ha neki kell színt vallania. Téged szokott zavarni, ha Isten kérdést tesz fel neked?(Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
Csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.

2012. július 30., hétfő

2012-07-30

Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat? (Máté 21:23)

Mi emberek, kérdező lények vagyunk. Életünk során megszámlálhatatlan kérdés fogalmazódik meg bennünk, melyekre természetszerűleg feleletet is várunk. Nagyon sok kérdésben jövőbe tekintés van. A kérdező ember kíváncsi, érdeklődik, többet akar tudni. S a válaszoktól reméli boldogságát, békességét, élete megoldásait. Különösen életünk megpróbáltatásai idején erősek a „miért?”-jeink, melyek által keressük az elveszett életértelmet. Persze van, hogy a válasz, amit kapunk, nem elégít ki bennünket, sőt lehet, hogy még nagyobb bizonytalanságot eredményez.
Aztán az érem másik oldala, amikor nem mi kérdezünk, hanem bennünket kérdeznek mások. Ilyenkor derül ki, hogy míg sokszor olyan természetesnek érezzük kérdést feltenni, addig mások kérdése nyomán mi magunk is megtorpanunk, és nincsenek, vagy alig vannak válaszaink. Mások kérdése nemcsak kíváncsi érdeklődés lehet életünk felől, de időnként leleplezi sekélyes tudásunkat, rámutat önnön felelősségünkre, sőt mások kérdése számon kérheti mulasztásainkat is. Látjuk tehát, ha bennünket kérdeznek, az akár kínos is lehet. Ilyenkor a kérdés megállít, állásfoglalásra késztet. (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 Az időt nem ragadhatjuk meg. De hagyhatjuk, hogy az idő által Isten ragadjon meg bennünket. És ezzel mi ragadhatjuk meg az Életet.  (Gyökössy Endre)

2012. július 29., vasárnap

2012-07-29

Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek… (Máté 23:5)

Te kinek akarsz tetszeni? Kinek vagy kiknek a figyelmére szomjazol? Bizony attól várod a visszajelzést, és a megerősítést is a magad számára. Ma arra kérlel ez az Ige, hogy közeledj az Úrhoz. Kezdd el Őhozzá, szentséges lényéhez hasonlítani önmagad. Ahhoz a képhez hasonlítsd magad, amire teremtett és megváltott Istened! Ahhoz az élethez, amit Ő szán neked, és nem ahhoz, amit emberek figyelméből építesz fel. Az utóbbi légvár csupán. Ideig-óráig való. Amit Isten ad, örök. A legbiztatóbb dolog, ha maga Isten figyel rád. Ez teljesebb bármilyen emberi figyelemnél. Kezdj el imádkozni, s legyen bizonyosság benned, hogy Isten bizonnyal hallja, amit mondasz. Ő bizonnyal figyel rád. Térj hozzá, keresd Isten tetszését, akarj neki örömet szerezni. Csak ez számít igazán az életben. Dicsőítsd Őt, s közben ne az emberekre nézz. Az emberek kedve, véleménye úgy hullámzik, mint egykor Péter lába alatt a tenger. De míg Jézusra nézett, járt a habokon is. (Mk 14.29) Az Úrra való nézés ad igazi tartást, önbecsülést, és egyedüli helyes önértékelést. S ha mindez a tied, vidd másokhoz is ennek a jó hírét. Amit Istenből merítettél, Jézus Krisztus által, éld eléjük, szolgáld ezzel az Urat, élj ebben is tetszésére. (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
 Az igazi öröm elajándékozza önmagát. Aki megtapasztalja, nem keres érte sem hálát, sem jutalmat. Számára az a hála, az a jutalom, hogy adhat. 

2012. július 28., szombat

2012-07-28

Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek… (Máté 23:5)

Van egy zsinórmérték, amiről elfeledkeztek ezek a farizeusok, s ez Istenben található. Istenhez mérve magunkat, találhatunk rá igazán önmagunkra. Pál apostolról tudjuk, hogy farizeus volt. Valószínűleg ő maga is küzdött az emberek figyelmével. Kiderül ez leveleiből, mert megtérését követően az általa alapított gyülekezeteket viszont már ilyenekkel bíztatta: Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. (Gal 1,10)- Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát. (Ef 6,6) Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. (Kol 3,22) Mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. (1Thessz 2,4) 
Különösen az utolsó Ige mondd ki nagy igazságot: Isten ítélt alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot. Ezt így is mondja a Szentírás más helyen: így tetszett az Istennek. S ha neki így tetszett, akkor szívesen megyek, és szolgálok neki. Hiszen figyelt rám, megmentett, felemelt, ezért örökre hálás leszek neki. Jézus meghalt értem, ennyire szeretett, s ebben rejlik életem legnagyobb értéke. Pál apostol sok mindenben egyedül volt, sokan el is hagyták a szolgálatban, de ezért tudta képviselni a rá bízott ügyet hűséggel, szeretettel, nem megkeseredve, mert nem embereknek, hanem Istennek akart egyedül tetszeni. (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 Gondoskodjatok arról, hogy akivel találkoztok, boldogabb legyen a veletek való együttlét után, mint amilyen előtte volt. (Teréz anya)

2012. július 27., péntek

2012-07-27

Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik. (Ézsaiás 26:3)

Lenyűgöző felfedezésem volt: minél több időt töltök Istennel, annál jobban kijövök az emberekkel. Erre számíthatok.
Amikor a viták megerősödnek a házasságodban, az azt jelenti, hogy valaki nem tölt elég időt Istennel. Ez ennyire egyszerű. Közeledni kell Istenhez, ha el akarod kerülni a vitákat.
Az Ézsaiás 26:3 ezt mondja: Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik. Amikor Istennel töltesz időt, akkor a gondolataid felé irányulnak. Aztán jobban kijössz az emberekkel, mert Ő tökéletes békét ad a szívedbe, és nem leszel olyan bosszantható. Láttál már olyan embert, aki csak akkor közeledik Istenhez, ha bajban van? Csak akkor imádkoznak, ha szorult helyzetben vannak. Szükséged van Istenre. Bibliatanulmányozás, vasárnap reggeli időszak, napi csendesség. Szánj időt ezekre. Azt gondolod túl elfoglalt vagy? Talán tényleg az vagy. Talán ki kell iktatnod pár dolgot az időbeosztásodból, hogy több időt tudj Istenre fordítani. Kelj fel 15 perccel korábban. Olvass, és imádkozz, aztán figyeld meg a viselkedésedet és a más emberekhez való hozzáállásodat a nap további részében.
Minél több időt töltesz az Istennel, annál jobban fogod élvezni az időd többi részét. Sokkal eredményesebb és hasznosabb lesz. Jobban kijössz majd másokkal és kevesebb lesz a vitád, mert közeledsz  Istenhez. Az életedben meglévő konfliktusok egyenes arányban állnak az Istennel töltött idővel.
A Jakab 4:8-ban egy nagyszerű ígéret van: "Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok." Ő nem fordít hátat. Közeledik feléd. Ha te lépsz felé, akkor Isten is lépni fog feléd.
Ahhoz, hogy elkerüld a vitákat, add át azokat Istennek, ismerd fel a Sátánt, és közeledj Istenhez.
Beszéljünk róla:
- Hogyan jellemeznéd az imaéletedet? Mint egy folyamatos beszélgetés Istennel, vagy időszakos, segítségért való könyörgés?
- Azokra a dolgokra szánsz időt, ami igazán fontos neked. Másoknak mit mesél az időbeosztásod, mi a legfontosabb számodra?
(Forrás: Napi remény)

A nap gondolata:
 ...Egy nemzetnek nem csak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői. (Egry József)

2012. július 26., csütörtök

2012-07-26

Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek… (Máté 23:5)

Értékes vagy! – hallottam nemrégen egy igehirdetésben. Ez igaz, azonban a legtöbb ember ritkán ismeri fel világosan az ehhez vezető utat. Hiszen kihez vagy mihez képest vagyok én értékes? Mi adja az önértékelésem igazi alapjait? Az, hogy hasonlítgatom magam másokhoz? Az, hogy milyen visszajelzéssel élnek felém az emberek? Az, hogy elég sokan figyelnek rám és számít a véleményem? Észre kell venni, hogy fontosak ezek, de valójában így hosszútávon nem fog sikerülni rátalálni saját magunk értékességére. Ezek a farizeusok tanítók voltak, élen járók, nap, mint nap az emberek szeme előtt élték az életüket és ebből látszik, hogy az emberek figyelme lehet, hogy kölcsönöz jó érzéseket az embernek, de elmélyült boldogságot semmiképp. A farizeusok sem éltek harmóniában magukkal, mert az emberek figyelme nem tud igazi értéket adni. Aki ettől várja saját boldogságát, az előbb utóbb csalódni fog. Ráadásul másokat is félrevezet, és nagyobb felelőssége van így. (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 Az Imádkozás felélénkíti a lelket, feltölti szellemi és fizikai energiával, hogy eleget tehessen az élet kihívásainak.

2012. július 25., szerda

2012-07-25

Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek… (Máté 23:5)

Kitűnni, feltűnni. Van olyan is, amikor valaki ezért szándékosan akar kitűnni a tömegből. Ők a magamutogatók, a feltűnési viszketegségben élők, az exhibicionisták. Ők a leginkább figyelemre éhesek. Ugyanakkor ezek az embertársaink a belső világukban a legbizonytalanabbak, akik számára a figyelem egyenlő a stabilitással. Semmi egyebet nem kíván az ilyen ember, mint elnyerni, vagy visszaszerezni a belső harmóniáját, valamint hogy őt is szeresse valaki. Napjainkban a pénzügyi válságnál is nagyobb az önismereti, önbecsüléssel kapcsolatos válsága az emberi léleknek. S ez egyre többet fog testet ölteni abban, hogy kitűnni akaró emberekkel fogunk találkozni.

A mai Igében érdekes módon Jézus is ilyen emberekről beszél.  A farizeusokról mondja itt az Úr, hogy Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek…A farizeusokról, az akkori nép lelki vezetőiről beszél Jézus ebben a teljes fejezetben. Ellenük intézett beszéde került itt megörökítésre. Szemükre hányja, hogy mennyire nem töltik be azt a tisztüket, amit Isten szánt nekik népe között, s ahelyett, hogy Istent akarnák megismertetni az emberekkel, saját magukkal vannak elfoglalva. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy úgy akarják tanítani az embereket, hogy közben saját maguk sincsenek a hit magaslatán. Bizonytalanok önmagukban, akik alig-alig tudnak bármit is adni kortársaiknak az üdvösség tekintetében, mert valójában önmaguk is bizonytalanok önmaguk felől. Ahelyett, hogy önismeretüket Istenből és a vele való kapcsolatból merítenék, az embereknél koldulják mindezt. Az emberek figyelmével akarják visszanyerni önbecsülésüket. (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 Nobel-díjjal jutalmazták az egyik orvost, aki ezt írta világhírű munkájában: Az Ima a leghatalmasabb energiaforma, amit az ember létrehozhat. Az Ima befolyása az emberi értelemre és testre annyira kimutatható, mint a mirigyek kiválasztó képessége.
Eredményeit mérni lehet a megnövekedett vidámságban, a nagyobb intellektuális képességben, az erkölcsi tartásban és az emberi kapcsolatok mélyebb megértésében. Az Imádság nélkülözhetetlen a személyiség legteljesebb kifejlődésében. Csak az Imádságban érjük el az értelem, a test és a lélek teljes harmóniáját, ami a törékeny embernek megadja a rendíthetetlen erőt.

2012. július 24., kedd

2012-07-24

Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek… (Máté 23:5)

Egy figyelemre éhes világban élünk. Talán soha sem volt még olyan fontos emberek számára ez, mint napjainkban. Mindenekelőtt a gyermekek szomjazzák már kicsi korban a szüleik és a felnőttek figyelmét. Számukra a megerősítés jele ez, hogy fontosak. Szeretik, ha a középpontban lehetnek. De ugyanígy fontos a felnőtt generáció számára, hogy figyeljenek az emberre, s ne maradjon egy névtelen, tömegember. Sokan a figyelemmel együtt valójában a szeretetre, tiszteletre éhesek, hogy fontosak legyenek mások számára. Sokak számára nagyon szükségesek a pozitív visszajelzések. Egy dicsérő szó, egy elismerő pillantás, egy személyre szóló ajándék, egy figyelmesség, vagy a másik emberre szánt minőségi idő. Amennyiben hiányoznak mindezek, akkor ez kedvtelenné, lehangolttá teszi a legtöbb embert. Vegyük észre: a figyelem energia. Akire figyelnek, azt energiával táplálják, így következésképpen erőt kap. Akire nem figyelnek, akit mellőznek, az éppen ezért veszít az életkedvéből. Te hogy látod magad ezen a téren? (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
 Az Imádságnak akkora ereje van, hogy meg tudja változtatni az ember lelkületét:
A szív keserűségét édessé teszi,
Az ostobát bölccsé,
A félénket merésszé,
A gyengét erőssé,
A vakot látóvá,
A hideget forróvá.

2012. július 23., hétfő

2012-07-23

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.(Rm 5:1)

Ha már tied ez a békesség, akkor van egy hatalmas feladatod: add tovább! Egyfelől azzal, hogy Istenbe vetett hittel a jelenben élsz. Rábízod magad Istenre és erre bizonyosan mások is felfigyelnek majd. Légy hálás ajándékaiért, és tedd életed naponta az Ő kezébe! Egyetlen megváltozott emberi élet máris hatalmas hitvallás. Másrészt imádkozz békétlen emberek életéért. Bíztasd őket arra a belső békességre, ami nem nyerhető el pusztán a körülmények átrendezésével. Elsősorban te mutass más hozzáállást az élethez, a Jézusba vetett hit mentén. Istenben megbékélt életed így legyen Jézus szavai szerint só és világosság mindazok között, ahova helyezte életed.  Legyen tied Jézus ígérete: Boldogok akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek! (Mt 5.9) (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 Az Imádság olyan valóságos erő, mint a földi gravitáció…. Az egyetlen erő a világon, amely úgy tűnik, hogy legyőzi az úgynevezett természeti törvényeket is. (Alexis Korel)

2012. július 22., vasárnap

2012-07-22

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.(Rm 5:1)

Békesség azért lehetséges, mert a jelen van Jézus. Ő hív magához. Itt és most. Sokan halogatják azt a drága döntést, ami örökre hozzá kapcsolhat, pedig épp a Jézussal együtt felértékelődő jelen menthetné meg életüket. Jézus hozza az összhangot és a harmóniát! Őbenne jön egyenesbe az ember a múltjával, és Őbenne oldódik fel minden bizonytalan jövőkép, ha valaki végre elfogadja, hogy Jézus az Ő sorsa. Az ilyen ember valóban elmondhatja, hogy békessége van. Jézus mondja: Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. (Jn 14.27) Tehát a világ nem adhatja nekünk ezt a békét, csakis Istennél lehet megtalálni. Hittel kell felismernünk, amit egykor az egyházatya, Augustinus mondott: Mindaddig nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned. Van-e már ilyen békességed? Megbékéltél-e már igazán, teljes szívvel, Istennel? Ha nem, ragadd meg az Urat, jöjj hozzá, keresd Őt teljes szívvel, békélj meg vele! Ha pedig van már békességed Őbenne, akkor élj a jelen legalkalmasabb eszközével: adj hálát! Légy megbecsüléssel, amit naponta cselekszik életedért az Úr. Köszönd meg neki újra az életed, hogy soha el ne veszítsd azt a drága békét, amit benne nyertél. (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
A szívemnek megvannak a bizonyítékai, amiről az ész semmit sem tud. (Pascal)

2012. július 21., szombat

2012-07-21

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.(Rm 5:1)

Hogyan mondhatja itt az apostol, hogy Békességünk van? Neki sem volt mindig békessége. Egy nyugtalan, Isten gyermekeit üldöző farizeus volt, akit indulatok fűtöttek, akinek volt egy torz jövőképe, hogy csírájában öli meg az éppen induló keresztyénséget. Isten másként gondolkodott felőle, mert megállította útján, szolgálatába állította. Így ír erről egyik levelében: Megbékéltetett minket önmagával, Krisztus által. (2Kor5.18) A mai Ige így mondja: Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. (Rm 5.1) Tehát a békesség elnyerhető. Krisztusban. Akár a múltja, akár a jövője köt valakit gúzsba, megszabadulhat. Segít ebben Jézus Krisztus. Ő megbocsáthatja a bűnt, ha valaki megvallja előtte, nem kell cipelnie annak a súlyát. Az Ige bíztat: Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. (Zsolt.103.12) De Jézus megszabadíthat a jövőtől való félelemtől is, ami szorongatja az ember szívét: Ne aggodalmaskodjatok életetek felől…tudja a Mennyei Atyátok, mire van szükségetek…Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát és mindenek ráadásul megadatnak nektek!  (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
Egy nemzet erkölcsi állapota aszerint alakul, amilyen fogalmat alkot magának Isten jelleméről. Amilyen az ember Isten-fogalma, olyan lesz az erkölcsről, felelősségről alkotott fogalma, és ez formálja ki életének tisztaságát, erejét.

2012. július 20., péntek

2012-07-20

…ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! (Filippi 4:8)

Neked sincs több problémád, mint másoknak – te csak többet gondolsz rájuk! Állj csak meg, és olvasd el még egyszer ezt a mondatot! Szánj rá egy percet, és gondold végig, mit jelent! Amit gondolsz, abból következik majd az, hogyan érzel. Ha nem hiszed, próbálj meg dühös lenni anélkül, hogy előtte haragos gondolataid lennének, vagy szomorú lenni anélkül, hogy előtte szomorú gondolataid lennének. Nem tudsz, igaz? Ahhoz, hogy érezni tudj valamit, először gondolnod kell rá, mert a gondolat eredményezi az érzést. Ez élet-változtató információ; olyan tudás, amit a Sátán nem akar, hogy megszerezz. Ha megváltoztatod, hogyan gondolkodsz, az meg fogja változtatni, hogyan érzel! Semmi sem tudja úgy visszatartani a negatív érzéseket, mint saját gondolataid. Az igazság az, hogy a gondolataid a negatívak, nem az életed! Ha egyszer ezt megérted, újra vissza tudsz térni a boldogság ösvényére. Ám a változáshoz idő kell. Nem egyik napról a másikra váltál negatívvá, és nem is tudsz egyetlen nap alatt pozitívvá válni. De el tudod kezdeni! Hogyan? Ha két dolgot teszel: Először, ha úgy bánsz a negatív gondolatokkal, mint a legyekkel – elhessegeted őket, és olyan gondolatokkal helyettesíted őket, amik „nemesek és dicséretesek”. Tied a döntés! Másodszor, ha Isten jóságára gondolsz. Dávid megtette: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.” (Zsoltárok 103:2-4) Ha tehát komolyan gondolod, hogy változtatni akarsz az életeden, kezdd azzal, hogy változtatsz a gondolataidon!
(Forrás: www.maiige.hu )

A nap gondolata:
Kis nehézségek sokszor kiborítanak, és a nagy nehézségek hatására térünk ismét magunkhoz.

2012. július 19., csütörtök

2012-07-19

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.(Rm 5:1)

Pál apostol ebben az Igében jelen időben mondja: Békességünk van. Felismerhetjük először is, hogy akinek békessége van, az a jelenben él. Az elsőrendű visszajelzés szívünk állapota felől, hogy hol is élünk valójában? Sok ember szüntelen a múltba réved. Ezeknek az embereknek a figyelme azon nyugszik, amit helytelenül cselekedtek, vagy amit az emberek tettek velük. Ez a békességem volt állapota. De mivel elveszítették, vagy soha nem volt, ennek a súlya nehezedik rájuk. Másoknak éppen ellenkezőleg, a jövőben járnak a gondolataik. Az ilyen embereknek vagy haszontalan sóvárgással tele a szívük olyan dolgok iránt, amit szeretnének megszerezni, vagy éppen ellenkezőleg, a jövőtől való aggodalom cikázik a gondolataiban. Nekik pedig szüntelen a Mikor és hogyan lesz békességem? körül járnak a gondolataik. Ha bármelyik is jellemző valakire, akár a múlt árnya, akár a jövő állandó kémlelése, egészen biztosan nincs békessége. Békessége csak a jelenben élő embernek van. Te mit mondasz magadról: békességed van? (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik.

2012. július 18., szerda

2012-07-18

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.(Rm 5:1)

Békesség. Kinek-kinek e szó mást és mást jelent. A legtöbben akkor mondják, hogy békesség van az életükben, ha a külső körülményeikben nincs különösebb változás, ha minden rendben van a családjukban, emberi kapcsolataikban, jónak mondható az anyagi helyzetük, s munkájuk eredményeket hoz. Mégis azt látjuk sokszor, hogy ha adottak is a kedvező körülmények, akkor sem mondható el mindig és minden esetben, hogy valaki boldog és kiegyensúlyozott. Különösen a jóléti országokban elterjedt az, hogy minden nagyszerű körülmény ellenére gyakran esnek az emberek depresszióba, életértelem-válságba, vagy egyszerűen unják magukat, és az időt múlatják. Felismerhetjük, hogy a békesség valami egészen más dolog. Sokkal több köze van a belső világunkhoz. A békesség alapvetően harmóniát jelent. Összhangot, ami egész valónkat átjárja, és amit olyan sokan szeretnének elérni. Olyan a békességben élő ember lelke, mint egy nyugodt táj, mint egy kisimult tó felszíne, amit úgy tűnik, semmi sem zavarhat meg. Igazán az a bölcs ember, aki soha sem a körülményektől teszi függővé boldogságát, békességét, hanem megtalálja a lelkében a békesség felé vezető utat. Neked ilyen békességed van?  (Berencsi Balázs)

A nap gondolata:
 A hit a dolgok legegyszerűbbje. Lehet, hogy éppen ezért oly nehéz megmagyarázni. 

2012. július 17., kedd

2012-07-17

Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. (1Tim 4:12)
Pál apostol azt írja Timóteusnak, a fiatal szolgatársának, hogy legyen példa a hívők számára. Elgondolkodtam azon, hogy miért nem azt írta, hogy legyen példa a hitetlen emberek számára. Arra jutottam, hogy több oka is van ennek. Egyfelől nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek (!!) volt problémája Timóteussal. Másfelől a hitetlenek – vagy inkább az a jó, ha így fogalmazok: még nem hívők (mi is így kezdtük) – másképpen gondolkodnak, látnak dolgokat, ők nem értik, ha egy hívő például nem üt vissza, nem szól vissza bizonyos helyzetekben. Igaz, előfordul, hogy magukat hívőnek tartók se értik ezeket a megnyilvánulásokat. Nem is boncolgatnám ezt a témát tovább, de az engem megdöbbentett, és döbbentsen meg téged is, hogy a hívőknek mennyi bajuk van egymással. Ezek szerint nincs bennünk elég szeretet, hogy elhordozzuk egymás gyengeségeit, vagy éppen másmilyenségét, hiszen Timóteusnak a fiatalsága nem tetszett többeknek. Kicsinyesek vagyunk, amikor így vélekedünk egymásról, amikor belekötünk az élő fába is… Ne tegyük! Legyünk jó példák mások előtt, de ne mások tetszését keressük, hanem az Úrét!
A nap gondolata:
Szentlélek nélkül olvasni a Bibliát annyi, mint valaki napsütés nélkül akarná használni a napórát. (Stewart)

2012. július 16., hétfő

2012-07-16

Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. (1Tim 4:12)
Pál apostol azt javasolja Timóteusnak, hogy azokkal szemben, akiknek probléma az ő fiatalsága, neki ez ne jelentsen gondot. A fiatalság egy állapot, ami majd elmúlik. Viszont tehet olyat, ami bár idővel szintén elmúlik, mert a feledés homályába merül, de az emberi lelkekben nyomot hagy: ez a példaadás. A múltkorában egy gimnázium igazgatója fogalmazta meg kollégáival való beszélgetésében arra a véleményre reagálva, hogy a mai fiataloknak nincs példaképe, hogy rosszabb a helyzet: mi vagyunk a példaképeik. Nekünk is át kell éreznünk felelősségünket: példát adunk, akár akarjuk, akár nem. Látnak bennünket gyermekeink, a munkatársaink, a barátaink. De mit látnak? Építő, Krisztusra mutató és követendő az a példa, amit mások elé élünk vagy inkább taszító, Krisztus nevére gyalázatot hozó, negatív példát látnak tőlünk? Légy példa! Erre kér az Ige. Hol és hogyan lehetsz azzá? Gondold végig, van talán rá pár perced…
A nap gondolata:
A Szentlélek nemcsak bűnirtó tűzként akar hatni bennünk, hanem szívünket a Krisztusért lángra gyújtó tűz gyanánt is.

2012. július 15., vasárnap

2012-07-15

Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. (1Tim 4:12)
Az Úrnak átadott életű hívők sem tökéletes emberek. Sőt, időnként bizonyítjuk, hogy nagyon is messze állunk a tökéletességtől. Miért is? Azért, mert például Timóteussal az volt a baja az általa vezetett gyülekezet egy részének, hogy túl fiatal. Nemcsak a keresztyénség első időszakában volt így, hanem jelenség ez mindenkor, így ma is. Neked van gondod gyülekezeted vezetőjével? Túl fiatal, tapasztalatlan még? Túl öreg, nem olyan már, mint 10 éve? Egyetlen gyülekezet vezetője sem azért áll közössége élén, hogy emberi tetszést keressen, hanem azért, mert az Úr odaküldte és odaállította őt. Akkor pedig nem az a kérdés, hogy fiatal-e, vagy öreg, férfi-e vagy nő, hanem az, hogy Krisztusra tekintve vezeti-e a rábízottakat vagy sem? Továbbá melléállnak-e mások? Segítik-e, előbbre viszik-e az Isten országát vagy csak kritizálnak? Nem tudom, hogy veled és nálatok ez a kérdés hogy van, de érdemes elgondolkodni rajta…
A nap gondolata:
A Szentlélek azokat szenteli meg, akik engedelmeskednek neki.

2012. július 14., szombat

2012-07-14

Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? (ApCsel 2:37)
Az első pünkösd alkalmával a Szentlélekkel megtelt Péter prédikálni kezdett egy több ezres tömeg előtt. De a Szentlélek nemcsak az igét hirdető Péterben munkálkodott, hanem a hallgatóságban is. Ugyanis ezt olvassuk: Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? Tehát nem arról van szó, hogy elment a hallgatóság szíve és füle mellett, ami elhangzott, hanem megérintette őket. Magukra vették a Péter igehirdetésének üzenetét. Testvérem! Amikor téged szíven talál, megérint, benned megindít valamit egy Ige, vagy egy igehirdetés, akkor az az Isten Lelke által történik. Amikor azt érzed, és megfogalmazod – kimondva vagy éppen kimondatlanul – hogy ez nekem szólt, akkor Isten Szentlelke megtalálta az utat a szívedhez. Mi, lelkészek – az Isten kegyelméből megért szolgálati évek alatt – nagyon sok igehirdetést mondunk el, de hogy mikor, kit, mi érint meg, azt csak ti, személyesen tudhatjátok és Isten Szentlelke. Vagy itt vannak ezek az internet segítsége által sokakhoz eljutó igemagyarázatok: van ennek értelme? Néhányszor voltam már mélyponton ezzel kapcsolatban, és megkérdőjeleztem e szolgálat értelmét, szükségét. De olyankor egy-egy bizonyságtétel, mely valamilyen visszajelzés formájában érkezett, megértette velem, hogy Isten Lelke munkálkodik és áldást ad arra, ami Tőle van. Kívánom, hogy naponta engedjük, hogy az Úr megszólítson Igéje és Lelke által!
A nap gondolata:
A pünkösd nem végállomás, hanem kiindulási pont. (Stanley)

2012. július 13., péntek

2012-07-13

Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. (1Jn 4,11)

A zimbabwei Afrika Egyetemen töltött első karácsonyunk táján nagyon hiányoltuk az otthoni megszokott karácsony előtti hangulatot, és a családunkat. Rémlett, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek hiányoznak a megszokott arcok, és a családi szeretet melege. Legalább 10 különböző nemzet diákjai tanultak az egyetemen, és egyikőjük sem tudott hazamenni. 
A Lélek által egy ötletem támadt: Hívd meg az összes diákot, akik az egyetemen maradtak egy karácsony esti vacsorára. Meghívtuk őket, és kértük, hogy hozzanak magukkal valami nemzeti eledelt. Micsoda lakoma kerekedett, és micsoda ünnepet élhettünk át együtt! Vacsora után minden diák elmesélte országa hagyományos karácsonyi szokásait, és megtanított anyanyelvén egy karácsonyi éneket. Sok nyelven énekeltünk, de Lélekben egyek voltunk. Abban az évben karácsonykor igazi pünkösdöt ünnepeltünk. 
Hasonló élménye lehetett az első pünkösdkor a Jeruzsálembe áramló tömegnek. A Lélek fuvallata vette őket körül. Csodálattal hallgatták Jézus születését, keresztre feszítését és feltámadását. A hívők Krisztusban egy új családra leltek. A Lélek ma is erre hív - szeretetközösség építésére. (Forrás: Csendes Percek)

A nap gondolata:
 A Krisztus-hívők mind egy nagy család részei.

2012. július 12., csütörtök

2012-07-12

Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. (Jakab 1:23-24)

Az Ige tükör. Magunkat láthatjuk meg benne. Te mit látsz, ha belenézel? A következő kis történet segít elgondolkodnod:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy templom, abban pedig egy terem, melynek minden falát tükrök borították. Történt egyszer, hogy egy kutya eltévedt ebben a templomban, és addig bolyongott, míg végül ebben a teremben találta magát. Ahogy hirtelen megpillantotta ezer tükörképét, morogni és ugatni kezdett vélt ellenfeleire. Ám ezek ezerszeresen vicsorogtak és ugattak vissza rá. Erre az eltévedt eb még dühödtebben reagált, míg végül belepusztult ádáz őrjöngésébe.
Telt-múlt az idő, s egyszer egy másik kutya keveredett az Ezer Tükör Termébe. Őt is körülvette ezer tükörképe, csakhogy ez a kutya boldogan csóválni kezdte a farkát – mire az ezer tükör-eb szintén örömteli farkcsóválásba kezdett. Ez a kutya végül jókedvűen és megerősödve hagyta el a templomot.
Senki sem fogja megtudni, de te azért tedd fel a kérdést magadnak: az első vagy a második kutyára hasonlítasz-e inkább?

A nap gondolata:
Amennyivel világosabb a nap minden más világosságnál, annyival világosabb a Szentírás minden más könyvnél.

2012. július 11., szerda

2012-07-11

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? (Máté 7:1-3)
Mai Igénket hozza szívünkhöz közel a következő történet:
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.
A nap gondolata:
Úgy igyekezzünk élni, hogy azért se kelljen szégyenkeznünk, amik vagyunk, amit gondolunk, s amit teszünk, amikor senki sem látja. (Fosdick)

2012. július 10., kedd

2012-07-10

A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké. (5Mózes 29:28)
Ön daganatos beteg – mondja az orvos az eredményt váró páciensnek. Ma már nem titkolják el, hogy mekkora a baj. Elmondják, hadd tudjon róla ne csak a család egyik-másik tagja, hanem az érintett személy is. De hogy viszonyuljunk ahhoz, ha valaki – netán én magam – rákos daganatban szenved? Az alábbi sorok segíthetnek:
Azt mesélte nekem egy idős jezsuita: tudod, Feri, amikor megkaptam a diagnózist, hogy rákos vagyok, arra gondoltam, végül is 65 évet éltem, az nem is kevés, de ez a betegség mégis rettenetes probléma! Lázasan agyalt ezen a problémán, és egyre rosszabbul lett. Már bent feküdt a kórházban, amikor egyszer csak feleszmélt az ágyában, és az jutott eszébe: a rák nem probléma, hanem egy titok! Ha problémaként nézem, akkor megfeszítem az összes erőmet, és végül mégis veszítek. Akkor gyűlölöm és utálom ezt a daganatot - ide a sebészkést! Ez nyilvánvalóan zsákutca lesz. Én azonban úgy gondolom, hogy ez nem probléma - ez egy misztérium! Az életnek egy titka az én rákom. Ha pedig egy titokról van szó, akkor rá akarok csodálkozni - azért valami gyermeki maradt bennem még 65 évesen is! Bontsuk ki ezt a misztériumot! És azt mondtam: nahát, rák, ha jönni akarsz, akkor gyere! Tudom, hogy a mélyedben rátalálok valami kincsre, az életem titkára! Ahogy ez a szemléletváltás végbement benne, az orvosok legnagyobb csodálatára néhány hónapon belül teljesen meggyógyult. Azóta több mint húsz esztendő telt el - ma már nyolcvan év felett jár. (Pál Feri: Belső utakon) Én nem mondom – mint ahogyan az előbbi írás sem teszi –, hogy mindenki, aki így gondolkodik, az biztosan meggyógyul és kap még legalább 20 évet, de a megközelítés nagyon helyes. A rák titok. Keresnünk kell a benne rejlő, Isten által elrejtett kincset…
A nap gondolata:
Magamra hagyatva semmi sem vagyok, csak csupa gyarlóság, de mihelyt rám tekintesz, azonnal öröm száll belém. (Kempis Tamás)

2012. július 9., hétfő

2012-07-09

Vigyázz nagyon magadra… (5Móz 4,9)
Az egyes szám második személyű megszólítás kapcsán hadd idézzek fel további Igéket is. Jézus mondja: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”  Tehát ki tud szeretni, támogatni másokat? Az, aki mindenekelőtt önmagára visel gondot és tudja, neki magának mi a jó. Jézus nem hamis önimádatra tanít ezzel, hanem önmagunk megbecsülésére, komolyan vételére. Hiszen aki magát sem becsüli, az hogyan becsülhetné a másik embert? Aki a saját értékeit helytelenül látja, az hogyan venné észre mások értékességét?
„Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra.” Pál apostol is arra bíztatta az efézusi véneket, akik előljárói voltak a népnek, hogy vegyék komolyan saját maguk szolgálatát. Gyakorolják magukat a hitben, épüljenek fel és erősödjenek meg az Úrban. Előbb magukra viseljenek gondot, majd aztán a nyájra is.
„Vigyázz nagyon magadra…” – mondja ez a mai Ige. Sokan óvják, vigyázzák testileg az életüket, de sokkal fontosabb, hogy a belső világunk, a gondolataink, a hitünk ápolt legyen. A Biblia azt mondja: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert onnan indul ki minden élet!” A szív az ókori ember számára nem az érzelmeket jelentette, hanem a gondolkodás, az akaratvilág központja volt. Azt mondja az Ige, hogy onnan indul ki minden élet. S itt láthatjuk, igenis számít, hogy kinek-kinek milyen a hite, van-e reménysége, vagy Isten szerint gondolkodik-e, hiszen abból tud építkezni a közösség, Isten népe is.
Így hihetjük, hogy e mai Ige személyesen bennünket is megszólít. Egy pillanatra saját lelki szükségleteinkre irányítja a figyelmet, hogy aztán hitben és Istenben meggazdagodva fordulhassunk másokhoz. Csak megerősített, lelkileg felkészített emberek képesek mások terheinek hordozására. Ebből a célból vigyázzunk magunkra, ezzel is dicsőítve Istent! (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
Csodálatos dolog kereszténynek lenni! De a csupán vallásosnak éppen nem csodálatos. A világ tele van vallásokkal, de szűkében van a keresztényeknek.

2012. július 8., vasárnap

2012-07-08

Vigyázz nagyon magadra… (5Móz 4,9)
Ebben a mai Igében a figyelmeztetés egészen személyesen hangzik, egyes szám, második személyben: „…vigyázz nagyon magadra…”. Nem kollektíve a népet szólítja meg, hanem az egyénre fókuszál. Isten úgy gondolkodik, hogy a leszármazottak egyen-egyenként vegyék komolyan azt, amit mondani akar. Van, amikor nem, mint népet szólongat az Isten, hanem személyes a hangja, s meg kell hallanunk nekünk magunknak is, milyen üzenete van a számunkra.
Sokan erre talán azt felelik, hogy mit tehet egyetlen ember? A közmondás is azt mondja: „Egy fecske nem csinál nyarat.” Pedig ez nem igaz. Nagyon is sok múlik egyetlen ember akaratán, döntésén, Istenhez való megtérésén. Sokszor nem akarjuk ezt elhinni igazán. Isten Igéje itt pontosan erre bátorít. A nép tagjai vegyék komolyan személyes felelősségüket a nép életében. – Egy kínai tanmese szerint egyszer egy nagyon szegény jegyespár szeretett volna lakodalmat, de mivel szegények voltak, azt kérték, úgy osztozzanak örömükben a meghívottak, hogy mindenki hozzon egy kancsó bort a vendéglátásra. A vendégek ezt egy nagy dézsába öntötték bele, amikor megérkeztek. Eljött az összes vendég és mikor elkezdődött a vacsora, felszolgálták a bort is. Mikor azonban meríteni kezdek a dézsából, abban csak víz volt. Talán nem kell magyarázni: mindenki azt gondolta, hogy a többiek bort hoztak, senki sem fogja észrevenni, hogy én vizet hoztam. Így aztán megszégyenülve oszlott szét a háznép és szomorúságra fordult az ifjú pár öröme. Ez a kis példázat ragyogóan mutat rá arra, hogy mennyire fontos az egyén felelőssége. Azzal, hogy komolyan vesszük életünket, szolgálatunkat, és vigyázunk magunkra, az másokra is jótékony hatással van. Ez jó annak a közösségnek is, ahova tartozunk… (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
A keresztények önző különválással mind a maguk színében akarnak tündökölni, ahelyett, hogy a Krisztus fényében egy dicsőségben olvadnának össze. Így a világ fény helyett félhomályt kap. (Csia Lajos)

2012. július 7., szombat

2012-07-07

Vigyázz nagyon magadra… (5Móz 4,9)
Az élet tele van figyelmeztetésekkel. A szülő figyelmezteti a gyermekét, hogy vigyázzon a ruhájára, jól viselkedjen, vagy óva inti, nehogy valami baj érje. Máskor talán valakinek az egészsége miatt aggódunk, és életmódbeli tanácsokkal látjuk el, mert fontos számunkra a másik és vigyázni akarunk rá. Ha közlekedünk, figyelmeztető táblákkal is találkozhatunk utunk során. Természetesen a figyelmeztetés akkor éri el a célját, ha hallgatnak rá és megszívelik.
Mai Igénkben is figyelmeztető szóra lelhetünk. Ez azonban nem embertől származik, hanem az élő Istentől: „…vigyázz nagyon magadra…” Isten inti saját népét, akit egykor kihozott Egyiptomból. Ez már a második nemzedék, aki hallgatta ezeket a szavakat. Figyelmezteti őket, hogy járjanak az Ő útjain és kövessék mindazt, ami elődeiknek megmondatott. Tulajdonképpen Isten itt számukra is bemutatkozik és követésére hívja őket is.  Szavai azt tükrözik, hogy ezt a nemzedéket is szereti és vigyázni akar rájuk. Isten figyelmeztetései mindig az életet munkálják az emberben. Ezt nekünk is jó szem előtt tartanunk. A Szentírás sok figyelmeztetéssel van tele, amit Isten szolgái adtak tovább mindig a megfelelő időben. Sokszor nem volt kedves a próféták szava, és az általuk mondott figyelmeztetés, de sajnos látjuk ennek következményét Izrael népe történelmében. Amikor nem hallgattak Istenükre, az sokszor évszázadokra visszavetette hitbélileg Izraelt. Ezért lényeges megjegyeznünk: a figyelmeztető szó nem parancsolgatás, hanem intés, feddés és buzdítás, s mindeközben az életet munkálja. (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
A vallás legnagyobb kísértése, hogy Isten iránti udvariassági formula lesz. Udvari népek, lakájok betanult hajlongásai a király előtt. (Muraközy Gyula)

2012. július 6., péntek

2012-07-06

„…Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.” (1Mózes 6:8)
Azt hiszed, csak akkor leszel kedves Isten szemében, ha olyan dolgokat teszel, mint bibliaolvasás, templomba járás, imádkozás, adakozás, bizonyságtétel? Nem, Ő örömét leli életed minden apró részletében, akár dolgozol, akár játszol, pihensz, vagy eszel. Ő nem téveszt szem elől semmit: „Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki” (Zsoltárok 37:23). A bűn kivételével minden emberi cselekedetet lehet Isten tetszésére végezni, ha hittel és hálás lelkülettel tesszük. Lehet, hogy autókat árulsz, vagy mosogatsz, talán orvos vagy, vagy tanár, számítógép programozó, vagy családanya Isten dicsőségére. Mint egy gyermekére büszke szülő, Isten élvezi, ha látja, hogyan használod tőle kapott képességeidet az Ő dicsőségére. Az özönvíz után Isten ezt mondta Nóénak: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet! … Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt.” (1Mózes 9:1-3). Isten ezt mondta Nóénak: „Itt az ideje, hogy boldogulj az életben! Tedd azt, amire terveztelek! Házasodj meg! Legyenek gyermekeid! Ültess növényeket! Egyél! Remekelj az üzleti ügyekben! Légy a legjobb, ami lehetsz!” Az Oscar díjas Tűzszekerek című filmben Eric Lidell ezt mondta: „Én hiszem, hogy Istennek valami célja van velem… de adott nekem gyorsaságot is, és amikor futok, érzem, hogy kedve telik bennem”. Nincsenek „nem lelki” képességek, csak rosszul felhasználtak. A Biblia azt mondja: „Nóéban kedve telt az Úrnak” (1Mózes 6:8 CEV). Kezdd hát el használni energiádat és talentumaidat Isten örömére!
 (Forrás: www.maiige.hu)
A nap gondolata:
Minden rossz mögött, mely bennünket ér, valami jó rejtőzik. (Zeller)

2012. július 1., vasárnap

2012-07-01

Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak… (ApCsel 2:44)

A közösségben óriási erő van. A hívők nem önmagukban, otthoni egyedüllétben kell csupán megéljék az Úrral való kapcsolatukat, hanem egymást is vállalva, egymást is erősítve, bátorítva. Bizonyára sokan ismerik a következő gondolatsort, de legyen hitbeli megerősödésünkre:
Gondolkoztál már azon, hogy miért repülnek V alakban a vadludak?
Mint minden állati viselkedésben, Istennek itt is jó oka volt arra, hogy ezzel az ösztönnel ajándékozza meg a ludakat.
Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, felhajtóerőt képez az őt követő madár számára.
Egy V alakban, az egész csapat legkevesebb 71 %-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül repülnének.
Amikor egy lúd kiesik a V alakból, hirtelen úgy érzi, mintha mázsás súly húzná lefelé…
…és gyorsan visszatér a csapathoz
Csakúgy, mint a ludak… … azok az emberek, akik azonos irányba tartanak és közösséget alkotnak, gyorsabban jutnak el céljukhoz, mint azok, akik teljesen egyedül próbálják meg azt.
Amikor egy lúd elfárad, hátra repül, és egy másik foglalja el a helyét a V csúcsán. Ha az embereknek lenne annyi józan eszük, mint a ludaknak, rájönnének, hogy a sikerük egyértelműen a közös munkájukon múlik, felváltva vállalva a munka nehezét és osztozva a vezetés terhein.
A hátul repülő ludak hangos gágogással bátorítják az elsőket a sebesség növelésére. Fontos, hogy a mi hátulról jövő „gágogásunk” bátorító legyen az előttünk haladóknak. Különben csak gágogás marad.”
Amikor egy lúd megbetegszik, 2 másik lúd is lemarad vele a V alakzatból, és követi, hogy védelmet nyújthassanak számára.
Addig maradnak vele, amíg erőre kap, és újra repülni tud, vagy amíg meghal.
Akkor útra kelnek, hogy beérjék saját alakzatukat, vagy csatlakozzanak egy másikhoz.
Bárcsak mi is ennyire önfeláldozók lennénk, hogy érdemesek lehessünk ilyen barátokra, akik a szükségben mellettünk állnak.
Nem kell tudósnak lennünk ahhoz...…hogy tanuljunk Isten csodálatos teremtményeitől, csak meg kell állnunk és figyelnünk elég hosszasan, hogy Isten felfedje előttünk csodáit.
Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják Néked. Avagy beszélj a földdel, és az megtanít téged, a tenger halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
Van, aki hallgat a vadludakra.

A nap gondolata:
A megdicsőülés helye nem pihenőhely, ahol elandaloghat az ember. Fegyverkezést és erőgyűjtést jelent, hatalmas szenvedések, nehézségek leküzdésére.