2014-04-02

Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.  (Jn 10:27) Igénkhez íme egy történet: Az első világháború alatt néhány török katona egy egész juhnyájat próbált ellopni Jeruzsálem közelében. A pásztor éppen aludt, s amikor fölébredt, látta, hogy hajtják az egész nyájat a szakadék másik oldala felé. A pásztor nem mert puszta kézzel beavatkozni, de hirtelen egy ötlete támadt. Fölállt a szakadék másik oldalán, kezét kürtként a szája elé illesztette, és különös hívó hangot hallatott, amivel mindennap maga köré gyűjtötte a juhait. A juhok meghallották az ismerős hívást. Egy pillanatig figyeltek, majd megfordultak, és lerohantak a szakadékon át a másik oldalra a pásztorukhoz. A pásztor és nyája már biztos helyen volt, mire a katonák üldözőbe vehették volna őket. Ez mind azért történt így, mert a juhok ismerték a gazdájuk hangját. S hogy ebből milyen üzenetet vehetünk magunkra? Például azt, hogy sokféle „elterelés" zajlik körülöttünk és „más hangok" hallatszanak, de nekünk a Jó Pásztor, az Úr Jézus hangját kell meghallanunk, a többit nem baj, ha elengedjük a fülünk mellett… A nap gondolata: Mennyi minden tud lenni Jézus! Egyszer barát, máskor bíró, mindig király, szakadék szélén pásztorrá változik, betegségben orvosunk lesz, halálban bajtársunk, elbukásban az életnek, az újrakezdésnek és a végső győzelemnek a Fejedelme. (Ravasz László)