2014-08-17

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jakab 5:16) Egy lelkész vallomását szeretném most közölni: „Valamit meg kell vallanom. Olyan lelkipásztor vagyok, aki nem imádkozik. Hogy őszinte legyek előttetek, mindig bűnösnek érzem magam imaéletem hiányossága miatt. Igen, imádkozom. Imádkozom a reggeli összejövetelen, a közösségi alkalmakon és a délelőtti istentiszteleten. Imádkozom reggel és minden étkezés előtt. Imádkozom gyermekeimmel és tanítványaimmal. Alkalmanként imádkozom a feleségemmel. Ó, igen, imádkozom emberekért kríziseik idején és a gyülekezetért, amikor arra szükség van. De a következetes, egyéni imaéletet nem gyakorlom. Huszonöt év óta küzdöm a rendszeres, következetes imaéletért. Vágyakozom az erőteljes, odaszentelt időért, amit az Úrral tölthetek. Az a kép jut eszembe, hogy Ádám találkozott az Úrral hűvös alkonyat idején, Mózes látta Istent szemtől szemben, Ábrahám úgy beszélt Istennel, mint barát a barátjával, és Luther Márton a nap legjobb három óráját mindig imádságban töltötte. Mély bűntudatot érzek, mint lelkipásztor, aki nem tölt elég időt az imádságban. Nem vagyok egyedül. Az országos átlag az evangéliumi prédikátorok között napi 20 perces imádkozás." Akár lelkészek vagyunk, akár nem, gondolkodjunk el azon, hogy mennyi időt töltünk naponta átlagosan imádsággal! Szerintem alatta van a 20 percnek, bár tévednék… A nap gondolata: Bármily erősen kérsz és óhajtasz is bizonyos dolgokat, könyörgésed mindig úgy végződjék, mint a Mesteré: "Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied."