2014-09-07

Az Úr az én pásztorom. (Zsolt 23:1) Mai Igénk sokak kedvenc zsoltárából való. Egyik lelkésztársamtól olvastam ezzel kapcsoltban egy több, mint elgondolkodtató pár sort. Íme: Az Úr az én pásztorom. Aki nem jut el idáig, az onnan ismerheti fel az Urat még nem találó állapotát, hogy egyik nyájból a másikba rohangálva keresi a helyét. Sehol sem elég „füves" a „legelő". A „csendes" vizet nem igazán kedveli. Lelke nem nyer felüdülést, hanem háborog. A „halál árnyéka völgyében" fél, hiszen egyedül került oda, nem az Úr társaságában. A pohara csordultig van, de nem azzal, amivel az Úr töltötte tele, hanem azzal az összepancsolt masszával, amivel úton-útfélen kínálgatják, és amihez még a saját főztjéből is hozzáad. Nekünk pásztorunk az Úr? Nem félünk semmi bajtól, mert tudjuk, hogy velünk van? Gondoljuk át egy kicsit az Úrral való kapcsolatunkat, és ha valami nagyon nem stimmel, ne Őt hibáztassuk… A nap gondolata: Hinni annyit tesz, mint bízni, és pedig teljesen bízni Isten Fiának személyében, munkájában, érdemében és hatalmában.