Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 14., vasárnap

2014-09-14

Teherhordozás

Egymást terhét hordozzátok…(Gal 6:2)

Teherhordozást kér tőlünk az Ige. Vannak terheink és próbáljuk is több-kevesebb sikerrel hordozni. De itt nem a saját terheinkről van szó. Egymás terhét hordozzátok – írja Pál apostol egy egész gyülekezetnek. Hogy én hordozzam mások terhét? Elég nekem a sajátom is. Igen, sokan ezt gondolják. Még Isten gyermekei közül is. De nem ez a feladatunk. Ez a könnyebbik vége lenne a tennivalóknak. Erre – mármint mások terhének figyelmen kívül hagyására – képesek azok is, akiknek semmi közük az Úrhoz. De ha nekünk van közünk Hozzá, ha az övéi vagyunk, ha Jézus tanítványának mondjuk magunkat, akkor túl kell látnunk saját magunkon és a saját terheinken. Észre kell venni mások gondját, baját, de nem azért, hogy kárörvendő módon dörzsöljük tenyerünket, hanem azért, hogy segítsünk. Ehhez alázat, hit, szeretet szükséges. Vegyél észre ma valakit, aki valamilyen terhet hordoz és segíts neki, könnyíts rajta szeretettel…

A nap gondolata:

 A hitetlenség a körülményeinket állítja Isten és miközénk. A hit Istent állítja közénk és a körülményeink közé. (F. B. Meyer)