2014-10-01

De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem. (Zsoltárok 81:12) Mit érez a szülő akkor, amikor gyermekei nem hallgatnak rá, noha mindent megtesz övéiért? Fájdalom, szomorúság járja át a szülői szívet. Mennyivel inkább így érzett Isten, amikor Egyiptomból, a szolgaság házából kivezette választott népét, akik mindezt hálátlansággal és engedetlenséggel viszonozták. „De népem nem hallgatott szavamra." Mennyi szomorúság van ebben a mondatban. Hiszen egyik oldalon ott van a népéért csodák sokaságát cselekvő Isten, a másik oldalon pedig az ennek ellenére sem Istenre tekintő és Benne bízó nép. Isten a mi személyes életünkben is sok csodát tett már. Azonban hányszor nem hallgatunk rá mi sem. Hányszor vagyunk engedetlenek irányába… Pedig jól felfogott érdekünk lenne az Úrra bízni magunkat. Hogy miért? Azért, mert Ő tudja, hogy mit miért tesz vagy enged meg életünkben. Ő látja a közeli és távoli jövőnket is, vagyis azt is, amit mi még csak nem is sejtünk. Meghallgatjuk, komolyan vesszük és engedelmeskedünk Neki vagy megszomorítjuk Őt engedetlenségünkkel? Ez a két lehetőségünk van, és sokszor kell döntenünk. Mi képezi döntéseink alapját: Isten iránti bizalmunk, vagy valami más? A nap gondolata:  Azon elmélkedjünk, hogy manapság és mibennünk mi módon van jelen a Jézus Krisztus. Néhány segítő gondolat: úgy van jelen, mint életlendület. Sok mindent megteszünk, amit nem tennénk, ha nem élne bennünk a Krisztus. De úgy is jelen van, mint fékező erő. Sok mindent nem teszünk, amit megtennénk, ha nem élne bennünk a Krisztus. (Farkas József)