Keresés ebben a blogban

2014. október 13., hétfő

2014-10-13

Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. (2Kor 2:15)

A legtöbb ember – férfiak és nők egyaránt – használ illatszereket. Tisztálkodás után – vagy éppen helyette – parfümmel, dezodorral sokan befújjuk magunkat. Ezáltal a testszag helyett kellemes illatot érezhetnek a körülöttünk tartózkodók. Az apostol szerint azonban nemcsak a testünknek van illata, hanem az egész életünknek is. A hívő ember ugyanis Krisztus jó illata Isten dicsőségére. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy valamit megéreznek a hitünkből a körülöttünk élők, a velünk érintkezők. Ám egyáltalán nem mindegy, hogy mit. Hiszen a bűn szennyének áradó bűze éppen úgy jelen lehet életünkben, mint a mindent szeretetlenül megítélő törvényeskedés vagy éppen az Úrral való kapcsolatunkból fakadóan a békesség, a szeretet, a türelem jó illata.
Vajon akikkel rendszeresen, vagy alig-alig, netán egyszer az életben találkozunk, megérzik a Krisztus jó illatát rajtunk? Életvitelünk Krisztus jó illata, melyet mások is kívánatosnak éreznek? Ezt nem lehet megjátszani, nem lehet imitálni: vagy élő kapcsolatunk van az Úr Jézussal és megérzik ezt embertársaink, vagy a bűn szaga terjed általunk. Ugye szerinted sem mindegy, hogy mi terjed általad, az életviteled által?

A nap gondolata:

 Alapjában véve az a mindennapokra való hit a legjobb, amelynek köze van a kenyérhez, a vízhez, a ruházathoz, a gyermekhez, a jószághoz, a lakbérhez, az időjáráshoz... Hitünket legbiztosabban növeli nagyra, ha évről évre, hónapról hónapra gyakoroljuk magunkat abban, ahogy az Úrra bízzuk minden bajunkat, például hitvestársunk betegségét, gyermekünk szenvedéseit, üzletünk hanyatlását, barátaink pogányságát és minden egyéb gondot! (C. H. Spurgeon)