Keresés ebben a blogban

2014. október 18., szombat

2014-10-18

Újjászületve reménykedünk

„..nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által…" (Titusz 3,5)

Ne gondoljuk azt, hogy a saját jó cselekedeteink elegendőek az újjászületéshez, az üdvösséghez. A jó cselekedetek kellenek, de csupán ezekkel nem elégedhetünk meg, üdvösséget nem kapunk. Ezt Isten irgalmából, a Szentlélek által nyerhetjük el. Ez kegyelem, és ezért hálásnak kell lennünk. Az alap az üdvösségünk tekintetében az újjászületés. Ez a legfontosabb. Az újjászületett ember új életet kap, mindent másképpen csinál, mint a régi életében. Új lesz a gondolkodásmódja, láthatóvá lesznek rajta a krisztusi tulajdonságok. Keresztyén, Krisztus-követő lesz, akinek legfontosabb az, hogy Jézus tanítása, a Biblia útmutatása szerint éljen. Nem kell erőlködni, kivel hogyan tegyen jót, hanem mindez már következmény lesz, magától jön, és ez a kegyelem. Kegyelembe fogadottak leszünk, és a Szentlélek újjászülő, megújító fürdője által másképp már nem is tudunk cselekedni. Szinte észre se vesszük ezt a folyamatot, de mások látják rajtunk. Az újjászületett embernek az a reménysége, hogy Krisztus arcú lesz és az ő jó illatát árasztja maga körül. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

 Úgy nézem-e az életet, mintha az én Atyám házában folyna le? Úgy lakik-e bennem Isten Fia, mint Atyja házában?... Annyira eggyé lettél-e már Urad életével, hogy egyszerűen csak Isten gyermeke vagy, aki mindent vele beszél meg, és mindent az ő kezéből vesz el. Benned az örök gyermek él-e Atyja házában? Benned ható élete által szétárad-e otthonodban, hivatalodban, baráti körödben? (Oswald Chambers)