Keresés ebben a blogban

2014. október 19., vasárnap

2014-10-19

Lelki épülés egymás hite által

„Mert szeretnélek meglátogatni titeket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak át nektek, azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tiétek és az enyém által." (Róma 1, 11-12)

A római gyülekezetet nem Pál alapította, hanem már korábban elfogadták másoktól Jézus tanítását. Összetartó gyülekezet volt, amelynek a híre messze földre eljutott. Többször próbálkozott eljutni ehhez a gyülekezethez,  de eddig nem sikerült. Nagyon kívánkozik adni nekik azokból a lelki ajándékokból, amelyeket ő hozott. Tudja, hogy igazán lelkileg épülni csak a gyülekezetben lehet, mégpedig egymás hite által. Szükségét látja ennek a bátorításnak mindkettőjük részére. Bennünket is megerősít abban Pál, hogy a hitéletünket valóban csak a gyülekezetben élhetjük meg. Örülünk, ha ilyen élő gyülekezetbe kerülünk, de keresnünk kell az alkalmat arra is, hogy hitben elhanyagolt gyülekezeteteket látogassunk, támogassunk. Erre van felhatalmazásunk. Pál tudta, hogy milyen lelki ajándékokkal ajándékozta meg őt Isten, és ezeket kész volt gyümölcsözővé tenni. A hitben erősnek segíteni kell a gyengét. Nagy szükség van erre napjainkban, amikor elesett embereket, gyülekezeteteket látunk. Ne szégyelljük hirdetni a Krisztus evangéliumát. Figyeljünk az Úrra,  és ne utasítsuk el ajándékait. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

 Azáltal, hogy elfogadom Jézus Krisztust mint aki értem szenvedett: teljes fölmentést nyerek az igazságos büntetés alól. Az én elkárhozásom Krisztusban teljesedett be, s azért rám nézve nincs több elkárhozás. ...Aki elfogadta Jézust kezesének, az elmehet szabadon, ujjal sem érintheti senki, mert tiszta. S te, barátom, akarod-e, hogy Jézus Krisztus kezesed legyen? Mert akkor szabad vagy! Így teljesedik be, hogy „az ő sebei által gyógyulunk meg".