Keresés ebben a blogban

2014. október 21., kedd

2014-10-21

Az új élet kezdete

És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt. (Ezékiel 11,18)

Isten azt az embert, nemzetet áldja meg új szívvel, új élettel, aki kész kitakarítani régi életéből minden haszontalan dolgot, a förtelmes és utálatos bálványokat. Csak így lehetséges a kőszív helyett hús szívet kapni, és ennek a következménye, hogy Isten rendelkezéseit megtartjuk, népévé válunk, úgy lesz vezérlő Istenünk. Tovább nem kell görcsölnünk, hogy az igazságot cselekedjük, hanem hinnünk, ahogy Ábrahám is hitt és ezt számította be neki Isten igazságul. Ezen az úton kell nekünk is elindulnunk, nem minden áron a jó cselekedeteket felmutatni. Aki ezekre törekszik, az hamar bele fárad, mert a saját erejét akarja erre felhasználni. A mi erőnk véges, Isten viszont akkor mutatja meg erejét, amikor mi elgyengülünk. Hit által biztat minket. Ábrahám se, Mózes se, Illés se tudott saját erejéből semmit sem cselekedni, hanem onnan, felülről kapták munkájukhoz az erőt, és akkor erejükön felül teljesítettek. Ezért mondja Pál apostol is: „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." Feltehetjük a kérdést, mit kell nekem ehhez tennem? Semmit sem, csak hinnem és engedelmeskednem. Hit által meglátni, mikor mit kell cselekednem. Honnan tudhatom ezt meg? Csakis Isten szava és útmutatása alapján, a Szentírás olvasása által. Ezért kell töltekeznünk minden nap az Ige tanulmányozásával, mert új életet csak így kezdhetünk. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

Ha mindaz igaz volna, amit mi, kegyesek énekelni szoktunk, más volna a világ sora, és mindenek előtt mi magunk is másképpen állnánk a világban.