2014-11-04

Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! (1Móz 12:1) Előfordul, hogy az embernek van egy megszokott, talán még kényelmesnek is nevezhető, de mindenképpen bejáratott élete. Vagyis éli az életét jó ideje viszonylag kiszámíthatóan, emberileg tervezhetően. S erre Isten azt mondja: Mást akarok veled, máshol akarlak látni, máshol akarlak használni. Menj! Megmutatom, hogy hová, te csak indulj, bízz bennem! Akinek semmi köze Istenhez, az vagy kényelemszeretetből nem indul el az ismeretlen felé, vagy ha elindul, akkor kalandvágy, a jobb boldogulás reménye vezérli. A hívő ember nem ezért indul, ha otthagyja a biztosat a bizonytalanért. Isten gyermeke akkor és azért indul, mert az Úr küldi, és Neki engedelmeskedve veszi a sátorfáját. Az ilyen hitbeli döntés soha nem könnyű, de mindig áldás van rajta. Nem tudom – mert nem tudhatom – hogy Isten téged akar-e új feladattal megbízni, új helyen látni, ahol még nem látod, mi vár rád, de ha Isten küld valahová, akkor indulj! Ne tétovázz! Ha nem az Úr küld, ne menj sehová! Maradj és tedd a dolgod! Légy engedelmes gyermeke az Úrnak, mint Ábrahám volt. Ne a saját céljaidnak akarj megfelelni, hanem Isten veled való céljait igyekezz betölteni maradéktalanul!   A nap gondolata: Krisztus parancsoló Úr. Aki azt mondja: ismerem Őt – annak engedelmeskednie kell Őneki. Őt nem lehet másképpen ismerni, csak hódoló engedelmességgel, parancsainak elfogadásával és az életben való betöltésével.