Keresés ebben a blogban

2014. november 22., szombat

2014-11-22

 „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2Kor 12:9)
Akik ismerik ennek az Igének, ennek az Istentől származó mondatnak a hátterét, azok tudják, hogy ezt a mondatot az Úr Pál apostolnak mondta. Pál volt az, aki azt írja pár mondattal alapigénket megelőzően, hogy tövis adatott a testembe, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem, de Isten nem úgy válaszolt, ahogyan én gondoltam. Írásmagyarázók szerint ez a tövisnek nevezett valami egy betegség volt. Valamilyen betegség gyengítette az apostolt és hátráltatta abban, hogy az Úrérért végzett munkáját teljes erőbedobással végezhesse. Azért akart ettől a betegségtől szabadulni, hogy még többeket elérjen Jézus számára. De Isten nem vette el betegségét, nem adott gyógyulást neki. Valami mást, valami többet adott neki a gyógyulás helyett: az Ő kegyelmét. Pálnak elég volt az Úr kegyelme. Neked elég? Hidd el, neked is elég! Kapaszkodj bele és építs rá!

A nap gondolata:

A hit az engedelmesség gyökere. Az igazi hit arra törekszik, hogy mások szívében továbbgerjedjen. (C. H. Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése