Keresés ebben a blogban

2014. december 9., kedd

2014-12-06

Türelem – 1.

 Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, 2akiről dicsérőleg szóltak a lisztrai és ikóniumi testvérek. 3Pál őt magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt.4Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. 5A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban. (ApCsel 16:1-5) 
Néhány igemagyarázatban szeretném felvillantani a türelem szerepét életünkben.
  1.          Társra várva— Pál korábban elveszítette János Márkot (ApCsel 13:13), nem sokkal ezelőtt pedig Barnabást (15:36-40) — két olyan munkatársát, akikkel szolgálatát elkezdte első misszió útján. A türelme eredménye az lett, hogy Timóteus személyében Istentől új munkatársat kapott, aki pótolta korábbi veszteségeit, sőt a hitben igaz fiává is vált. Később pedig a Barnabással való konfliktusa is rendeződött. Lehet, hogy elveszítettünk valakit, és lehet, hogy várunk valakire: egy barátra, munkatársra, házastársra. Ha Isten tervében szerepel, akkor az utunkba fogja őt vezetni. Legyünk türelmesek, mert ezzel megkönnyítjük Isten dolgát, hogy betöltse szükségleteinket. Közben pedig — ahogyan Pál is tette — ne nyalogassuk a sebeinket, hanem a jelenlegi körülményeinkben igyekezzünk teljes életet élni. (Tóth-Simon Károly)

A nap gondolata:

Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése