2014-05-31

Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. (Mk 13,31)   A világot, amelyben élünk nem az egység és a mindent átfogó harmónia hatja át, hanem jó és rossz, szenvedés és öröm, élet és halál, növekedés és tönkremenés feszültsége jellemzi.  Ennek a stressznek a fő oka, hogy feszült időbeosztás szerint élünk és dolgozunk, szinte minden percünket előre beosztjuk. Előre megtervezzük dolgainkat, megpróbálunk minden eshetőségre felkészülni, legyen az lakás vagy autóvásárlás, gyermekvállalás, hitelügylet, napi időbeosztás, stb. sorolhatnánk a végtelenségig. És itt van ez a kiszámíthatatlan világvége! Jézus kortársai nem éltek még másodpercekre szabályozott világban, azonban a végnapokra már ők is kíváncsiak voltak! Jézus azonban csalódást okoz nekik: "azt a napot vagy órát senki sem tudja" - még ő maga sem. De nem is fontos előre tudni, a „jeleket" majd akkor az adott pillanatban mindenki felismeri és nyilvánvalóvá válik mindenki számára a végítélet.   Mindenesetre jó tudni, hogy Jézus nem egy katasztrófafilmről beszélt, amiben többnyire a jó és a rossz küzd a föld megmentéséért és némi áldozat után a föld nagy része megmenekül. Ilyeneket csak mi emberek tudunk kitalálni. Esélyeink ugyanis azon a napon egyenlők lesznek és a történet végét közölte velünk Jézus. A legfontosabb dolog, hogy legyünk készen. Mert mit mond Jézus? „…az én igéim el nem múlnak" Bár a földi élet korlátai miatt sok mindent nem értünk, de egyet biztosan tudhatunk; az örök élet ígérete megmarad számunkra. Ez az az ígéret, ami az idő fölé emel bennünket, egyszer és mindenkorra. Általunk – Jézus hívők által – a világnak meg kell tapasztalni, hogy van maradandó a múlandóságban és van élet a látszólagos halál után. Vagyis nyugodt szívvel várhatjuk az ég és föld elmúlását. (Prókai Árpád) A nap gondolata: Jézus olyan út, amelyen célhoz jutunk.

2014-05-30

Krisztus követés

Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom… (Lk 14,26-27)

A kereszt elsősorban nem a vidámság, hanem a fájdalom és a szenvedés jele. Ha azt mondjuk valakire: "Na, neki is megvan a maga keresztje!" -, akkor azt kívánjuk hangsúlyozni, bizony nem könnyű az ő élete sem… Magányos bibliaolvasók, hitvallást nélkülöző szekták szívesen magyarázzak ezt az igét úgy, hogy minden "igazi" krisztuskövetőnek meg kell tagadnia apját-anyját, egész családját, sőt fel kell adnia addigi teljes szociális kapcsolatrendszerét, s kizárólag csak azokkal érintkezhet, akik szintén "betérnek" az adott, "egyedül üdvözítő" gyülekezetbe. Nos, az ő figyelmüket elkerüli egy fontos tény: Jézus a tanítványságról szól, mely jóval több, mint az Ő egyszerű követése! A Mester ugyanis nem azt mondja, tegyetek tanítvánnyá minden egyes embert, hanem azt: "Tegyetek tanítvánnyá minden népet!" A nép "tanítványsága" azt az apostoli elkötelezettséget jelzi, mely törekszik megvalósítani az isteni igazságosságot már itt a földi életben.

A krisztuskövető ember feladata az Isten szeretetének naponkénti megélése embertársai között, nemkülönben a helyes irány mutatatása az ő mécses-életével.

Aki nem gondolja át alaposan, s nem veszi számba, hogy mit bír el, mit bír ki, az nem tudja majd befejezni a maga tornyát! Aki tehát nem készül fel a tudatos kereszthordozásra, azaz nem tusakodja át imádságban is, hogy mi az ő személyes része az Isten országának földi építésében, az előbb vagy utóbb, de boldogtalansága, egyéni harmóniájának hiánya miatt – elcsúszik, elbukik. Ezért különösen fontos eldönteni magunkban, nem kerülhetjük ki a kérdést: mit is akarunk Jézus közelében? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

 A kis dolgokban nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban! A kis dolgokban való hűségben vagy hűtlenségben lepleződik le az igazi énünk! A nagy dolgokban imponáló a hűség, a gyengédség, a figyelem, a jóság, a segítőkészség: ez tetszetős szerep – de éppen csak szerep és álarc, ami jól áll, jót mutat –, de a kicsi dolgokban nincs értelme a szerep játszásának, ott az igazi, az álarc nélküli valónk mutatkozik meg. Ott lepleződik le az igazi, a valódi hűség vagy a hűtlenség! (Joó Sándor)

2014-05-29

Krisztussal együtt megfeszíttettem. (Gal 2,20). Senki sem lehet egységben addig Jézus Krisztussal, amíg nem kész arra, hogy bűnein kívül a dolgok egész szemléletét is átadja. Ha Isten Lelkétől felülről születtünk, akkor először elengedünk, azután megragadunk. Ennek első mozzanata minden igényünk feladása. Az Úr nem azt akarja, hogy jóságot, kitartást, becsületességet vigyünk neki, hanem a valóságos, igazi bűneinket; ez minden, amit elvehet tőlünk. És mit ad értük cserébe? Valódi, igazi igazságosságot. Azonban fel kell adnunk minden jogcímünket arra, mintha lennénk valakik és igényt tarthatnánk Isten kíméletére. Akkor azután megmutatja majd Isten Lelke, hogy még mit kell odaadnunk. A magamhoz való jogigényemet minden formájában oda kell adnom. Kész vagyok-e átadni ragaszkodásomat mindahhoz, amim van: hajlamaimhoz és általában minden máshoz, hogy teljesen azonosuljak Jézus Krisztus halálával? Mielőtt lemondunk valamiről, keserű, kínzó csalódottság fájdalmán kell átesnünk. Amikor valaki valóban úgy látja magát, amint az Úr látja őt, akkor nem teste utálatos bűnei rémítik meg legjobban, hanem szívének iszonyú büszkesége Jézus Krisztussal szemben. Amikor az Úr világosságában látja meg magát, eltölti szívét a szégyen, az utálat és a kétségbeesés, mert meggyőződik saját mélységes bűnösségéről. Ha az átadás kérdésével állsz szemben, menj csak át a válságon, adj oda mindent és Isten alkalmassá fog tenni mindarra, amit kíván tőled. (Prókai Árpád) A nap gondolata: Szabad emberek szeretnénk lenni? Szabad megbocsátanunk, elsőként mondani: Ne haragudj. Szabad a másikat homlokon csókolnunk, ha az el is húzza az arcát. Szabad egy kicsit lemaradnunk, ha az a másik elébünk akar kerülni. Menjen hát, mennyivel ér hamarabb oda? (Gyökössy Endre)

2014-05-28

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lk 19:10) Max Lucado írja: Amikor a legidősebb lányom kétéves volt, elveszítettem őt az áruházban. Teljesen pánikba estem! Egyszerre semmi más nem számított, csak, hogy megtaláljam. A vásárlásról teljesen megfeledkeztem. A bevásárlólista jelentőségét veszítette. A nevét kiáltoztam. Nem érdekelt, mit gondolnak az emberek. Minden energiámmal azon voltam, hogy megtaláljam elveszett gyermekemet. Meg is lett: a kabátok mögött rejtőzött. Nincs olyan ár, amit egy szülő meg ne fizetne azért, hogy megmentse a gyermekét. Sem erőt, sem energiát nem kímél. Egy szülő bármit megtesz azért, hogy a gyermekét megtalálja. Csakúgy, mint Isten. Jól jegyezd meg a következőket. Isten legnagyszerűbb alkotása nem a csodálatos csillagok, nem is az ámulatos kanyonok. Az Ő örökkévaló terve az, hogy megkeresse a gyermekeit. A menny és a föld nem ismer nagyobb szenvedélyt, mint Isten irántad való szenvedélyét! Téged megtalált már a Pásztor? Adj hálát érte! Ha pedig látsz tévelygőket, rossz irányba tartókat, kérd az Urat, hogy őket is keresse és találja meg! A nap gondolata:  Ha okosságodra és iparkodásodra jobban támaszkodsz, mint Krisztus Jézus magához hódító szeretetére, nemigen vagy csak későn leszel Istentől megvilágosított emberré, mert Isten azt kívánja, hogy neki teljesen alávessük magunkat, és okoskodásunk szűk körén a lángoló szeretet szárnyain felülemelkedjünk. (Kempis Tamás) Imádság: Jézusom! Köszönöm, hogy a tied lehetek. Az az oka ennek, hogy kerestél és megtaláltál engem, sőt a tieidhez vezettél. Áldalak érte. Ámen

2014-05-27

Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. (1Kor 12:27)

Krisztus teste az egyház. Az egyház pedig olyan, amilyenné a tagok teszik. A tagok azonban könnyen válnak passzívvá. Vagy maradnak passzívak és „osztják az észt", kritizálják azt a kevés embert, aki odaszántan próbál fáradozni az Úr ügyéért. Hogy ez milyen helyzet? A sportból vett példával élve a következőhöz hasonlít: Valaki egyszer megjegyezte: „Minden focicsapatban jól jönne az az ember, aki kiváló csatár, de hátvédnek vagy kapusnak is tökéletes, sosem hagy ki egyetlen helyzetet sem, és semmilyen szabálytalanságot nem követ el. Az egyetlen gond az, hogy nehéz rávenni, hogy letegye a szotyit, és lejöjjön a lelátóról a pályára!" A gyülekezet, melynek tagja vagy, milyen közösség? Ha kritikát akarsz megfogalmazni, először önmagaddal kezd. Légy aktív, bátoríts másokat! Hidd el, nem mindegy, hogy milyen a te személyes hozzáállásod Isten ügyéhez! A jó példa éppen úgy ragadós, mint a rossz. Tőled mit látnak embertársaid?

A nap gondolata:

 Az Istentől való függés függetlenít az emberektől.

2014-05-26

Örüljetek az Úrban mindenkor! (Fil 4:4) Nem tudom, ki hogy látja, de mintha az öröm kevésbé tartozna hozzá életünkhöz. A nagy rohanásban, mely az életünket jellemzi, alig van időnk arra, hogy örüljünk. Még mi, hívő emberek sem mutatjuk fel túl gyakran a Szentléleknek ezt a gyümölcsét. Ismered az öröm tízparancsolatát? Íme: 1.    Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt! 2.    Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is! 3.    Szívből ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, mindig jelen van." 4.    Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek! 5.    Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot! 6.    Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb! 7.    Munkádat örömmel és vidáman végezd! 8.    A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd! 9.    A szenvedőket vigasztald, magadról feledkezz meg! 10.                      Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz. Örömteljes napot és keresztyén életet kívánok neked! A nap gondolata:  Minden öröm szabad nekünk, amit nem kell titkolnunk, s ami miatt később nem kell az önvád keserű könnyét hullatnunk.

2014-05-25

 Veletek vagyok

„és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,20)

A jól ismert misszió parancsot, most vizsgáljuk meg más szemszögből, méghozzá kezdjük a végéről. Ha valamit nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor mondjuk azt: Isten azt üzeni neked: Veletek vagyok. Veled vagyok. De mi következik ebből?

Egyrészt igazolódik egyházunk jelmondata: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Azaz, ha Isten velünk van, akkor minden szinte magától megy és működik. Ellenben ha nincs velünk, akkor nem érdemes belekezdeni semmibe se, mert nem lesz értelme, kifutása, lényege.

El kell dönteni kivel is van Isten? És hogy velünk van-e?

A második világháborúban a német katonák övére volt írva: Gott mit uns! (Isten velünk!) Nagy kérdés, hogy Isten is így gondolta-e az emberrel való lételt?

Egy alkalommal általános iskolai hittanórán arról volt szó, hogy Isten meghallgat-e minden imádságot. Igen – volt a hitoktató válasza. És imádkoztak. Aznap este volt a Real Madrid – Milánó BL meccs. Az osztály (inkább a fiúk) egyik fele a spanyolokért, a másik pedig az olasz csapatért imádkozott. Kivel van Isten? Aki nyert? Vagy a döntetlen lett volna a jó eredmény?

Szüleim házasságkötési meghívójukra azt az igét írták: Immánuel! Velünk az Isten! És életük számtalan pontján előjött ez az általuk választott ige, megélték azt, ami közös életük indulásakor is velük volt.

Ma is használják e kifejezést: veled vagyok. Ha valaki nehéz helyzetben van, akiért imádságunk is szól, gyakran csak ennyit mondunk: veled vagyok. Mert nagyon fontos az emberi együttérzés, a jelenlét, az odagondolás, az imádság. A szeretet egyfajta mélysége jelenik meg. A te oldaladon állok! A te pártodon vagyok! Veled érzek!

A tanítványok számára is milyen óriási hatású lehetett, hogy együtt élték át ezt az élményt. Az utolsó igazi találkozást a Mesterrel. Utána még kis ideig, pünkösdig együtt maradtak. Aztán többnyire magányosan, vagy kisebb csoportokban, néhány munkatárssal folytatták az életet, a missziói parancs betöltését. Legtöbben mártírhalált haltak hitükért. Jézusnak ezek az erős szavai kísérték végig a szolgálatukat. Veletek vagyok – határozta meg a tanítást, a bizonyságtételt, az igehirdetést, az elmenést távoli tájakra. Meghatároz-e bennünket is Jézusnak ez a megerősítő mondata? (Bölcsföldi András)

A nap gondolata:

„Aláhúzhatjuk az „íme" szócskát. Jelzi, hogy az, ami láthatatlan, valami módon a tapasztalat tárgya lesz újra, meg újra, hogy jelenlétének új, meg új csodáját tapasztalják majd meg. Aki csak engedelmeskedik a szavának, annak öröksége és része lesz a jelenlét hatalmából." (Ablonczy Dániel)

2014-05-24

Jaj! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni… (Mt 23,23-28) Jaj, jaj! A „jaj" első hallásra egy olyan kis mókásnak is nevezhető indulatszó lenne, ha nem tartalmazna mégis olyan sok keserűséget és negatívumot. Hiszen elsősorban a fájdalom kifejezésére használjuk. Gyors, hirtelen ért csapás miatt, hirtelen felkiáltásként, indulatunk kifejezéseként, másrészt hosszan tartó fájdalom, tartós gyász elhordozására, a kesergés időszakára. Az Ószövetségben a próféciákban is megtaláljuk, például Ézsaiás könyve (5. rész) hosszasan sorolja fel, hogyan vonatkozik ez sokakra: „Jaj azoknak…". És nem véletlen, hogy ezt a szót találjuk mintegy metaforaként is a Jelenések könyvében, ahol a világ végének leírásakor többféle megközelítésről hallunk mindig hetes felosztásban (a hét pecsét, a harag hét pohara, hét trombitaszó, és itt találjuk a „hét jaj-t" is. A világ végét és annak fájdalmát jelzik a jajszók. Nagyon hangsúlyos indulatszóként találjuk Jézus utolsó beszédei között, amikor a farizeusok ellen sorolja fel a sok jajt a külső és belső közti különbség érzékeltetésére Jézus sok képet használ ebben a beszédben, a legerőteljesebb ezek közül a sír szimbóluma. A sír kívülről lehet díszes, faragott, gazdag, festett, meszelt, de belül a halált, az elmúlást hordozza. S ez látszik meg a látszatra még jónak tűnő cselekedetekben is. Tizedet adhat valaki a mentából, kaporból, köményből, tehet hangsúlyt a látható, a mérhető dolgokra, de mit ét mindaz, ha a lelki élet nem követi. Ha elmarad az igazságos ítélet, az irgalmasság, a hűség gyakorlása. Az ember legtöbbször a külsőt veszi észre (egymásban is), azzal él, de kevésbé fordít gondot a belsőre, ami rejtve van. Az egyházban is időnként azt tapasztaljuk, hogy a láthatókra nézünk, melyek köztudottan ideigvalók, és kevésbe a belső történésre. Pedig mindig a belsőnk történései hatnak a külső felépítményre is. (Bölcsföldi András) A nap gondolata:  „Keserves szívvel Magyarországban Mondhatjuk magunkról A nagy siralmat, kit Jerémiás Régen írt zsidókról: Emlékezzél meg, hatalmas Isten, Nyomorúságinkról; Tekints mi reánk, állj bosszút immár Mi nagy romlásinkról! Téríts tehozzád, és mi megtérünk, Kegyelmes Úr Isten! Újítsd meg immár mi napjainkat, Mint régi időben." (Jeremiád, RÉ 385. dicséret)

2014-05-23

„A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki". (Mk 1,12-13)

Márk evangélista részben nagyon szűken ezzel együtt nagyon szemléletesen ír Jézus megkísértésnek történetéről. Mivel elég rövid az evangélium rögtön belecsap a történet közepébe, már az első fejezetben az események közepében találjuk magunkat. A szűkre vett leírás két hangsúlyos képet, s ezzel együtt két üzentet tartalmaz: vadállatokkal volt együtt, angyalok szolgáltak neki. Mintha két teljesen ellentétes világot akart volna érzékeltetni. Az egyik a kísértés természetére az elbizonytalanításra, a megfélemlítésre törekszik (vadállatok), a másik a biztos alapokra, az erősítésre (angyalok) tesz hangsúlyt.

A vadállatok említése az elbizonytalanodás, a félelem kifejeződése. A böjtben, s különösen Jézus készülésében a szembenézés ideje: Mit akarok? Mit akar Isten? Ki vagyok én? Merre vezet az utam? Akarom-e azt, amit az Úr akar? S a félelemben sok motívum játszhat közre. Benne van az elemi, az alapvető félelem, ami mindenkiben dolgozik, kiben mennyire. Lehet félni a sötéttől, tárgyaktól, állatoktól, emberektől, állapotoktól, a talaj nélküliségtől is. De lehet az embernek egzisztenciális félelme is: hogyan tudok megélni, lesz-e munkám, mi történik velem? Kivel élem le az életem, magányos maradok-e? És ami ma nagyon jellemző a megfelelés-kényszer: vajon elég jó vagyok-e azon a területen, ahol vagyok? Betöltöm-e amit elvárnak tőlem? Kihez igazodjam? A vadállatok nem fizikai valóságukban voltak jelen, hanem ezekben a kérdésekben, melyek szerették volna elbizonytalanítani Jézust a hivatása felől. Az angyalok szerepe pedig ezzel ellenkezősen éppen a buzdítás, a segítség. Sokak felfogásában az őrangyalok szerepére kell utalni, mint akik őrzik, védelmezik az ember életét. De ilyen a buzdítás is, amikor valaki elcsügged, vagy elfárad, és a továbblépésre való felszólítás is egy másik embertől érkezhet. Az angyalok többnyire emberek képben, emberi segítségnyújtás által jönnek közel hozzánk.

A böjtben ez a két dolog jön egészen közel hozzánk! Védekezzünk általa és éljünk vele, hiszen Jézus is átélte ezeket a kérdéseket, ezért is tud együtt érezni velünk. (Zsid 4,15-16) (Bölcsföldi András)

A nap gondolata:

 „Márk vadállatokról beszél, melyekkel együtt vala, arról nem szól, hogy testi épsége veszélybe forgott volna, de annál inkább láthatott a böjtölésben, szakadatlan tusakodásban kimerült lélek köréje tekergőző tüzes kígyókat, rajta mászkáló ártalmas férgeket, feléje közeledő ordító oroszlánokat, vérszomjas tigriseket. A kísértő alakja aszerint változik, amint azt a lélek titokzatos sötét kamrája előhívja." (Lukácsy Imre)

2014-05-22

 Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,42)

Engem, legutóbb februárban „vakított meg" a teljesítménykényszer. Elmondom, hogyan váltam „Mártává", majd „Máriává"; hogyan vesztettem el, aztán nyertem vissza a tiszta látásomat! Kedd a szabadnapom. Amikor ki tudom venni, mert nem hívnak sehová. Ilyenkor átmegyek „háziasba". Kis rendrakás, porszívózás, mosás, teregetés, stb. Jó hallani, amikor a délután hazaérkezők elismerik azt a keveset, amit ezen a téren teszek a családért. Meg akarok felelni ennek a minimális elvárásnak.

Pár hete kedden nagyon jó volt egyedül lennem arra a pár órára, mert elég sok minden szakadt rám az előző napokon. Elintegettem a családot, aztán elkezdtem bepakolni a mosógépbe, és kinéztem a  könyvespolcom soron következő, portörlésre kész szakaszát. De nem esett jól. Valami feszített. Kimentem havat seperni. Az is idegesített. 1 óra után rávettem magam: oda kellene ülni Jézus lábához! Meg is tettem. Leültem a kényelmes fotelbe, lehunytam a szemem és… odakerültem Jézus lábához. Elmondtam neki, mennyi minden foglalkoztat. Semmi különös nem történt. Mégis, - azt fogalmazom meg, amit nem lehet -: „meghallottam", melyik ügyemmel mit kell tennem. Miben kell elmélyülnöm, mit kell elvetnem, mit kell odaadnom neki, mert én már elértem azt a pontot, ahol tehetetlen vagyok.

Nem tudom, mennyi idő telt el, de amikor felálltam és újra nekikezdtem a teendőim elvégzésének, kiderült, hogy mindegyik „megvárt"! Felesleges volt a felől aggódni, hogy elkészülök-e. Mert a legfontosabb készen volt! Újra figyelni tudtam a munkáim, a szolgálataim diszpécserére: Jézus Krisztusra. Ráadásul: mindent meg tudtam csinálni! (Na jó, nem tisztítottam ablakot!...) (Kereskényi Sándor)

A nap gondolata:

Nem ahhoz kell az akarat, hogy válasszunk a lehetőségek között, hanem ahhoz, hogy döntésünket véghez vigyük. (Bitó László)

2014-05-21

Legyetek békességszerzők.

„Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni" (Mt 5,9)

Nemcsak az a célunk, hogy tanítvánnyá legyünk, hanem, hogy tanítvánnyá tegyünk másokat is Isten segítségével. Hogy békességszerzők legyünk Isten és ember, ember és ember között. Ez a küldetés célja.

Fontos kérdés: hogyan kezdjünk hozzá a békességszerzéshez?

Első lépés az, hogy béküljünk meg Istennel. E nélkül senkinek nem lehet békessége, s e nélkül senki nem tud szolgálni békességben és örömmel az Istennek.

Lehet, hogy sokan azt mondják, hogy nem vagyok én haragban az Istennel, de nem is beszélnek vele. Ma reggel beszéltél Istennel? Megvártad a válaszát? Beszélt hozzád az Isten? Csak egy kicsit, egy mondatnyit, egy gondolatnyit, valamit, ami megérintett!

A második lépés, hogy béküljünk meg végre önmagunkkal is. Legtöbben nem ismerik el, hogy saját maguk a legnagyobb problémájuk. Azt mondják, hogy bajom van a feleségemmel, a férjemmel, a gyerekeimmel, a főnökömmel, a beosztottammal, az osztálytársammal, az anyósommal, a szomszédommal, de önmagammal...?!  Valóban a másik ember a gond? Sok ember nem tud békességben élni önmagával. Nem békül ki a helyzetével, a külsejével, a lelkületével, a családjával, a származásával, az anyagi helyzetével, az egészségi állapotával. Viták és veszekedések után hányszor gyűlöljük saját magunkat, hogy már megint nem tudtunk kedvesen, szelíden válaszolni. Egy kamasz srác mondta: nézz rám, hogy nézek ki?! Tele van az arcom és a lelkem pattanássokkal! Ki szerethet így engem?! Olyan jó tudni azt, hogy az Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Külső és belső tulajdonságunkkal együtt. Aki megbékélt az Istennel, az meg tud békülni saját magával is.

Végül, aki megbékélt az Istennel és önmagával, az tud békességben élni másokkal is. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

 Nem véletlenül tanácsolják nekünk: „Bocsáss meg az ellened vétkezőknek!" Csak így maradhatunk egészségesek és boldogok. A meg nem bocsátás az egyik legfőbb betegségkiváltó ok, hiszen a savanyú gondolatok a testet emésztik. (Andrew Matthews)

2014-05-20

GAZDAG ISTEN

Volt egy gazdag ember, kinek volt egy sáfára. (Lukács 16,1a )

Isten önmagát hasonlítja egy gazdag emberhez. Ezzel azt akarja mondani, hogy Ő egy gazdag Isten. Úgy ismered-e Őt, aki Vele jársz, Néki szolgálsz, hogy igen-igen gazdag? Az életeden keresztül mások úgy ismerhetik-e meg, mint aki nagyon gazdag Isten? Milyen rettenetes, ha a gazdag Istennek egy fukar sáfára van, aki félti önmagát, a jövőjét, a nyugdíját. Milyen rettenetes, ha a gazdag Isten gyermekeit úgy ismerik, akik garasoskodnak. Abból a bőségből élsz-e, hogy az Úrnak van? Hatalmas Istened van, gazdag Istennek vagy a sáfára, tudhatod, hogy nincs mitől félned, Isten a legnagyobb hatalom földön és mennyben. Úgy ismerhetik-e meg az Istenedet, mint aki szeretetben gazdag? Van mindenki számára szereteted, türelmed, jó szód? Szavadból kicseng-e a gazdag Isten, aki tele van szeretettel? A gazdag Istennek minden hívő gyermeke sáfár. Éreznie, tapasztalnia kell anyagiakban, hatalomban, szeretetben, türelemben, tisztaságban, jóságban a gazdag Istent. Vajon megismerhetik-e rajtad keresztül?! Aki Jézust elfogadta, arra mondja az Ige: "Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait" (1Kor 4,1). De miért csak egy, amikor sok van? Így értettem meg, hogy mindig úgy kell sáfárkodni, mintha egyedül volnék, és nem volna több. Ne a többit nézd, úgy élj, mintha rajtad múlna a gyülekezeted ébredése! Úgy élj, mintha egyedül kellene számot adnod mindenkiről, aki melletted él! (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ne félj a változástól: mindig valami újnak a kezdetét jelenti. (Joyce Meyer)

2014-05-19

A belső békétlenség  Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? (Jak 4,1) Honnan vannak viszályok közöttetek? Ha ma feltennénk a kérdést, akkor sokan sokféle választ adnának. Egyesek a politikai harcokra, mások pedig az anyagi különbségekre gondolnának. Szeretnénk változtatni ezen, hiszen jobban szeretünk egy csendes, békés országban élni, mint egy vádaskodó csürhe között kallódni. Ez nem csak az országra, hanem magánéletünkre, munkahelyünkre egyaránt vonatkozik. Jobb békességben lenni. Ezt azonban egészen furcsa módon akarjuk megvalósítani. Megpróbáljuk a saját békességüket propagálva túl üvölteni a többi versenyzőt. Az emelvényről, erősítőn keresztül mocskolódó politikusokra lehet haragudni, de akkor nézzünk egy kicsit magunkba s vegyük észre, sokszor belőlünk csak a bátorság hiányzik ehhez. Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Tehetnénk fel a kérdést mi is Jakab apostollal együtt. Tagjaitokban dúló kívánság – írja a Biblia. Mindez azt mutatja, hogy a probléma alapvetően bennünk van. S nem csak szimplán a testünkben, hanem annak elemi szintjén is. Nem vagyunk kibékülve önmagunkkal. Hogyan várhatjuk el, hogy békét teremthetünk, amikor belül nap mint nap valóságos armageddoni csata zajlik. Hogyan tudnánk normálisan szólni az életben, amikor azzal telik a napunk, hogy belül mocskolódunk. A vallásos énünk kertel és fenyeget, a világi buzdít a gonosz cselekvésre. Jól eljátszanak bennünk, s közben azt hisszük, hogy ez a természetes, a keresztyéni. Pedig nem az, a vallásos belső igazság osztónk sajnos nagyobb részben mindig a mi szellemi termékünk snem a Megváltó jogutódja. A belső harc a viszályok, a családi, munkahelyi, országos viszályoknak a gyökerei. Nem lehetünk békések, amikor örökké csak a harcból állunk ki. Le kéne már tenni a fegyvert. Csak ne valamelyik énünk előtt, mert akkor előbb utóbb újra felveszi azt. Tegyük le a kereszt alá, ott jó helyen lesz. (Prókai Árpád) A nap gondolata:  Ebben a világban minden békességünk inkább az alázatos tűrésben van, mint abban, hogy nem vesszük észre a kellemetlenségeket. És annak lesz nagyobb békessége, aki jobban tud tűrni. Az ilyen meggyőzi önmagát, uralkodik a világon, Krisztus barátja és a mennyország örököse. (Kempis Tamás)

2014-05-18

Tényleg akarod?! Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" (Jn 5,5-6) Nem értettem első pillanatban, hogy Jézus miért kérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni?!" Hát nem a napnál világosabb a válasz: „Igen, akarok!" Egyébként is ennek az embernek magáról a gyógyulásról szólt az élete, ott ült 38 évig a medence partján s várta, hogy meggyógyuljon. Ha valaki, akkor ez az ember igazán meg akart gyógyulni! Aztán megértettem Jézus kérdését. Ennek az embernek az élete a medence partján telt el. 38 évig ott volt és várta a vizet megérintő angyalt. Nem nehéz elképzelni, hogy ennek az embernek a betegség az életformájává vált. A medence mellett ott voltak a barátok, a sorstárasak, az érdekesség és az örökös reménység. Érdekes bele gondolni, hogy ha a beteg meggyógyult volna, akkor elvesztette volna az addigi életformáját. Kicsit olyan ez, mint manapság sok beteg kisnyugdíjas. Ha valamilyen oknál fogva meggyógyulna, akkor megszűnne az ok az orvoshoz, SZTK-ba járkálásra, ami számukra egyet jelentene a teljes magánnyal és egyedül léttel. Az, hogy az emberek ott vannak a kórházban, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg akarnak gyógyulni… A bűn is pontosan ilyen. Életformánkká vált, és igazából nem is akarunk szabadulni tőle. Ebben találjuk meg magunkat, s ezért nem olyan egyértelmű, hogy akarunk-e szabadulni tőle vagy sem. Persze mindenki beszél róla, hogy jó lenne „jobban" élni, jó lenne Isten szerint járni, de az már teljesen más kérdés: „Ki akarja, otthagyni azt a jól bejáratott életformát, ami a bűnös élethez köti?" „Akarsz-e meggyógyulni?" (Prókai Árpád) A nap gondolata: A csend gyümölcse az ima. Az imádság gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. (Teréz anya)

2014-05-17

Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát? (1Jn 4,20)

Sokszor azt hisszük, hogy a szeretet és gyűlölet ugyanannak az érzésnek a két pólusa. Egyáltalán nem! Az a különbség a kettő között, mint az újszülött első felsírása, életbe kiáltása, és a mi nyivákoló hisztériánk között. Az egyik az élet fájdalmát veszi magára, a másik azt dobja le. A szeretet abból születik, hogy Isten feltétlen ölelésében élünk: ő a létét adja csecsebecsék helyett. A második pedig a lét gyávasága, amikor nem merjük magunkat odaadni a másik embernek, ezért álságos utakon belebonyolódunk mindenbe ahelyett, hogy azt mondanánk: tiéd vagyok, rendelkezz velem! A gyűlölködés mindig bonyolult, a szeretet végtelenül egyszerű. Pilinszky János mondta: "A szeretet a legjobb diagnoszta."

Eljött a böjt ideje. Most szeretettel intézek minden kedves olvasóhoz egy kérést: Keresse meg ki-ki azt az embert az egyházban, akivel szemben valamilyen feszültségben van! Írja fel valamilyen titkos noteszbe ezt a nevet vagy ezeket a neveket... Ezért az emberért imádkozzon negyven napon át. Kérje rá Isten gazdag áldását! Most ebben a negyven napban ne megoldásokat kérjünk Istentől, ne adjunk tanácsokat, hanem csak áldást, kegyelmet kérjünk az ő életére! Ha ezt sokan megtesszük, ha nevén nevezve a dolgokat kegyelemért fohászkodunk, talán megszabadulunk a gyűlölködés mételyétől. (Fekete Ágnes)

A nap gondolata:

Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.

2014-05-16

Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát? (1Jn 4,20)

Gyűlölködés. Nem tudom ezt a szót lefordítani egyetlen általam ismert nyelvre sem. Ez a visszaható és ismétlődést kifejező szerkezet, amely a mosakodunk mintájára beszél az emberi rosszindulatról, a magyar nyelv sajátja. Ahogyan Gyökössy Endre többször elmondta, az ember gyűjti-gyűjti az indulatait, és amikor sok összegyűlt, akkor ezek elkezdenek ölni, de nem a másikat ölik meg sokszor, hanem visszahatnak arra, akiben ez a rosszfajta érzelem megerősödött. Így gyűlölködünk mi magyarok.

De miért van mindez? Miért, hogy külön kultúrája alakult ki a gyűlölködésnek? Talán azért van a gyűlölködés, mert a dolgokat örökké viszonyulásukban nézzük és nem önmagukban. Nem tudunk megnevezni. Ádám teremtettségének ajándéka volt, hogy Isten átengedte neki a névadás hatalmát. Az első ember nem azt mondta, hogy az oroszlánhoz képest ez egy nyúl, hanem minden létezőt önmagában névvel látott el. Szent hatalom ez. Ehhez képest, úgy látom, mi nem tudjuk nevén nevezni a dolgokat. Nemrég éltem át egy egyházi ügymenetben, amikor heteken át szerveztünk valamit, hogy minden egyes kérdés végülis abban csúcsosodott ki: kinek mihez van jogosultsága, kompetenciája. Nem az volt a kérdés, hogy mi a cél, mi a szép és a jó, hanem mennyibe kerül, mit szólnak hozzá, mi lesz a következménye és így tovább. Mivel minden viszonnyá minősül, ezért elveszítjük a megnevezés Istentől kapott küldetését.

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ahhoz képest mi történik ezzel, akkor feltétlen gyűlölködés lesz a végeredmény. Ugyanis a bibliai értelmű szeretet nem viszony. Isten úgy szeret minket, hogy feltétlen és mindent megelőzve ad. Nem a velünk való kapcsolatából nő ki jó érzelem, hanem a saját szeretetéből, belső békéjéből ad egyoldalúan. Amikor az emberi viszonyok a meghatározóak, és nem az isteni felhatalmazásból eredő megszólítás, akkor feltétlen gyűlölködésbe sodródunk. Isten előbb szeretett minket, és ezt a mindent megelőző szeretetet kell újra megtalálnunk. (Fekete Ágnes)

A nap gondolata:

Békesség nélkül nincs megszentelődés, megszentelődés nélkül nincs békesség.

2014-05-15

Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. (Gal 1:10) Egy lelkipásztor egyik írásából idéznék mai Igénk magyarázata kapcsán: „Szerintem a lelkészi munkában az egyik legnehezebb az, hogy ha megpróbálsz az emberek tetszésére lenni, akkor is belebuksz, mert lehetetlen. Ha vállalod a szolgálatodhoz tartozó ellenállást, akkor meg azért nehéz, mert néha nem hogy a pozitív visszajelzés hiányzik, hanem csak negatív visszajelzés van. Nem tehetsz mást, tudnod kell, hogy kinek a szolgája vagy, és hogy Ő miért küldött téged oda? Tudnod kell, hogy mi annak az üzenete, aki odaküldött. Ki kell tartanod, és azt mondani, amit a Biblia üzen, és nem azt, amit talán az emberek szívesen hallanának. Pál apostol azt mondja a fiatal Timóteusnak, hogy lesznek idők, amikor az igaz tanítástól elfordítják az emberek a fülüket, de a mesékhez odafordulnak. Ezt érzem is: a meséknek óriási piaca van. Olyan meséknek, amelyek nagyon jól hangzanak, távoli emberekről szólnak, csupa pozitivitás, léleksimogatás, csupa tapintat és szórakoztatás, csupa felelősség-nélküliség, kényelem és távolságtartás, esztétikai gyönyör. Imádjuk a következmények nélküli prédikációkat. Azt, amikor nem kell felkelni a kényelmes székből, sőt, megtehetjük, hogy ítélkezünk és kioktatunk, követelünk keményebb eledelt, és közben nem vesszük észre, hogy ami nem ízlik, az pont a kemény eledel…"  A nap gondolata: Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.

2014-05-14

 Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. (Gal 1:10)

Egy lelkipásztor egyik írásából idéznék mai Igénk magyarázata kapcsán:

„A lelkésznek nem az a dolga egy gyülekezetben, hogy kiszolgálja a gyülekezet igényeit és elvárásait. Nem az a dolga, hogy szépen beszéljen. Nem az a dolga, hogy tetsszen azoknak, akik hallgatják. Majd megfojtott egy időben ez a hozzáállás, mert lehetetlen mindenkinek tetszeni. A gyülekezetnek sem az kellene, hogy legyen a reklámszövegében, hogy gyertek be hozzánk, mert nálunk jó lenni. A Biblia nem a tetszés-nem-tetszés alapján beszél a gyülekezetről, a keresztény életről, hanem az Istennek történő tetszésről beszél. Ez azt is jelenti, hogy teljesen sokadrangú, hogy neked tetszik-e egy prédikáció, vagy sem. Tetszik-e a zene vagy sem. Eléggé buli-e az istentisztelet vagy sem. A prédikációnak, a tanításnak sem az a mércéje, hogy tetszik-e az egyes hallgatóknak, vagy, hogy a többségnek tetszik-e. A Biblia üzenete elsőre senkinek nem tetszik. Ha a tetszés alapján prédikálnánk, soha senki nem térne meg. Ki az, akinek tetszik, hogy valaki azt mondja neki, hogy egy senki vagy, bűnös vagy, nagyon gyorsan meg kell változnod, mert egyébként pokolba jutsz? Mert, hogy ez is benne van az üzenetben, és ha ezt kihazudjuk, hazudunk. Isten szeret, Jézus meghalt érted, DE bűnös vagy, nem vagy jó úgy, ahogyan vagy, nem élhetsz így tovább, meg kell változnod, meg kell bánnod a bűneidet, és oda kell figyelned arra, hogy mit jelent Isten akarata szerint élni."

A nap gondolata:

Az igazán reménykedő nem abban bízik, hogy meglesz, amit ő akar, hanem Istenben bízik; és tudja, hogy az a jó, amit Ő ad, vagy megenged. (Mócsy Imre)

2014-05-13

 Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. (Gal 1:10)

Egy lelkipásztor egyik írásából idéznék mai Igénk magyarázata kapcsán: „Nemrégiben én is kaptam egy jó tanácsot falusi szolgálatomhoz egy idősebb barátomtól: nem azért mész oda, hogy téged tanítsanak, hanem, hogy te tanítsd őket. Mindig is foglalkoztatott a szolgálat súlypontjának a megtalálása, mert éreztem, hogy az a minta, amit magammal hozok, és az, amit magam is próbálok erőltetni, nem feltétlenül helyes, bár elvárt, sőt megkövetelt. Fejemben cseng az előbb idézett mondat folyamatosan mostanában: nem téged tanítanak, hanem te tanítod őket.

 Talán soha nem gondoltad még, de a gyülekezet, az egyház szocializációs közeg. Ez azt jelenti, hogy észrevétlenül megtanít neked egy szemléletmódot, viszonyulást a környezethez, Istenhez, magadhoz. Gyülekezeti tagként, vagy lelkészként egyaránt megtanulunk mintákat. Gyakran olyan teljesen elhibázottakat is, mint hogy a lelkésznek az a dolga, hogy mindent megcsináljon, ami a gyülekezet dolga lenne, a gyülekezetnek meg az a dolga, hogy emlékeztesse a lelkészt arra, hogy mi a dolga. Aztán lelkészek meg is próbálnak megfelelni ennek a követelésnek, és amikor kudarcot vallanak, még jól meg is bélyegzik őket, hogy nem voltak elég ügyesek, vagy hívők. Ha én minden elvárásnak megpróbálnék megfelelni, amit az egyházban a különböző szolgálataim helyszínén velem szemben támasztanak, rövid úton vége is lenne a szolgálatomnak, mert ez egy lehetetlen vállalkozás. Mindig van, aki kioktasson. És egy gyülekezetbe tartozva mi annyira, de annyira tudjuk, hogy mit kellene tennie „az egyháznak", értve ez alatt a lelkészt. Napokig képesek lennénk sorolni a kritikákat a lelkészünkkel, az istentisztelettel, a felekezetünkkel szemben. Ez nagyon megy. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a jó lelkész az, aki vállalja a „rossz lelkész" szerepét. Aki nem elégíti ki az elvárásokat. Aki nem megy bele abba az utcába, hogy minden elvárásnak megfeleljen. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy egy lelkész nem a gyülekezet felé tartozik elszámolással, hanem Jézus felé. Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy direkt cibálom az oroszlán bajszát, de ha választani kell, mindig Istené az utolsó szó joga."

A nap gondolata:

Kívánom, hogy a lelked nyugalmat találjon. Kívánom, hogy Isten olyan emberré tegyen, aki szeretetet kapott, ezért szeretetet ad; aki áldást adott, ezért áldást ad; aki gazdaggá lett, ezért meggazdagít másokat. (Sabine Müller)

2014-05-12

„Halld meg, Izrael: az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked! Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!" (5Móz 6,4-9)

Az elmúlt napokban olvastam egy, a Reformátusok Lapjában megjelent cikkben Tőkéczki László történész, a Dunamelléki Egyházkerület főgondnokának  mondatát, hogy a '80-as évek végére a lét és a nemlét határára jutott református egyházunk, és csak azért volt benne valamennyi élet, mert még éltek azok a generációk, amelyek a családon belül tovább tudták adni a hitet.

Szíven ütött ez a mondat. Valóban az évtizedek során végzett hihetetlen erejű rombolás utóéletét nagyon sokáig érezni fogja még egyházunk, a lelkileg gyökértelenül megszületett és felnövekedett generációk tényében. És hogy egyáltalán életben maradhatott ez az egyház, annak emberi vonatkozásban legnagyobb titka a társadalom legkisebb – de legfontosabb sejtjében rejlik: a családban!

Mert éltek, maradtak olyan családok, a maguk egyszerű, tiszta hitével, akik a diktatúra által megnyomorított körülmények között sem felejtették el Istenhez való hűségüket, sőt hitvallásuk élő bizonyságtételként zengett! Családon belül, háznál megtartott bibliaórákon, de akár a pártiroda falai között is!  Maradjanak szívedben azok az igék! Ismételgesd azokat fiaid előtt! Beszélj azokról! Így maradhatott fenn a hit, Istennek életet adó lélegzete, a Lélek ereje, ha csak pislákolva is egyházunkban, mert voltak családok, akik nem felejtették a szövetséget, sőt tovább tudták adni!

Érzed ebben a saját felelősségedet? Hogy mit jelent őseid hitét, áldozatát őrizni, nemzedékről-nemzedékre?

/Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

KRISZTUS NEM AZÉRT JÖTT A VILÁGBA, HOGY MEGFEJTSÜK ŐT, HANEM, HOGY BELÉ KAPASZKODJUNK ÉS HOZZÁ RAGASZKODVA MAGÁVAL RAGADJON MINKET A FELTÁMADÁS FELFOGHATATLAN VALÓSÁGÁBA. /DIETRICH BONHOEFFER/

2014-05-11

„Halld meg, Izrael: az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked! Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!" (5Móz 6,4-9)

A mózesi törvényekben megannyi példát látunk, melyek arra rendeltettek, hogy Izrael népének emlékeit, Istenhez kötődő kötelékeit életben tartsák.

Gondolatukba kellett idézni a múlt történeteit, ezt a célt szolgálta, szolgálja a páska-ünnep (kovásztalan kenyerek ünnepe) is, amikor az asztalt körülülve a zsidó családok évenként felidézik a szolgaság házából, az Egyiptomból való szabadulás történetét, megerősítve az Istennel kötött szövetség hűségét. „Tartsátok emlékezetben ezt a napot…" - hangzik erre vonatkozóan is a mózesi törvény. Ugyanezt a célt szolgálja az ún. 'mezúza' előírása, az ajtófélfa fölé helyezett tok, benne Izrael fent idézett, legfontosabb imádságával.

Mire int az ige? Mindig legyen szemed előtt Istennek szava, mindig legyen helye beszélgetéseidben, ismételgesd azokat! Kösd jelként a kezedre! Írd azokat házad ajtófélfáira!

Mennyit tudjuk cicomázni önmagunkat, lakásainkat is teleaggatva felesleges dísz-kacatokkal; kézfejünket nem egyszer jegyzettömbként használjuk -, de vajon mikor jutott utoljára eszedbe egy igével kapcsolatban, hogy ezt felírom magamnak valahova, akár lakásom egy szegletébe, akár a kezemre, hogy el ne felejtsem, mert erre emlékezni akarok?! 

És vajon ünnepeink, asztali közösségeink mikor kezdődtek utoljára azzal, hogy felidéztük az Úr nagy tetteit, szabadításait? Népünk életében megtapasztalt nagy eseményeit – hálaadással? Vagy csak családod életében tapasztalt gyógyulásokat, születéseket, örömöket – hálaadással emlékezve ezekre?  Nem csak úgy, „sztorizgatva", hanem hálaadással felidézve?

A közös múltra való emlékezés családjaink, közösségeink összetartó erejévé lehet! Hitünk, egyházunk életben maradásának pedig legbiztosabb záloga ez lehet: ismételgesd Istennek áldásait, tetteit, beszélj azokról fiaid, gyermekeid, családod előtt!

/Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

 Imádkozunk- vagy ítélkezünk? Azt hiszem, szívünk az utóbbira hajlik, meglehetősen könnyen. Ne megszóljunk, hanem fölszóljunk, föl, a mi Atyánkhoz, közbenjárva a vétkezőért!(Gyökössy Endre)

2014-05-10

„Rólam elfeledkezett népem számtalanszor." /Jeremiás 2, 32b)

A Szentírásban a próféták könyvei sorra figyelmeztetnek és beszámolnak arról a jelenségről, hogy Izrael népe miként felejtette el, rögtön az Egyiptomból való szabadulás után az Istennel kötött szövetséget. Ezt követően is, az évszázadok során, megannyiszor és könnyedén elfelejtette az ősatyáknak szóló ígéretet, Kánaán földjének ajándékát, a szolgaság házából való szabadítást. Vagyis magát az Urat, Jahvét, ki az élet leheletét lehelte az első emberbe, Ádámba, így adva életet magának az emberiségnek.

Milyen könnyen elfelejtjük ezt a köteléket, ezt a lélegzetet, aminek pedig mindannyian az életünket köszönhetjük, ami életre hívott és életben tart bennünket… Hányszor igaz ránk is a próféta által írásba foglalt panasz: Rólam elfeledkezett népem számtalanszor. Igen, ahogyan létezik kollektív emlékezet, úgy létezik sajnos kollektív feledés is.

Földi és fizikális értelemben életben maradásunk nem függ ettől a „memóriazavarunktól", de lelki üdvösségünk, örök életünk igen!

Mintha újra meg újra elfelejtenénk levegőt venni, mintha elfelejtenénk lélegezni. Lelki értelemben véve sok ember lelki bölcsőhalált hal, reális magyarázat nélkül lelke elfelejt lélegezni, és így éli le egész földi életét – teremtőjére, alkotójára tudatosan nem emlékezve soha! Tudat alatt viszont a lelkünk mégis csak emlékezik, kitől kaptuk első lélegzetünket, hiszen mindig emlegetjük, hogy a bajban a legnagyobb ateista is így kiált: jaj, Istenem, segíts!

Lelkünk, lelkiismeretünk nem felejt, de az értelmünket bizony emlékeztetni kell. Teremtőnkhöz kötődő gyökerünkre, hiszen életben maradásunkat szolgálja ez az éber emlékezet!

/Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

Csupán azt vesztheti el az ember, ami igazából sohasem volt az övé . (Jorge Luis Borges)

2014-05-09

Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus. (Efézus 5,14)

Hogy múltunk mennyire szervesen bennünk él, a tudatunk alatt is folyamatosan dolgozva, arra nézve a másik példát hadd hozzam éppen az élet másik véglete felől, halálunk órája felől. Egyrészt általánosan ismert tény, hogy időskorban felerősödnek a régvolt történések emlékei, a gondolati hangsúly szinte teljes egészében áttolódik akár egészen a gyermekkor emlékeibe, olyan elevenséggel felidézve azokat, melyre a tudomány nehezen talál magyarázatot. Másrészt pedig az elmúlt években lelkipásztorként, lelkigondozóként többek halálos ágyánál megállva, általános tapasztalatként hadd mondjam, hogy az utolsó órákban, napokban bizony a múlt minden terhe rászakad az elköszönőre. Mondom így: rászakad. Mert a múltnak mindaz a temetetlen történése, mely nem lett kibeszélve, kimondva, felvállalva, elrendezve, az utolsó órákban hatványozott súllyal szakad rá a viselőre. Amikor rádöbben, amikor eszébe jut, hogy valamit nem mondott ki – egy bizonyos személynek, vagy általánosságban véve a világnak; valami fontosat nem beszélt meg élete egy szereplőjével; valamit nem intézett el – s talán már nem is fog, mert már nem lesz rá lehetősége. Döbbenetes egy ilyen búcsúzást végig kísérni, amikor a múlt terhei ólomsúllyal tartják fogva a lelket, nem engedve a békés búcsúzást, az elengedést. Balgán azt hisszük, ha valamiről nem beszélünk, az egy idő után megszűnik létezni, pedig nem így. Sem a memóriánk, sem a lelkiismeretünk, sem a bűntudatunk nem felejt, bármennyire is szeretnénk a tudatunkkal, értelmünkkel a felszín alá söpörni dolgokat. A szőnyeg alá söpört szemét még oda nem való szemét marad.

Elengedhetetlen, hogy múltbéli tetteidet, életed eseményeit, megválaszolatlan kérdéseit tudatosítsd önmagadban, hogy lelkedben valóban elindulhasson egy pozitív belső változás; hogy földi életed utolsó órájában ne szakadjanak rád a múltad feldolgozatlan tettei. Ha lelkedet, bűntudatodat altatod talán hosszú évek óta, kérd Istent, s ő ad bátorságot a szembenézéshez, és megáld a terhektől való felszabadulás örömével! „Ébredj fel, aki alszol!"

/Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

 A szolgálat művészet. Isten az első szolgáló. Az embereket szolgálja, de nem az emberek szolgája.

2014-05-08

Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus. (Efézus 5,14)

Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy azt hisszük, a memóriánkat, az emlékezés és a felejtés dolgát tudatosan irányíthatjuk. Hogy mennyire nem így van, hogy a múltunk valóban fogantatásunk pillanatától kezdve mennyire bennünk él és dolgozik tudat alatt is, hogy mennyire élet-halál kérdése lehet, arra hadd hozzak két, lélektani példát – földi életünk abszolút kezdetéről, és abszolút végéről.  

A közelmúltban esett meg egy baráti házaspárral, hogy pár hetes kisbabájuk egyik éjszaka elaludt, leállt a légzése. Hála Istennek, volt légzésfigyelő készülékük, s hála Istennek, az édesanyának mind szakmai tudása, mind lélekjelenléte volt a gyermek újraélesztéséhez, a légzés újraindult, azóta is semmi baja a kicsinek.

Bölcsőhalál – ismerjük a jelenséget, melynek a tudományos, biológiai okát mind a mai napig nem tudja meghatározni az orvostudomány. Megneveznek hajlamosító tényezőket, de mind csak esetleges. Ahol pedig semmi szervi problémát, hajlamosító tényezőt nem találnak, ott nagyon érdekes magyarázatként a lélektan azt mondja: az újszülött gyermek álmában annyira az anyaméhben érzi magát, hogy reflexei egészen egyszerűen elfelejtenek levegőt venni, elfelejt lélegezni, leáll a légzés. A magzati lét olyan elevenen él az emlékeiben, álmában, hogy elfelejt lélegezni. El lehet felejteni ilyen természetes, ilyen alapvető, ilyen magától értetődő, ilyen életet jelentő dolgot is, mint a lélegzés.

És igen, el lehet felejteni akár Istennek nevét, életet adó leheletét is, amikor a lélek elfelejt levegőt venni, lelki bölcsőhalálra ítélve önnön magunkat! Ne vedd természetesnek, magától értetődőnek, reflex-szerűnek, hogy a lelked „él"!

Isten őrizze lelkedet és lelkiismeretedet az álomba merüléstől, legyen ébresztő az igének szava: „Ébredj fel, aki alszol!"

/Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

 Ha a félelmeinktől meg akarunk szabadulni, ki kell lépnünk a bozótjainkból, el kell hagynunk a biztosítékainkat! És: az elrejtett élet merészségével követnünk kell Jézus Krisztust!" (Gyökössy Endre)

2014-05-07

Rólam elfeledkezett népem számtalanszor. (Jer 2, 32b)

A múltunk életünk szerves része, akár tetszik, akár nem, akár büszkék vagyunk rá, akár nem, akár felvállaljuk, akár nem, akár jó a memóriánk, akár nem – ezért fontos megismernünk, és fontos beismernünk, azzal összhangot találnunk.

Akkor is, ha sokszor legszívesebben elfelejtenénk dolgokat, fontos és lényeges dolgokat is; másokat pedig, amiket a hátunk mögé kellene vetnünk, képesek vagyunk akár éveken keresztül szajkózni, újra meg újra felszakítva régi sebeket. A különbségtétel nagyon egyszerű: ha a saját elrontott dolgainkról, bűneinkről van szó, könnyen cserben hagy a memóriánk, emlékeink rostáján ezek könnyen kihullanak. Ha viszont valaki más ellenünk, sérelmünkre elkövetett bűneiről van szó, no, ott aztán nincs memórizavar, arra, míg élünk, emlékezünk.

A felejtés és emlékezés terén nagyon is igaz, hogy nem csak a 'Cavinton' és egyéb memóriajavító szerek függvénye, akaratunkon is múlik, mi az, amire akarunk emlékezni; és mi az, amit talán csak nemtörődömségből a felejtés enyészetének engedünk át.

A te memóriád mennyire van rendben? Cipelsz-e felesleges teherként sérelmeket évek, évtizedek óta, melyeket nem tudsz – vagy inkább nem akarsz elengedni? S vajon lelkiismeretednek nincsenek másokkal szemben feldolgozatlan terhei? És Istennek neve, hűsége nem halovány emlék csupán múltad porosodó kirakatában? 

/Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

 Az embernek le kell vezetnie minden emberi konfliktust, oly módon, amiben nincs benne a bosszú, az erőszak, a megtorlás. Az ilyen módszerek alapja a szeretet. (Martin Luther King) 

2014-05-06

Nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte. (Fil 1:29)

Szenvedni Krisztusért? Tudjuk, hogy benne van a tanítványi életben, de annyira nem vágyunk rá. Pedig hitünk milyenségét ez mutatja meg igazán. Adjon erőt számunkra a következő történet:

Egy keresztyén ember az ókori időkben nem volt hajlandó megjelenni a császárimádás ünnepén, sőt azt vallotta, hogy számára a császár csak egy halandó ember, amiért is a város tanácsa kíméletlen halálra ítélte. Elrendelték, hogy mikor nyilvánosan kivégzik, végtagjait és fejét vágják le és elrettentésül vigyék el és akasszák fel a környék kisebb településein.

Az ítélet hallatán a keresztyén boldogan mosolygott és így kiáltott fel: bárcsak lenne elég testrészem, hogy az egész világon bizonyságot tehetnék arról a Jézusról, akiért meghalok.

Milyen távol áll tőlünk ma ez a történet! A magát keresztyénnek valló modern, kényelmes világunk nem vágyik szenvedésre. Te mennyi szenvedést lennél hajlandó vállalni Jézus nevéért?

A nap gondolata:

 Ott nem lehet boldogság, ahol a dolgok, amiben hiszünk, különböznek azoktól a dolgoktól, amiket teszünk. (Freya Stark) 

2014-05-05

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11:28)

Szoktad azt érezni, hogy komolyan veszed az Úr szavát és mintha mégse történne különösebben semmi? Például terheid vannak és megteszed azt, amit Jézus a mai Igében kér tőled: jössz hozzá megfáradva, terheket cipelve, olvasod, hallgatod az Igét, de nem lesz sokkal jobb. Hogy miért lehet ez? Remélem, hogy a következő történet segítségedre lesz:

A poros úton egy idős meggörnyedt öregasszony igyekszik hazafelé a rőzsegyűjtögetésből. Arra hajt szekerével az egyik falubeli, és odaszól a baktatónak: „Hé, öreganyám, pattanjon föl ide mellém a bakra! Könnyebb lesz itt az út hazáig." Az idős asszony megköszöni a felkínálást, és ha nem is pattan, de lassan fölkászálódik a szekérre. Mikor már mennek egy ideje, a hajtó észreveszi, hogy az asszony még mindig a vállán tartja a köteg rőzsét. „Rakja le már azt a rőzsét öreganyám! Nem lesz annak semmi baja." Az asszony önfeláldozó hangon így válaszol: „Dehogy teszem édes fiam! Ha már segített, legalább a rőzsémmel legyen könnyebb a szekere."

Jézus szeretné, ha letennénk a terheinket, főképpen a bűnterheinket. De tényleg megtesszük, vagy eszünk ágában sincs? Gondold végig az életed, és ha kell, változtass! Az Úr szeretne segíteni rajtad…

A nap gondolata:

 A legnagyobb áldás, amelyben Isten részesíti az embert, az, hogy elválasztja a bűntől. (C. H. Spurgeon)

2014-05-04

Van ember, aki bajba juttatja embertársait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél. (Péld 18:24)

A következő történet segít elmélyíteni mai Igénket:

A sötét és veszélyes erdőn át egy irányba haladt a két jóbarát. Váratlanul egy kiéhezett és morgó medve állta el az útjukat. Az egyik félelmében felmászott a fára és elbújt a lombok között. A másiknak már nem volt ideje sem elfutni, sem fára mászni, hát elterült a földön és úgy tett, mintha halott lenne. Régebben hallotta, hogy a medvék a halottat nem bántják.

Amikor a medve a földön fekvő baráthoz ért, körülszaglászta az orrával és még a fülébe is belemorgott. Ez azt jelentette, hogy megmenekült. A medve ott is hagyta.

A fán rejtőzködő fiú alig várta, hogy a medve áthaladjon a tisztáson és a bozótban eltűnjön, lemászott és a földön fekvő halálsápadt barátjától megkérdezte:

- Mit súgott a medve a füledbe?

- Képzeld, a medve azt súgta, hogy máskor ne menjek sétálni egy olyan baráttal, aki a veszély idején, ahelyett, hogy segítene, inkább elmenekül.

A nehézségek mutatják meg leginkább, hogy kire számíthatunk és, hogy ki számíthat ránk...

A nap gondolata:

 A magvetést Isten ránk bízta - mindnyájunkra. A szántás az Ő dolga. Azt sose bízza ránk. Elég, ha tudjuk, és szüntelen tapasztaljuk - Ő föl tudja szántani azt a talajt, azt az életet is, amire mi lelkünk mélyén már régen kimondtuk az elhamarkodott ítéletet: kár abba a mag! (Gyökössy Endre)

2014-05-03

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. (Galata 6:2)

A gyülekezet, melynek tagja vagy, tőled is olyan, amilyen. Elégedetlen vagy a közösséggel? Mit teszel érte, hogy jobb legyen? Kevesled a templomba járók számát? Hány embert hívogattál az alkalmakra? Ne mást marasztalj el, hanem tedd a dolgod! Légy jó példa, járj elöl abban, amiről tudod, hogy épülésére van a gyülekezetednek!

Az egyik gyülekezetben a tagok a következő fogadalmat tették egymásnak: „Sohasem fogok szándékosan olyat mondani vagy tenni, amivel megbántanálak. Mindig, minden körülmények között segíteni és támogatni foglak. Ha a földre estél, és képes vagyok felemelni téged, felemellek. Ha szükséged van valamire, ami nekem van, megosztom veled, sőt, ha szükséges, neked is adom. Nem számít, mit tudok meg rólad, nem számít, bármi is történik a jövőben – akár jó, akár rossz – az irántad való elkötelezettségem nem változik, és ez ellen semmit sem tehetsz."

Ez lehetne a te fogadalmad is?

A nap gondolata:

 Krisztus teste kétezer év óta vérzik! Legtöbbször éppen a vallásos és kegyes emberek vernek szeget hol a kezébe, hol a lábába, mert ha az egyházban csak egyetlen szóval megbántja egyik a másikat, Krisztus teste vérzik. (Gyökössy Endre)

2014-05-02

…szeressük egymást… (1János 4:7) Istent könnyebb szeretni, mint egymást. Pedig az Úr iránti szeretetünket embertársaink irányába kell igazán megmutatnunk és megélnünk. Ez sokszor hiányzik belőlünk, vagy legalábbis van miben javulnunk. Milyen jó lenne a következő gondolatot átültetni a gyakorlatba: A szeretet lassú a gyanakvásra, de gyors a bizalomra; lassú az ítélkezésre, de gyors az igazolásra; lassú a sértésre, de gyors a védelemre; lassú a leleplezésre, de gyors az oltalmazásra; lassú a szidásra, de gyors az együttérzésre; lassú a lekicsinylésre, de gyors a másik megbecsülésére; lassú a követelésre, de gyors az adakozásra; lassú a kötekedésre, de gyors a segítségre; lassú a neheztelésre, de gyors a megbocsátásra. Tedd mérlegre a szeretetedet! Nézz magadba és erősödj az Úrban, valamint gyakorold a szeretetet mások felé, főleg a nehezen elhordozható embertársaid felé! A nap gondolata:  Az ördög szereti a tétlen hívőt, azt sem bánja, ha nem csinál semmi rosszat, csak jót ne tegyen! (C. H. Spurgeon)

2014-05-01

Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! (Mt 14:27) A viharos tengeren, a hánykódó hajón küszködő és félelmet átélő tanítványok hallják ezt a mondatot. Ráadásul attól, akit kísértetnek hisznek, pedig nem más, mint Mesterük, az Úr Jézus közeledik feléjük a vízen járva. Jézus bennünket is lát viharaink idején is. Látja küzdelmeinket olyankor is, amikor a hullámok átcsapnak fejünk fölött. De nemcsak látja mindezt, hanem jön, hogy segítsen. Jön felénk lehetetlent nem ismerve és először biztat. Szavának hatalma, megnyugtató ereje van. Téged ki és hogyan szokott megnyugtatni? Észrevesszük az Urat mindig, ahogyan segítő módon hozzánk szól? Meghalljuk szavát, amikor bátorít, és félelmünket el akarja venni? Te ismered saját életedet, meg az Úr. Ha viharban vagy, a legbölcsebb Jézust kérni és várni, hogy segítsen. Bízz benne! Ő nem ismert lehetetlent akkor, amikor a tanítványokon kellett segíteni a viharos tengeren, de akkor sem, amikor bűneink büntetését vette magára értünk és helyettünk. Tekints rá és ne félj semmitől! Ő meg tud tartani téged a legnehezebb helyzetekben is… A nap gondolata:  Senki sem ismeri önmagát, mielőtt próbára nem tétetett.(Franz Werfel)