Keresés ebben a blogban

2015. január 5., hétfő

2015-01-05


Hálaadás 2.
„...mindenért hálát adjatok."  (1Thesszalonika 5,18)
Milyen sokszor mérgelődik az ember azért, hogy éppen most, minek is lehet örülni? Általában, ha két ember találkozik és elkezdenek beszélgetni, csakhamar azon veszik észre magukat, hogy az élet nehézségei felett kezdenek el siránkozni. Sokszor szinte sportot űzünk abból, hogy kinek van nagyobb keresztje.
Vajon ezt bízta volna ránk Isten? Minden bizonnyal nem! Ha valakinek lett volna oka a saját keresztjének nehézségei miatt siránkoznia, akkor az Jézus lett volna. Hányszor halljuk Őt afelett siránkozni, hogy milyen kereszt adatott neki? Ellenben hálát adni annál többször.
Vajon miért nem megy ez nekünk? Vajon miért nem tudunk több alkalommal úgy beszédbe elegyedni egymással, hogy ne mindig a keserűségeinkről számoljunk be? Minden bizonnyal a nézőpontunkkal van gond. Sokkal mélyebb sebeket ejtenek rajtunk a nehézségek, mint azok a dolgok, amikért gyakorta elfelejtünk hálát adni.
Isten ma bennünket szeretne formálni, csak nem biztos, hogy hagyjuk! Mindenki saját maga kell, hogy eldöntse, meg akar változni, vagy megfelel neki, hogy ilyen maradjon. Te mit szeretnél? Változást? Hidd el, előbb a nézőpontodon kell változtatnod, és akkor valóban sok minden megváltozik. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

 Az élő gyülekezet élő hitben járó családokból áll. Az istentisztelet a mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás, aminek előzménye van a személyes csendességben, és következménye van az élet istentiszteletének megélésében. Ez a személyes kegyesség azonban akkor áldásos, ha a Krisztus-test közösségében éli meg ki-ki ezt, építve a közösséget. (Tariska Zoltán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése