2015-04-03

Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (Efezus 6:16) A hívő ember ördöggel szembeni harcában éppen úgy, mint bármely csatában szükség van védelmi és támadó fegyverekre egyaránt. Ezeket nem nekünk kell kitalálni, hanem Istentől kapjuk. Igaz, azért, hogy ezek hatékonyak legyenek az életünkben, nagyon sokat tehetünk. Az egyik ilyen fegyver, melyet Isten ad az övéinek a hit pajzsa. A pajzs olyasmi, amivel nem támadni, hanem elsősorban védekezni szoktak. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát – írja az apostol. A hit pajzsa nélkül eredménytelen az ördöggel szembeni küzdelem. Pajzs nélkül küzdeni több mint vakmerőség, egyenesen megdöbbentő nagyképűség, elbizakodottság, mely sebezhetetlenséget tételez fel. Mindenképpen vegyük fel a hit pajzsát – kéri Pál. Miért? Mert az ördög nyilakat lő az Isten embereire. Milyen nyilakkal támad bennünket? Például az Isten ígéreteit kétségbevonó méreggel átitatott nyilakkal. Célja ezzel nem más, minthogy bevigye azt a találatot a szívünkbe, mely kétségbe vonja a Biblia üzenetének igazságát, hitelességét, elfogadhatóságát. Lassan ható, lassan ölő méreg ez. Továbbá olyan nyilakkal célozza meg életünket, mely a szenvedésben nem látja meg Isten kegyelmét, sőt Istent nekünk ártónak láttatja vagy tehetetlen, erőtlen Úrnak próbálja bemutatni. De olyan nyilai is vannak, melyekkel az a célja, hogy Isten seregének tagjai egymással szembeforduljanak, hogy ne az egységben lévő erőt lássuk meg, hogy ne egymás erősségeit, az Úrtól kapott képességeit vegyük figyelembe, hanem lássuk meg a másik gyengéit és kezdjük el kritizálni azokat, láttassuk magunkat többnek, mint embertársainkat, kezdjünk el zúgolódni Krisztus – szerintünk – egyáltalán nem jó vitézei ellen. Milyen a hited pajzsa? Nálad van, védekezel az ördöggel szemben? A nap gondolata: Az emberi természet olyan, hogy mindennél jobban szereti azt, ami elveszett: annyira visszasóvárogjuk azt, amit elvesztettünk, hogy sokkal kevésbé becsüljük meg azt, amink megmaradt. (Seneca)