20154-05-06

"Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." (Zsoltárok 1,1-3) Miután az első zsoltár beszélt arról, hogy mit tesz és mit nem a boldog ember, megmutatja azt is, hogy mi jellemző rá. A folyóvíz mellé ültetett fához lesz hasonlóvá. Ez azt jelenti, hogy a lehető legjobb helyen van. Van négy szőlőtőke a kertünkben. Három kisebb, és egy nagyobb. A nagyobb nem véletlenül nőtt meg, hanem azért, mert éppen ott lett elhelyezve, ahova a csatorna az épület tetejéről a vizet vezeti. Az igazán boldog ember életének fája nem is egy csatornához települt, amely csak a bizonytalanul adódó esővizet tudja átadni, hanem egyenesen a folyópartra. A folyópartra pedig az jellemző, hogy ott mindig van víz. Ha máshol szárazság van, lehet, hogy apad, de ott mindig van. Az a boldog ember, aki nemcsak alkalomadtán hívja be az életébe az Istent, nemcsak hébe-hóba engedi, hogy Isten beleszóljon az életébe, hanem állandóan, folyamatosan. Vannak, akik nagyon ritkán vannak együtt Istennel: életük különösebb eseményein akarnak csak vele találkozni - keresztelő, konfirmáció, esküvő, temetés. Tulajdonképpen akkor sem az élő Istennel, csak egy szép szertartással, valamilyen régi szokás alapján. Vannak, akik gyakrabban, évente néhány nagyobb ünnepen - hagyománytiszteletből, vagy a hangulat kedvéért. Vannak, akik ezen felül az úrvacsorákon is részt vesznek. Vannak, akik minden vasárnap megjelennek a templomban. Vannak, akik bibliaórára és más alkalmakra is eljárnak. És vannak, akik a köztes időben is Isten jelenlétében élik az életüket: egyedül, házasságukban, családjukban, munkájukban.         A folyóvíz mellé ültetett fa nem egy olyan élőlény, amely valahol a pusztaságban él, és időnként eljár a forráshoz erőt meríteni. Nem. Ott van, oda ültették! Sokszor hajlamosak vagyunk így jellemezni a hitéletünket: Elmegyek, feltöltekezek. Aztán, ha lemerültem, újra odamegyek Isten elé, újra feltöltekezek. Valójában Isten azt akarja, hogy az egész életünket az Ő jelenlétében éljük. Ne hagyjuk Őt ott a templomban, vagy otthon, amikor útnak indulunk. Gondoljunk arra, hogy egy emberi kapcsolatban, szerelemben, házasságban sem úgy működik, hogy "Boldog vagyok veled, most elmegyek, de ha már nagyon hiányzol, akkor majd jövök, akkor majd megkereslek." A folyamatos kapcsolat a legfontosabb. (Bodnár Máté) A nap gondolata: Fontos, hogy Ő lát téged, és ismeri a benned levő vágyat, hogy teljesen az Övé légy.