Keresés ebben a blogban

2015. június 6., szombat

2015-06-06

Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt. (Mt 10:32)
John Chrysostom a görög egyházatyák egyike volt. Krisztus után 347-ben született. A történet arról szól, hogyan állították egyszer fiatalkorában az uralkodó elé, hogy bizonyságot tegyen hitéről. „Ha kitartasz amellett, hogy keresztény legyél, száműzlek atyád földjéről." Chrysostom válasza figyelemreméltó volt. Így szólt: „Felség, azt nem teheti; az egész világ az én Atyám földje. Nem tud száműzni engem." „Akkor elveszem minden vagyonodat." – mondta az uralkodó. – „Azt sem teheti." - válaszolta Chrysostom. „Az én kincseim a mennyben vannak." „Akkor olyan helyre küldelek téged, ahol egyetlen barátod sem lesz, akivel beszélhetnél." – mondta az uralkodó. „Ezt sem teheti, mert van egy Barátom, aki közelebb van hozzám, mintha a testvérem lenne. Mindig mellettem lesz az én testvérem, Jézus Krisztus." Végül az uralkodó így szólt: „Elveszem az életedet." Erre Chrysostom így válaszolt: „Azt sem teheti. Az én életem el van rejtve Krisztussal Istenben." Nem a vak makacsság hajtotta. Hanem a hit – „a Jézusba vetett hit", ami Isten igaz egyházának utolsó tagjait a földön jellemezni fogja. Jel 14:12. Ma ilyen hitre van szükségünk.

A nap gondolata:

Az egyetlen döntés melyet az egyház hirdethet, Isten döntésére vonatkozik. Az evangélium szolgájaként azt kívánja, arra hív, hogy Isten mellett döntsünk, aki Jézus Krisztusban a javunkra döntött. (Vályi Nagy Ervin)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése