Keresés ebben a blogban

2015. június 16., kedd

2015-06-16

Egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek! (1Pt 1:22)
Milyen könnyűnek tűnő üzenete van mai Igénknek és naponta rájövünk, hogy hihetetlenül nehéz megvalósítani. A következő vers gondolkodtasson el és serkentsen önvizsgálatra ezen a téren:

Fohász

Ismeretlen szerző verse

Uram! Szeretem a te szent egyházadat
S jelenléted földi helyét.
De míg Zöld Gergely lesz a papunk,
Nem viselem semmi terhét.

Szeretlek téged, áldott Uram,
S vágyom, hogy akaratod tegyem.
De a mellettem ülő testvértől,
Ó, kérlek, szabadíts meg engem!

Köszönöm neked a hangomat
S az éneklésre kapott erőt.
De míg Nagy Pál lesz a kántor,
Az éneklésben nem segítem őt.

Asztalodra, drága Jézus,
Kegyelmednek kelyhét helyezed.
De ha Kiss Bálint osztja ki azt,
Sem bort, sem kenyeret magamhoz nem veszek.

Mindenem, mikkel megáldottál,
Tőled jöttek, s tieid ezek.
De ha Rácznét is segélyezik,
Az adakozásban részt nem veszek.

Könyörgök hozzád esdekelve,
Készíts nekem helyet a Mennybe'
Égi lakást. De kérlek, Uram,
Semmiképpen ne a Nagyné mellett!

A nap gondolata:

A szeretetet gyakrabban szoktuk dicsérni, mint gyakorolni. (Fosdick)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése