Keresés ebben a blogban

2015. augusztus 5., szerda

2015-08-05

ISTEN KEGYELME

Ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért… (Róma 11,6)
Pál azt írja: „ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem." Dr. Gerald Mann lenyűgöző történetet mond el arról, hogyan szerezte meg a doktorátusát görög nyelvből. Csak hatan voltak, akik ezt a szakot választották. A professzorról az a hír járta, hogy soha senkinek nem ad ötöst. Az első órán a tanár felmutatott egy görög nyelvkönyvet, és nagy csodálkozásukra ezt mondta: „Már beírtam a jegyeiket, és nem számít, mennyit tanulnak, nem számít, hány kredit pontot szereznek, már mindannyiuknak megadtam az ötöst!" Dr. Mann így folytatta: „A hatból öten sokkal többet tanultunk, mint valaha is lehetségesnek tartottuk volna. A hatodik fiatalember csak úgy elvolt, sosem erőltette meg magát igazán. „Értsd meg ezt: a kegyelem erőt ad a kimagasló eredményre, vagy engedélyt arra, hogy eléldegélj. Akárhogy is, abban a pillanatban, amikor bizalmadat Krisztusba veted, Isten elfogad, és igaznak tekint. Miért rendezte ezt így Isten? Mert ő feltétel nélkül szeret, és az egyetlen válasz, ami megelégedésre szolgál, az a szeretet. Milyen csodálatos igazság ez: Isten sebezhetővé teszi magát, kiteszi magát annak, hogy az emberek elutasítsák! Most talán azon töprengsz: „Hogyan bizonyíthatom, hogy tényleg szeretem Istent?" Ez könnyű: ha szereted a testvéreidet; ha szereted Isten Igéjét; ha szívesen töltesz időt imádságban. A kegyelem, ha helyesen értelmezik, nem akadálya a szentségnek, éppen a kegyelem hozza létre. 
„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul. igazságosan, és kegyesen éljünk a világban" (Titusz 2:11-12).  
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

 Istené minden és a tied semmi! S ha semmiségedet örömmel vállalod, akkor békességed lesz Istennel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése