Keresés ebben a blogban

2015. augusztus 6., csütörtök

2015-08-06

Nézz fel, és élj!

Aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (János 3:15)
Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak: „Újonnan kell születnetek", a zsidó tudós nem értette. Ezért Jézus úgy magyarázta el neki, mint a születés folyamatát, ahol a gyermek engedi, hogy a szülő végezze a munkát. „Kell itt még többnek is lennie" – gondolta Nikodémus. Ekkor a látogatóba érkezett tanító kedvenc könyvét, a Tórát felhasználva Jézus így szólt: „ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne" (János 3:14-15); és Nikodémus végre megértette! Amikor Isten már nem győzte hallgatni a nép panaszkodását, „…mérgeskígyókat küldött… úgyhogy sok izráeli meghalt" (4Mózes 21:6). A túlélők könyörögtek Mózesnek, hogy esedezzen Isten kegyelméért. „Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra" (4Mózes 21:8). Az izraeliták, akiket megmart a kígyó, gyógyulást találtak, ha felnéztek a póznára; a bűnösök pedig megváltást találnak, ha felnéznek Krisztusra. Nézz fel, és élj! Az zavar minket, hogy ennyire egyszerű. Valami bonyolult kúrára számítunk. Mózes és a nép talán szintén valami többre számított: készítsetek gyógyírt, kezeljétek egymást, vagy legalább vágjatok vissza. A mondás így tartja: „Segíts magadon és Isten is megsegít". De Jézus azt mondja: „Csak higgy!" Hiszel abban, hogy a szék el fogja bírni a súlyodat, ezért ráülsz. Bízol abban, hogy a villanykapcsoló elvégzi a munkáját, ezért felkapcsolod. Mindennapi életed során hiszel olyan erőkben, melyeket nem látsz, és bízol abban, hogy elvégzik azt a munkát, amit te nem tudsz véghezvinni. Ma Jézus ugyanezt kéri tőled. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ha Krisztussal együtt az Istenben akarsz élni és benne állandó lakhelyet lelni, akkor minden emberi támasztól és segítségtől el kell szakadnod, mert Rajta kívül senkid és semmid sem lehet, akire támaszkodva nyugalmat találj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése