2015-10-08

Eljött világosságod 1. Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. (Ézs 60,1) Csodálatos dolog a napfelkelte. Talán nincs is olyan ember, aki életében legalább egyszer ne szeretné megnézni. Sokan hajlandók még sötétben felkelni, egy magasabb dombtetőre vagy kilátóra álmatagon elbotorkálni, hogy zavartalanul élvezhessék egy napfelkelte szépségeit. Talán azért van ez így, mert a napfelkelte ragyogásával, éltető sugarával, egy új nap kezdetével új reménységet ébreszt az emberben: reményteljessé teszi az előttünk álló napot. Igénk is reményteljes napfelkeltéről beszél. Felkelt a nap nemcsak egy város, egy ország, egy földrész felett, hanem az egész világ felett. Felkelt, és fényével beragyogja, melegével átmelegíti, sugaraival élteti az egész világot. Ez a csodálatos, az egész világot éltető és átmelegítő "nap" nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus. Ő az, aki egy betlehemi sötét, hűvös istállóba fényt és meleget hozott azon az éjszakán. Ő az, aki az emberek sötét és hűvös szívébe irgalmat és bűnbocsánatot hozott. Ő az, akinek a megjelenése azt jelenti, hogy lezárult mindnyájunk életében egy sötét és rideg korszak, amelyben csak a bűn és halál uralkodott. Ő az, akiről így ír Pál apostol: "Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben". Egyéni életünkre nézve ez a csodálatos esemény tehát azt jelenti, hogy Jézus megszületésével számunkra is megadatott a világosság. Megadatott, hogy Isten mentő szeretetének evangéliumát meghallva a mi szívünk és értelmünk is megvilágosodhat. Megadatott, hogy egész bűnös életünk - gondolatunk, szavunk és cselekedetünk - megtisztulhat, vétkeiből újra meg újra megújulhat. Megadatott, hogy az üdvösség fényébe vetett reménységünk minden földi sötétség, fájdalom és nyomorúság ellenére is megerősödhet. Jézus Krisztus megjelenésével a világ Világosságának fényében élhetünk, s ez a fény átjárhatja szívünket, egész életünket. Ezt jelenti számunkra ez a két szó: „eljött világosságod". (Prókai Árpád) A nap gondolata: A lelkiismeretünk annyiban fog finomulni, amennyiben engedelmeskedünk neki. (Spurgeon)