Keresés ebben a blogban

2015. november 4., szerda

2015-11-04

Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? (Acta 5,4)
Milyen tanulságai, üzenetei vannak még szakaszunknak? Például az, amit Jézus így mondott: „Nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne derülne." Ugyanezt így szoktuk énekelni: „Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, teelőled elrejtenem semmit sem lehet. Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt, vedd le rólam ó, Úristen vedd le ezt a súlyt." (345. dicséret 2. verse) Az egyik fontos üzenete így hangzik igeszakaszunknak: embereket be lehet csapni, de Istent soha. Soha. Ezt így érdemes a szívünkbe vésni. Nincs az a helyzet, remek pókerarc, mellyel Istent bárki becsaphatná. Egymással megtehetjük és vagy bejön, vagy sem. De az Úr mindent tud rólunk. Ezért nem tanácsos embertársaink megvezetésével, megtévesztésével sem foglalkozni. Anániás és Szafira ezt az utat választotta. Hamar kiderült bűnük. Aki embertársait akarja becsapni, az végső soron Isten becsapásával próbálkozik. Egy szűrőn átjuthat, de a végsőn, ama legnagyobbon, soha. Amennyire igazak Jézus szavai az utolsó ítélet kapcsán, amikor arról beszélt, hogy aki meglátogatta a beteget, a börtönben lévőt, az vele tette meg, ugyanannyira igaz az is, hogy ha valaki megpróbálja becsapni embertársait, az Jézussal teszi meg…
Sok esetben egyáltalán nem ilyen hamar derülnek ki az emberi bűnök. Sőt, sok esetben nem vezet azonnali halálesethez, de attól még a bűn bűn és nincs Isten tetszésére… 

A nap gondolata:

Senki sem tudja, mikor jönnek napfényre a bűnei. A nyulak is akkor ugranak ki az árokból, amikor nem is sejti az ember. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése