Keresés ebben a blogban

2015. november 5., csütörtök

2015-11-05

Péter erre így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? (ApCsel 5:9)
A történet apró mozzanataiban is vannak tanulságok. Figyeljünk ezekre is! Egy házaspárral találkozunk ugyanis az igeszakaszban. Egy házaspárral, akik az Úrhoz tartoztak. Mindketten. Vajon hány házaspár tartozik az Úrhoz szerte a világon, az országban, a környezetünkben? Hány ember tud Józsuéhoz hasonlóan szólni: én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.
Az is elgondolkodtató, hogy miben lettek egyek a férj és a feleség. Az Ige azt mondja a házasságban élőkről, hogy elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. Először is Isten azt mondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Egyre több országban törvénybe iktatott módon nem így gondolják ezt. A szabadság jelszava alatt sok mindenre azt mondják, hogy nincs ezzel semmi baj, amire viszont Isten egyértelműen nemet mond. Ezt szükséges látnunk nekünk, hívő embereknek életünk kisebb-nagyobb kérdéseiben és higgyétek el, soha nem az a kérdés, hogy hányan mondanak valamit, hanem az, hogy mit mond az Úr. S nekünk ez utóbbihoz kell tartani magunkat.

A nap gondolata:

Nem az a bűn, ha megbotlottál és a sárba estél, hanem ha meghemperegsz abban, és jól érzed magad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése