2015-11-13

„…micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?" (Zsolt 8,5) Sok évvel ezelőtt, amikor a teológiára felvételiztem, a háromnapos, bentlakásos felvételi egyik részeként akkori diákokkal is kellett beszélgetni, akik ezt a kérdést tették fel: ki vagy te? Egész felvételi alatt ezzel a kérdéssel boldogultam a legnehezebben. Mondtam a nevemet, de jött a válasz: nem az adataimra kíváncsiak. És újra meg újra ugyanezt a kérdést kaptam: ki vagy te?  Ki vagy te? Hogyan definiálnád magad emberként? Nehéz meghatározni: micsoda a halandó, és az emberfia. Hiszen mindig változik, annyiféle arcunk van. Ha egy csecsemőre mutatnék: íme, az ember, akkor arra gondolnál: íme, az ember, a maga tisztaságában, ártatlanságában. Ha egy 20 éves fiatalemberre mutatnék, arra gondolnál, hogy íme, az ember, erősen, lehetetlent nem ismerő akarattal, vágyakkal, tűzzel, elszántsággal. Ha az elmúlt hónapok híreiből mutatnék képet, amint egy emberekkel telve lévő repülőgépet vezet a biztos halálba egy pilóta, ahhoz is mondhatnám: íme, az ember, aki önnön fajtája ellen támad, ok nélkül is. Ha egy betegágyon fekvő idős emberre mutatnék, arra gondolnál: íme, az ember, másokra szorult, elesett, törékeny cserépedény formájában. Mennyire más képek, mennyire más arcok! Pedig ember mind, mindre igaz: íme, az emberfia! Mi is, mikor melyikkel tudunk azonosulni… Van élethelyzet, amikor az élet királyának, mindenhatónak hisszük magunkat emberként, máskor meg úgy érezzük, semmik vagyunk, tehetetlen porszemek csupán, erőnk pillanatok alatt szétfoszlik. Melyik az igaz, melyikre igaz: íme, az ember? Alapjában véve persze mindre. Mert lényegében véve az alapanyag ugyanaz. Csecsemőket, ifjakat, gyilkosokat, édesanyákat, aggokat tekintve: ami bennünk dobog, ami éltet bennünket, az ugyanaz. Kr.e. 2000-ben és Kr. u. 2015-ben, ugyanazok vagyunk: Isten teremtményei, kegyelemre, megváltásra szorult gyermekei. Csak életünk körülményei, a színterek változnak és különböznek, de az emberi szív és lélek az ugyanaz. Ezért a Mindenható törődése, naponként tapasztalható gondviselése. Ezért az Örökkévaló jelenléte a halandó ember perceiben, Lelkének éltető ereje minden szívdobbanásunkban, személyazonosságunktól függetlenül. Ki vagy te? Halandó és emberfia, ugyanakkor drága véren megváltott gyermek is. Bűnben született, esendő, a gonosz erejével naponként harcoló, el-elbukó, de megváltott gyermek.  Ha ma felvételiznénk, és ma kapnám a kérdést: ezt válaszolnám… (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Örülök, hogy ezek a lapok olyannak mutatnak meg, amilyen vagyok — lármás, teli saját tökéletlenségeim és szenvedélyeim zenebonájával, a bűneim okozta mély, nyílt sebekkel. De akármilyen csupa-rom is a házam, Te [Istenem] ott élsz benne. (Thomas Merton)