Keresés ebben a blogban

2015. november 17., kedd

2015-11-17

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. (ApCsel 3:1)
Kissé meg is lephet bennünket mai igénk. Péter és János, vagyis kettő az apostolok közül templomba megy. Mi ebben a meglepő? Az, hogy Jézus két tanítványa, akik éveket töltöttek Jézus mellett, akik vették a Szentlelket, templomba mennek. Tarthatták volna magukat olyan érett hívőnek, akiknek már templomba járásra sincs szükségük. Nem így gondolkodtak. Ők nem. De vajon mi, hogy gondolkodunk erről? Ha az apostolok templomba járó emberek voltak, akkor a mai Jézus-követők sem tehetnek másképpen. Milyen gyakran megyünk el gyülekezetünk alkalmaira? Egyáltalán tagjai, aktív tagjai vagyunk valamelyik gyülekezetnek? Vagy csak kívülről bölcselkedünk, minősítgetünk, véleményt formálunk? Vizsgáld meg templomba járási szokásaidat, és ha az eredmény nincs az Úr tetszésére, akkor változtass bátran!

A nap gondolata:

 Az imádság nem pótolja a tettet, az imádság viszont olyan cselekmény, amit semmi más nem helyettesíthet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése