2015-11-27

Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. (ApCsel 4:13-14) Péter és János számot kellett adjon arról egy nagyobb gyülekezeti közösség előtt, hogy miképpen gyógyult meg a mindenki által ismert és gyakran látott sánta férfi. Ők pedig azt mondták: nem mi voltunk. Nem mi gyógyítottuk meg, hanem Jézus. Ezt nevezi a Biblia bizonyságtételnek, amikor a hívő ember nem önmagát helyezi előtérbe, hanem az Urat. Amikor Isten gyermeke nem önmagát emeli ki egy-egy nagy esemény kapcsán, hanem azt mondja: az Úr volt munkában. A bizonyságtétel lényege az, hogy kimondom: én az Úr gyermeke vagyok és ezt vállalom. Minden körülmény közepette. Bizonyságot tehetnek Isten gyermekei az Úrról szavakkal és tettekkel. Szavakkal úgy tehetünk bizonyságot, hogy beszélgetünk valakivel, esetleg többekkel és bármilyen téma kapcsán szóba hozzuk az Urat. Kifejezzük azt, hogy mi az övé vagyunk és ez mit jelent ránk nézve. Fontos, hogy szóval és tettekkel is tegyünk bizonyságot. Ha ugyanis csak szavakkal tennénk bizonyságot a Jézushoz tartozásról, akkor arra lehetne azt mondani, hogy ez a képmutatás. Hiszen, ha valaki beszél valamiről, de nem teszi, akkor nincs semmilyen összefüggés a szavai és az életvitele között. Ezért is fontos, hogy Isten gyermekei szóval és tettel egyaránt felmutassák az Úrhoz tartozásukat. Az életvitelünk is árulkodik valamiről. De vajon az Úrról tesz bizonyságot, vagy egyáltalán nem mutat rá? A nap gondolata: Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.