2015-09-30

Ki a nagyobb? és Ki botránkoztat?(4.) Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. /Mt.18:2-4/  Mikor megtértünk, akkor Isten gyermekeivé lettünk. Az Úri imában, úgy szólítjuk meg Istent, teljesen bensőséges hangon, hogy MI ATYÁNK, mint Istennek gyermekei, de tudunk-e igazán Istennek gyermekei lenni? Tudunk-e gyermeki bizalommal fordulni az Atyához, tudva, hogy mi esendők vagyunk, de általa van támaszunk és segítségünk? Jézus nem az uralkodási vágyat, a hatalmaskodást, hangsúlyozza, hanem a lelki nagyságot, a hitbéli nagyságot, azt a nagyságot mely a világ szemében talán kicsinység, de az Isten szemében a legdrágább kincs. Tanítványai felé nem az uralkodást akarja hangsúlyozni, hanem a szolgálatot, az igaz szívbéli, Istenbe vetett bizalmon alapuló szolgálatot. Nem véletlen, hogy Jézus a szolgálatot hangsúlyozza, hiszen szenvedését és halálát, tehát azt, amiről éppen előzőleg beszélt nekik, a megváltás művét, melyet a Golgotán elszenved, ő is szolgálatnak fogja fel. Kicsivé lesz, hogy mi a bűn és a halál fölé nőjünk. A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni? /P.Sz./ A nap gondolata: Semmiségem tudatában kell élnem! Vagyis állandóan látnom kell és beismernem, hogy semmit sem tudok, és semmire sem vagyok érdemes. (Tersteegen)

2015-09-29

Ki a nagyobb? és Ki botránkoztat?(3) Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. /Mt.18:2-4/  Jézus odahív egy kisgyermeket, közéjük állítja, és ezt mondja „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." Mit tesz Jézus? A gyerekesen vitatkozó apostolok elé Jézus egy gyermeket állít példaként. Mert minden ember gyermekkorában a szüleitől és a felnőttektől tanulja meg a viselkedés szabályait, mint magatartási formákat. Nem képes még arra teljesen, hogy megkülönböztesse a jót és a rosszat, nem tud még ítéletet alkotni, hogy mi válik javára és mi nem. Nem képes továbbá arra sem, hogy önálló döntéseket hozzon, hanem rábízza magát szüleire, akik gondoskodnak róla. Tudja a gyermek, hogy segítségre szorul, de tudja azt is, hogy kitől várhatja a segítséget, a gondoskodást. A bizalom megvan a szülő felé, tudja, hogy gyenge, de tudja ki az erős, és feltétlen bizalma van a szülőben. Milyen a gyermek? Ha látja a szülőt, addig bármerre el mer menni, mert tudja, hogy az ő édesanyja és édesapja ott van és az a világ legerősebb, és legnagyobb embere. Óvodában, és még iskolában is hányszor összezörrennek a gyerekek, hogy kinek nagyobb és erősebb az apukája, és mindenkinek a sajátja a nagyobb és erősebb. Megvan a feltétel nélküli bizalom a gyermekben. És tud kicsi, és gyenge lenni, de tudja, honnan jön a segítség. /P.Sz./ A nap gondolata: Istennek semmit sem tudok adni, és érette semmit sem tudok cselekedni. A legjobb, amit tehetek, hogy tehetetlenségemet beismerem. (Tersteegen)

2015-09-28

Ki a nagyobb? és Ki botránkoztat? (2) Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? /Mt.18:1/  Ne gondoljuk, hogy ez a kérdés itt közöttünk, keresztyének között nem kérdés. Dehogynem. Gyarló bűnös emberek lévén, minket is megkísért ezzel az ördög, hogy gondolj magadra, ne láss túl a külsőségeken, és törtess, haladj felfelé azon a bizonyos ranglétrán, még az egyházon belül is. Ne a hitben fejlődj, hanem a kapcsolatokban, a befolyásban, az irányításban. Úgy gondolják sokan, hogy a hitre úgy is rá lehet mondani, hogy mekkora, mekkora nagy. De sokszor nem a hit a nagy, hanem az EGO, az Én, az önérzetem. Főleg mikor nyeregben érezzük magunkat, jön a kérdés, és egyben magunktól a válasz, hogy én milyen nagy vagyok az Isten szemében, az egyházban, és jön, hogy igen, én bizony nagy vagyok, mennyi mindent tettem már az egyházért, a lelkészért, és az Istenért is, én nagy vagyok. És lassan eltolódunk a nagyságérzetünkkel az elbizakodottság érzése felé. És nagy harcokat eredményez mikor az egyházban, egy adott gyülekezetben sok az úgynevezett „nagy keresztyén", hívő ember, és már-már úgy gondoljuk, hogy ez kiváltság, mert már-már Jézusi szinten vagyunk. Jézus tanítványait ez kísértette meg ott, a Megváltó közelében, mert bizony a gonosz nem válogat, attól hogy Isten közelében vagy még bepróbálkozik. Sokan úgy vélik, hogy templomba járással, igék fejből való elmondásával, és különböző hagyományok elsajátításával a gonosz kikerül minket, hát nem, hanem még erősebben támad. A gonosz több fronton támad, hogy távolodj az Istentől és magadra gondolj, és úgy érezd te vagy a nagyobb, neked kell a nagyobbnak lenni, a másik nem számít, nem lényeg. /P.Sz./ A nap gondolata: Az alázatos lelkek így imádkoznak: Uram, engedd, hogy minél kevesebb feltűnés nélkül mehessek át ezen az életen.

2015-09-27

Ki a nagyobb? és Ki botránkoztat? (1) Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? /Mt.18:1/  Mióta világ a világ, nagy kérdés az, amin itt a tanítványok vitatkoztak, és majd Jézus elé vittek. Hogy ki a nagyobb? Már gyermekkorban elkezdődik, ki az, akié lehet ez és ez a játék az oviban, ki a nagyobb, az erősebb, a hatalmasabb? De ez folytatódik az iskolában, és kialakul egyfajta rangsor, hogy ki az izompacsirta, ki mindenkit el tud agyabugyálni, és ki az, aki vézna és gyenge. Aztán később a munka keresésekor kiderül, ki a jobb, a nagyobb, kit hova vesznek fel, mennyit keres, hány ember van alá beosztva. Kiderül ki a főnök egy munkában. Aztán ki az, aki a nadrágot hordja a családban, és ki a mai szóhasználattal élve, a papucs. Vannak örök törekvők, és hajtók, kik mindig az élvonalban akarnak lenni, uralkodni, mindenkit legyőzni, és egyfajta állati ösztön és hierarchia alakul ki, az erősebb kutya győz alapon. És vannak az úgynevezett örök vesztesek, a behódolók, kiknek jó a második hely is, kik nem törnek nagyra, mert tudják, hogy nem érhetik el, vagy már rég feladták. És bizony olyan világban élünk a 21. században tehát, hogy hiába telt el 2000 év Jézus kora óta, az ember még mindig azon van, hogy ki a nagyobb, és hogyan lehetek én annál is nagyobb. A fiatalok a sztárokban látják a nagyságot, vagy a vezetőkben, a politikusokban, a gazdagokban, hogy igen, azok a nagyok, akiknek a legújabb okostelefonuk, a legjobb autójuk, vagy éppen a legszebb nőjük, vagy pasijuk van, akik mindent megvehetnek és megtehetnek, akiket nagyon sokan körül rajonganak. Ki a nagyobb? /P.Sz./ A nap gondolata: Ne az én nevem, hanem a Tied dicsértessék, ne az én művem, hanem a tied magasztaltassék. A Te szent neved dicsértessék, nekem pedig semmi részem se legyen az emberek dicséretében. (Kempis Tamás)

2015-09-26

Könnyű-e a keresztyénség? Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. (Máté 11,30) Hogyan lehet könnyű a hitért vállalt konfliktus, esetleg családunkon belül is? Hogyan lehet könnyű megtagadni magunkat és fölvenni a keresztet minden nap? És mindent letenni az Úr oltárára? Hogyan lehetett könnyű Pálnak a sok üldöztetés, börtön, verés? Hiszen Pál - aki annyi nyomorúságon ment keresztül - azt mondja, hogy ezek mind pillanatnyi könnyű szenvedések. „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." /2Kor.4,17-18/ Itt Pál nem azt mondja, hogy nem szenvedünk,  hanem azt hogy szenvedésünk semmi ahhoz a dicsőséghez képest, amiben az örökkévalóságban részünk lesz. Bizony nehéznek érezzük mindazt a szenvedést, amit az Úrért vállalunk, de a hívő nem sopánkodik emiatt, mert a reménység és a hit, Isten szeretetével együtt bőségesen kárpótol. Mert tudjuk kiért és miért vállaltuk mindezeket. „Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik." /Róma 8,18/ A 17. versben pedig látjuk, hogy szükséges Krisztussal szenvedni, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. A szenvedés elkerülhetetlen a keresztyén életben, sokan nem is akarjak vállalni, pedig csak az győz, aki harcol is! Aki pedig harcol, az megtapasztalja, hogy rajta van az iga, a teher, a kereszt, de ezek alatt nem rogyik össze, hanem hordozza azt „mint bánkódó, noha mindig örvendező" /2Kor.6,10/. (Prókai Árpád) A nap gondolata: Nincs nagyobb hatalom a világon, mint az a szeretet, mely céljának eléréséért szenvedni is kész.

2015-09-25

Hit és cselekedetek Mert a miképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jak 2,26) Bizony, hit által igazul meg az ember, a Krisztusba vetett hite által. Csupán cselekedetekből nem lehet megigazulni, mert egyedül Krisztus az út az Atyához. Mit mond akkor itt Jakab? Hogy a hit halott cselekedetek nélkül. Az, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, aki az Isten szent Fia, lejött e földre testben, hogy kereszthalála által megváltson minket, majd harmadnapon feltámadott és dicsőségben ül az Atya jobbján, annak a hite cselekedetekben fog megnyilvánulni, a hit cselekedeteiben. Ha valaki őszintén hiszi mindezeket, lehetetlen hogy ne akarjon egész életével bizonyságot tenni Isten jóságáról és Őt szolgálni örökké. Sokan mondják, hogy nem kell betartani mindent, amiket az Úr parancsol a Bibliában, mert csak a hit a fontos. De milyen hit az, amely nem akar engedelmeskedni az Úrnak? Olyan hit az, mint az ördögöké, akik hiszik, hogy van Isten és rettegnek /19. vers/, mert nem vetik magukat alá az Atyának, hanem rossz dolgokat cselekednek. A Bibliában le van írva, mi Isten akarata, hogy azokat cselekedjék a Benne hívők. Nem azért mert ezek által igazulnak meg, hanem azért mert Krisztus bennünk él és Ő kell, hogy megnyilvánuljon cselekedeteinkben is. Így lehet felismerni ki az igaz hívő, aki hitből cselekszi a jót. „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét." /1Ján.3,7; 10/ (Prókai Árpád) A nap gondolata: Ha az adományozó méltóságára tekintünk, egy adomány sem fog csekélynek és túlságosan szerénynek tetszeni, mert sohasem csekély az, amit a mindenható Isten ad. S ha büntetést vagy csapást mér ránk, azt is hálásan kell fogadnunk, mert minden javunkra szolgál, bármi ér bennünket az Ő engedelméből. (Kempis Tamás)

2015-09-24

Isten gondoskodik az Őbenne gyönyörködőkről Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. (Máté 6,33) Mit jelent Isten országát és igazságát keresni? Azt, hogy az a legnagyobb vágyam hogy Isten országa eljöjjön, és az Ő akarata legyen meg mindenben. Ha valaki átadta életét Istennek, akkor azt fogja akarni, amit Isten. Nem saját magáért esedezik elsősorban, hanem hogy Isten akarata legyen meg és Ő legyen megdicsőítve. Minden, amit Istentől kér ezzel lesz kapcsolatban, mert nem saját akaratát akarja Istenre ráerőltetni. Ha valaki életének minden területén Isten akaratát és dicsőségét keresi, annak Isten betölti lelki, testi szükségleteit. Dávid mondja: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé" /Zsolt.37,25/. Ha mindent az Úr kezébe helyezünk, akkor tudhatjuk, hogy ezek jó kezekben vannak. Tegyük Isten kezébe a mai napot is, a holnapi napot is és bízzunk benne, hogy Ő gondoskodik rólunk. "Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti." /Zsolt 37,4-5/ (Prókai Árpád) A nap gondolata: A hit nem érdem, amiért valamit kapok, hanem eszköz, amivel Istent felfogom, meglátom, ajándékait elfogadom.

2015-09-23

Süti Isten nélkül „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…" (Mt 11,28) A közelmúltban figyeltem fel egy hírre, ezzel a címmel: Isten nincs, süti van. A híradás lényege annyi, hogy Magyarországon is megjelent egy brit alapokkal bíró szervezet, amely azt tűzte ki célul, hogy a hívő emberek összegyülekezését másolja le – Isten nélkül. Megirigyelték a vasárnapi gyülekezeti közösségeket, de ateistaként kívánják ezt megélni, szóval színvonalas programlehetőségét kínálnak vallástalanoknak. Ön nem hisz Istenben, de meghallgatna egy érdekes prédikációt? Nem oszt vallási dogmákat, de törekszik a jóra? Egyszerűen igent mond az életre és a szeretetre, de ezt nem köti össze Jézussal? Akkor ott a helye az összejöveteleken! Élj szebben, segíts többször, csodálkozz gyakrabban! És igen, világszerte 60 leányszervezet várja a résztvevőket, a villámgyorsan terjedő mozgalomba. Persze, csak egy mozgalom a sok közül, mégis van valami ébresztő ebben a hírben: modern világunk modern igényeit rajzolja elénk. Minden kell a Bibliából is, a szeretet parancsával is egyetértünk, aláírjuk azt is, hogy a közösségben való élésnek megtartó ereje van, Jézus tanításai is rendben vannak, csak Istent meg Jézust szedjük már ki belőle. Mi marad így? Annyi élet marad benne, mint a kifilézett csirkében. Egyszer el lehet fogyasztani, de szaladgálni már nem fog. A Biblia tele van csodálatosabbnál csodálatosabb gyógyítási, tanítási történetekkel, ahol a szereplők új életet, élő vizet, örök élet reménységét kapták! Jézustól! Nem egymástól! Krisztushoz menve, életük Megváltójával találkozva, az Ő szavát hallva nyertek megtartó, romolhatatlan áldásokat! De ha Őt ezekből a történetekből, találkozásokból kihagyjuk, mi marad? S ha a mába átültetjük a kérdést: lehet akár egy istentiszteleten is illedelmesen jelen lenni, megtartva minden írott és íratlan szabályát a liturgiának, ülni egymás mellett kedves mosollyal, Jézust kívül hagyva. Ki lehet filézni egy istentiszteletet is. Vagy lehet imádságos szívvel kérni: Uram, tápláld az én szomjúhozó lelkemet az Élet Igéjével, hogy örök életre buzgó víz forrásává legyen bennem is a szó, mellyel Te világot teremettél, mellyel holtakat hívtál elő a halálból; a szó, mellyel a 38 éve beteget is a gyógyulás útjára állítottad! A szó, mellyel az én szívemet is vigasztalhatod, a szó, mellyel az én lelkemet is megválthatod, üdvösségre vezetheted! Rajtad is múlik, milyen szándékkal indulsz: XY, helyi lakossal szeretnél találkozni, vagy a Messiással, üdvösséged megadójával? Süti Isten nélkül – tényleg ez kell? Pocakra gyúrunk vagy üdvösségre? (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Krisztus helyére nem ültethetsz senkit, sem magad nem ülhetsz oda. (Révész Imre)

2015-09-22

„Imádkozzatok értünk…" (2Thessz 3,1) Hadd idézzek két rövid sms-t, azaz mobiltelefonra írt szöveges üzenetet: „Körülvettek, halálra vagyunk ítélve… Imádkozzatok értünk!" „Kérd meg a mamát, hogy nagyon erősen imádkozzon értünk, ezek mindnyájunkat meg fognak ölni…" Mindkét idézet az elmúlt hónapokban jelent meg a világsajtóban, különböző híradásokban. Az egyik Irakból, a másik Kenyából. Amiben megegyeznek: mindkettőt olyan keresztyének írták, küldték szeretteiknek, utolsó híradásként magukról, akiket kizárólag keresztyén hitük vállalása miatt végeztek ki, szó szerint. Talán emlékszel a híradásra, 2015. április 2-án, nagycsütörtökön reggel egy szélsőséges terrorszervezet fegyveresei a kenyai egyetem kollégiumának szobáiban felriasztották, s egymás után megkérdezték a diákokat, ki keresztyén közöttük. Aki ezt megvallotta, azt ott a helyszínen agyonlőtték, a többiekkel később végeztek, összesen 142 fiatal életét kioltva. Egyikük írta apjának a másodjára idézett sms-t. Pár óra múlva pedig az egyik terrorista felhívta az apát, s közölte: épp most lőtte le a 21 éves lányát. Mit kér Pál apostol? Imádkozzatok értünk! Igen, sokszor hallottuk már, hogy az apostolnak milyen szenvedéseket kellett elviselnie szolgálatai során. Hányszor elzavarták, bántalmazták, megalázták. Igen, tudjuk: börtön és bilincs… Ha az ő szájából, tollából halljuk: imádkozzatok értünk -, talán már meg sem halljuk. Megszokott szófordulat, semmi egyéb. De gondolj erre a 142 fiatalra, tizen-huszonévesekre, akik egy reggel arra ébrednek, hogy sorra kérdezik őket, s ha Krisztus nevét ki merik mondani, kivégzik őket. S utolsó mondatuk ez a világ felé: imádkozzatok értünk. Talán újra jobban át tudod élni a szavak súlyát. S talán eszedbe jut, hogy amikor legközelebb a kényelmes karosszékedben hátradőlve, félelem és kényszer érzete nélkül kinyitod a Bibliádat; amikor fenyegetettség érzete nélkül útnak indulsz templomod felé, talán eszedbe jut, hogy másokért is mondj egy közbenjáró imádságot. Azokért az ismeretlenekért, akik talán ugyanabban az órában szabadságukkal vagy életükkel fizetnek az evangélium ügyéért. Az apostol is sok esetben olyan embereket kér, buzdít, ösztönöz, kikkel személyes kapcsolata soha nem volt, egyetlen dolog köti őket össze: hogy ugyannak a Krisztusnak a nevében hisznek, ugyanazt az evangéliumot szolgálják. Légy nyitott szemmel és lélekkel: a közbenjáró imádság nem elcsépelt szólam csupán! (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Ha olyan sok dolgod van, hogy nem érsz rá imádkozni, akkor bizonyos lehetsz, hogy jobban elfoglalod magad, mint ahogy Isten jónak látja. (Moody)

2015-09-21

Boldog öregkor Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsolt 90,12) Az úgynevezett 'öregkorra' gondolva sokféle érzést táplálunk magunkban. Egyrészt demográfiai adatok azt mutatják, hogy elöregedő társadalom vagyunk, miként a jóléti társadalmak legtöbbje. Történelmi egyházainkra általánosságban véve is igaz: elöregedő közösségek.  A demográfiai adatokon túl pedig mindannyian reméljük, hogy megéljük ezt az életkort, melynek szépsége vagy éppen elviselhetetlen nehézsége legfőképpen attól függ: miként éljük meg a megelőző éveket. Hogy miként tudjuk elfogadni magunk vagy szeretteink öregedését, az azzal járó változásokat – türelemmel, szeretettel, békességgel, nem csak a kényszerű „kellek" súlyát, terhét látva benne, hanem lehetőségek tárházát is, az attól függ, megtanuljuk-e jól számlálni napjainkat. Mert hiszen az általános gondolkodásunk ez: fiatalságunk a lehetőségeknek az ideje, az időskor pedig a „kellek" életszakasza. Meg kell küzdeni az özvegység szinte elviselhetetlen súlyával. Meg kell küzdeni ilyen-olyan betegség terhével. Meg kell küzdeni a másokra utaltság terhével. El kell fogadni idegen emberek segítségét, beengedni naponként otthonunkba, mert segítségre van szükségünk. Ami addig természetes folyamatként működött, ahhoz segítséget kell kérnem. Meg kell küzdeni egy esetleges költözés gondolatával: ahol évtizedeket leélt az ember, onnan elköltözni: közelebb a gyerekekhez vagy egy intézménybe. Sok-sok „kell", amiket kikerülni nem lehet, feldolgozni őket viszont embert próbáló feladat. S hogy fel tudjuk-e dolgozni, meg tudjuk-e küzdeni ezeket a „kelleket", az nagymértékben attól függ, megtanuljuk-e bölcs szívvel számlálni napjainkat? Nem a kollagén és nem is csodaszerek rejtik a boldog öregség titkát. Hanem az Istentől nyert áldások bölcs meglátása és megélése. Keresztyén hitünk alapvető gyümölcsei, az örömre való képesség, a reménység, a mértékletesség, a békességre való törekvés: mind-mind már fiatalkorban bevésődhet lelki sejtjeinkbe, s ezek azok az értékek, melyek fiatalon tarthatnak, őszülő fejjel is! Tudod-e, akarod-e jól számlálni napjaidat, hogy öregséged ideje ne egy zsémbes, mindent és mindenkit szidó vénembert, hanem egy bölcs szívvel élő, minden napért hálás, értékes életet találjon? (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Szépen megöregedni a világ legcsodálatosabb eredménye. A szép öregeken egy gyönyörűen leélt élet visszfénye ragyog. Miért van ez így? Minden korábbi cselekedetünk valahol megmarad. Vagy épít, vagy rombol minket. (Csermely Péter)

2015-09-20

„De az Úr Józseffel volt…" (1Móz 39,2. 21. 23.) Magasról lehet nagyon bukni – bizonyára nem ismeretlen mondás ez senki előtt, s példát is láthattunk rá az elmúlt években bőséggel. Amikor politikában, üzleti életben valaki magasra küzdötte fel magát, aztán a hírnév és gazdagság pillanatok alatt vált semmivé, kidurrant légbuborékká körülötte. József kalandos élete ezt a mondást bizony hatványozottan példázza: előkelő, magas pozíciókból bukott alá nem akármilyen mélységekbe. Apjának, Jákóbnak legkedvesebb gyermekeként kivételezett helyzetnek örvendhetett mindenben, aztán testvérei féltékeny bosszújának következtében élete pillanatok alatt veszítette el minden értékét. Az elveszejtő indulat először egy kút mélyére jutatta, aztán olcsó pénzen vásárolt rabszolgaként Egyiptomba hurcolták. Ott a fáraó főemberének házához került, bizalmas munkát kapva felemelkedett, de Potifár feleségének hazug csalása miatt börtönbe vetették. Ott megint csak fontos beosztásba emelkedett, s meg sem állt az Egyiptom felügyelője címig. Akárcsak egy hullámvasút. S ezen a kalandos életúton nem csak a bukások ismétlődnek, hanem a megtapasztalt mélységekben ez a puritán egyszerűséggel felhangzó mondat is: de az Úr Józseffel volt. Amikor eladták rabszolgának, aztán amikor börtönbe került, elhangzik: de az Úr Józseffel volt. S hogy miért éppen a bajban hangzik ez ilyen egyértelműen, s ismétlődően? Talán azért, mert a teremtő Istenünk ismeri fals gondolkodásunkat, hogy hajlamosak vagyunk tévesen azt hinni, csak akkor van velünk az Úr, amikor flottul működnek a dolgaink, amikor sikerek és szép eredmények vesznek körül bennünket. Amikor a 7 bő esztendő idejét éljük. Igen, akkor elhisszük, hogy velünk van az Isten. De amikor minden elromlik? Amikor csőstől jön a baj? Amikor a 7 szűk esztendő valósága köszönt ránk? Akkor bizony könnyen elfelejtjük, hogy velünk van az Úr! Akkor bennünket is figyelmeztetni kell, egyértelmű és nyilvánvaló kijelentésekkel, mint József esetében! Vagy mint az újszövetségi missziói utak történetét olvasva, hány helyen, szinte ébresztő jelleggel harsogja a Szentírás: de az Úr ott volt az apostolokkal! Börtönben, bilincsben, üldöztetésben, mártírságban, gúnyolódásban, látszólagos sikertelenségben, kereszthordozásban, fájdalmakban: de az Úr ott volt! Nem csak a tömegek megtérésében, nem csak a látványos indulásokban, nem csak akkor, amikor úgymond felfelé ívelt a születő gyülekezetek sorsa! Az Úr ott volt később is, az emberi konfliktusok idején is, a szakadások szomorúságában, az emberi esendőség adta csalódásokban! Az Úr akkor is ott volt! Mintha egy látásunkat homályosító hályogot akarna szemünk elől eltávolítani ez a kicsiny mondat: de az Úr Józseffel volt! Kísérjen ez a bizonyosság! (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Teljesen üres edényekké kell lennünk, hogy Isten önmagával megtölthessen. (Trudel)

2015-09-19

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.  (Zsid 13,14) A Biblia első kétharmadában olvasható ószövetségi teológia értelmében, Isten szemében minden ember idegen eredetű, ideiglenes lakos a földön. A világ, valójában Isten tulajdona, és minden nép, beleértve az izraelitákat is, mint szolgája, sőt jövevénye, a Földnek egy-egy területét csak használatra kapta, tehát: mindnyájan jövevények vagyunk ezen a Földön! Az Újszövetség vége felé ezt így fogalmazza meg, az éppen zsidókat tanító szentíró: „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük" (Zsid 13,14). Az újszövetségi kor szekuláris, világi, nem bibliai görög nyelvhasználatban a πάροικος szót használták az újonnan érkezettek elnevezésére. Ez, körülbelül a magyar „szomszéd" szó jelentésével adható vissza, ami nem a közvetlen lakótársra utal, hanem – hozzávetőlegesen a – „nem állampolgár" kifejezés tartalmát hordozza. Mai, modern értelemben, a „letelepedési engedély birtokában lévő lakos" szóösszetétel hordozza azt a tartalmat, mely a leginkább érthetővé teszi a πάροικος egykori értelmezését. Mi, lelkészek is „jövevények" vagyunk, amikor egy, már régóta abban a faluban, városban élő közösség vezetőivé választanak minket. Mi, keresztyének – a fentiek értelmében – már polgárjoggal bíró választottak Isten Országában, ugyanakkor még ideiglenes lakosok (jövevények), de csak azért, hogy egy napon teljes értékű polgárokká válhassanak. Ehhez, csak annyira van szükségünk, hogy hűségesek maradjunk a mi Urunkhoz, és az Ő tanításához – mindhalálig. Beleértve ahhoz a tanításához is, amit a közénk érkezett, vagy rajtunk csak áthaladó jövevényekkel kapcsolatban tanított! (Kereskényi Sándor) A nap gondolata: Az a tény, hogy egy hozzánk hasonló ember életének edényében megjelent az Isten, egy emberi életet csordultig töltött önmagával az Isten, már magában is hatalmas evangélium. Hatalmas evangélium, mert azt példázza, hogy alkalmas az emberi valóság az isteni valóságnak a befogadására, nem idegen egymástól ez a kettő, szívesen költözik az Isten az emberi valóságba. (Farkas József)

2015-09-18

Igaza van velem szemben. (1Móz 38:26) Kinek van igaza? Vannak élethelyzetek, amikor az erre a kérdésre adott válasz döntő jelentőséggel bír. Igénk egy após-meny kapcsolatból villant fel egy momentumot. Ráadásul életmentő megállapítás ez az após szájából. (Érdemes elolvasni az egész fejezetet.) Mindig életformáló lehet, ha valaki beismeri, hogy a másiknak is lehet igaza. Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy nekik mindig igazuk van. Mindig. Bárkivel szemben. Egy ilyen mondat, mint amin keresztül az Ige tanít bennünket, soha nem hagyná el ajkukat. Isten gyermeke ne legyen annyira elvakult, hogy azt gondolja, neki mindig, mindenben igaza van. Ehhez persze szükség van kellő alázatra és önismeretre is. Te be szoktad látni, hogy másnak is lehet igaza veled szemben?    A nap gondolata: A hamis alázatosság visszataszító, a valódi alázatosság vonzó.

2015-09-17

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak. (Kol 3:23) Nemcsak a munkahelyünkön vannak elvégzendő feladataink, hanem otthonunkban és a gyülekezetünkben is. Az utóbbi kapcsán szeretném, ha elgondolkodnál kicsit. Milyen szereped van a gyülekezetedben? Mert ugye odatartozol egy keresztyén közösséghez?! Istennek mindenképpen célja, szándéka, hogy övéi közösséget alkossanak. Ráadásul minden közösség olyan, mint a tagjai. Tőled milyen a gyülekezet, melynek tagja vagy? Mit tudsz és akarsz beletenni a közösbe? Imádkozol rendszeresen a gyülekezetedért, vagy csak a kritika hangját szólaltatod meg? Kritizálni mindent lehet, és olykor kell is, de ettől sokkal fontosabb feladata van a hívő embernek: fáradozni közösségének épülésén. E dologban az a nagy kérdés, hogy mit bízott rám az Úr? Ha ezt a kérdést mindenki feltenné magának és felismerné, hogy az Úr milyen munkában szeretné őt látni, akkor nem vitás, hogy gyülekezeteink épülő, növekvő közösségek lennének. S hogy miért nem azok? Talán azért, mert túl sok a semmittevő, a mindent mástól váró tag a gyülekezetekben. Sok a fogyasztó, kevés a termelő. Sok a passzív, kevés az aktív tag. Ne mondd azt, hogy te már ehhez idős vagy, esetleg túlságosan elfoglalt! Ne a kifogásokat keresd! Mit bízott rád az Úr a gyülekezetedben? Végezd jó lélekkel, mutass jó példát! Kevesebbet morgolódj, többet és odaadóbban szolgálj! Figyeld meg a következményeket! Lesznek. Ha nem is azonnal, de lesznek. Hiszen, amit vet az ember, azt fogja aratni is… A nap gondolata: A malomkő egymagában nem képes lisztet őrölni, de egy másikkal hasznos munkát végez. – Isten népének természete megkívánja, hogy összetartson és közösséget ápoljon. – A fenevad egymaga kóborol az erdőben, a juhok nyájba tömörülnek. (Spurgeon)

2015-09-16

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak. (Kol 3:23) Mi a foglalkozásod? Mi a munkád? Mivel telik napjaid jelentős része? Miután válaszoltál magadban ezekre a kérdésekre, még mindig van egy kérdés, amit érdemes feltenni és megválaszolni: milyen lélekkel csinálod azt, amit csinálsz? Bármi is a munkád végezheted az Úrra nézve. Meggyőződésem, hogy valaki akkor jó munkaerő, ha örömmel, szívesen, szeretettel végzi a rábízottakat. Persze tudom, senki nem képes arra, hogy mindig így dolgozzon, de mindig képesek lehetünk arra, hogy az Úr tetszését keresve fáradozzunk a munkahelyünkön. Ha beosztott vagy, akkor is legyen munkád Istent dicsőítő. Ha te vagy a főnök és neked vannak beosztottjaid, akkor se feledd: van Valaki, aki fölötted áll. Igen, az Úr az, aki ezek szerint sokat bízott rád. Vedd komolyan azt és azokat, akiket rád bízott! Végezd jó lélekkel, Isten dicsőségét munkálva dolgaidat ma is! Ha pedig elcsüggedsz, keresd az Urat és töltekezz általa, erre kivétel nélkül mindnyájunknak szüksége van. A nap gondolata: A legdicsőségesebb munkában sem óvhatjuk meg magunkat az ellaposodástól és lelki megszegényesedéstől. Teremtő erőket csak a Teremtővel való tartós közösségben nyerhetünk. (Kroecker)

2015-09-15

A szeretet türelmes. (1Kor 13:4) A következő történet nagyszerűen támasztja alá mai Igénket: Égett pirítós kenyeret tett az anyuka az asztalra. Így reagált az apuka a vacsorára: "Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő; édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk. Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén. Mi azért megvártuk őt. Mikor hazaért, eperlekvárt és pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst… Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni, miközben megkérdezte tőlem, milyen volt a napom az iskolában. Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el: "Viccelsz, drágám? Nagyon szeretem a ropogósabb kenyeret!" Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret? Az ölébe vett és azt mondta: "Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen." Vacsora közben tanulta meg élete legszebb leckéjét a szeretetről a gyermek! A nap gondolata: A szeretet szívesen lesz szolgálóvá, az önzés ellenben szereti, ha kiszolgálják.

2015-09-14

Ember vagyok! A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! (ApCsel 10,24-26) Nagy történelmi és üdvtörténeti egységbe ágyazódik a történet, hiszen Kornéliusz és Péter találkozása az, ahol az őskeresztyénség történetében átszakad a gát, és megnyílik az ajtó a pogányok felé. Azzal a rövid mondattal indul, amit igénk így fogalmaz: „Állj fel, én is csak ember vagyok." Egy gyülekezetben éltem át azt, ami hatással volt rám és el is gondolkoztatott: mennyiben válik ketté a keresztyénségben a következő két fogalom: keresztyénség és emberség. Egy gyülekezetben szolgáló segédlelkésznek köszönték meg a hívek között végzett tevékenységét, és a lelkipásztor mosolyogva mondta: megköszönöm mind lelkészi, mind az emberi tetteidet. Mintha a kettőt el lehetne választani egymástól, vagy másként fogalmazva: mintha a kettő elválna egymástól. Gyakran hallunk ilyen megkülönböztetést, vajon miért? Szét lehet választani a keresztyént és az embert? Talán egyfajta szellemi harcot is érzünk belőle: a humanizmus és a keresztyénség küzdelmét. Ma nagyon népszerű gondolat az önkéntesség, az önkéntes munka, lépten-nyomon találkozunk vele, mintha mostanában találták volna föl, de ezt a keresztyénség már régen megvalósította: csak mi szolgálatnak, önzetlenségnek, áldozatnak hívjuk. És azt a fontos fogalmat is elénk hozza: hogyan tekintünk a másikra? És a másik oldala is fontos, sőt veszélyes is lehet: amikor az ember fontosabb lesz, mint maga az ügy, amiben az ember részt vesz. És ez a személyi kultusz akkor is kialakul, ha valaki nem akarja (mennyivel inkább, ha igen), a történelem éppen azt bizonyítja, hogy Péter személye kiemelődik a többi apostol közül, és a Rómában a róla elnevezett katedrálisban a szobra mellett állandó szelfizők, fényképet készítők a bizonyítékai ennek. Pedig Péter itt elemi erővel tiltakozik az ellen, hogy többnek tartsák, mint egy közönséges embert. Ezért olyan jelentőségteljes ez a gondolat: „Állj fel, én is ember vagyok." Ha kicsit másképpen hangsúlyoznánk: Állj! Én is (csak) ember vagyok. Valósággal felemeli a másikat. Magához emeli. És ez az, amit mi is megtanulhatunk Péterről: felemelni, magunkhoz közel emelni a másikat. (Bölcsföldi András) A nap gondolata: Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg. (József Attila)

2015-09-13

Megállt középen Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (Jn 20,19) A húsvét és pünkösd közt játszódó, ismert történet nemcsak a húsvéti utáni tétova bizonyságkeresést segíti elő, hanem szimbolizálja az ember útját, amikor bizonytalanságból bizonyosságra lel. Ezt keressük az életben, szeretnénk a bizonytalanság helyett bizonyosságot, és eljuthatunk a félelemtől az örömig. Ezért gyakran vagyunk mi is úgy, hogy a félelmeink közt egyszer csak megjelenik Jézus. Gyakran talál bennünket is Jézus bezárkózva, legtöbbször saját félelmeink közé. Valaki így fogalmazott: A tanítványok zárt ajtók mögött „gubbasztottak", Jézus pedig hirtelen betoppan közéjük. És éppen amitől a bizonyságot és a biztonságot várták (a bezárt ajtók), azokon keresztül jön közel Jézus, és nagyobb biztonságot ad, mint egy betett kapu, egy kulcsra zárt ajtó. A tanítványok hiányt élnek át, félnek és csalódottak, hiszen nem sokkal azelőtt veszítették el a Mestert, aki mindig olyan nagy erőt, magabiztosságot, biztonságot sugárzott. Aki mellett nem kellett félniük. És Jézus egyszer csak hirtelen megjelenik közöttük, és azt mondja: Békesség nektek! Jézus jelenléte aztán gyökeres változást hoz. Jelenléte betölti a termet és a tanítványok életét is. Megáll középen, mert az az ő helye. Ezt jelképezi a protestáns, főleg református templomokban az úrasztala helye is, melyen gyakran találjuk a kinyitott Szentírást is, a centrumban, a középpontban van. Az lesz a kiindulási pont. (mennyi fontos életet meghatározó „kiindulópont" kezdődik ott: keresztelés, konfirmáció, házasságkötés) Nem véletlenül van a középpontban. Milyen a mi létünk? Hasonlóan épül fel? Így gondolunk Jézusra, a hit szerzőjére? Ő az életünk középpontja? Rá fókuszál az életünk, vagy csak ott van „valahol" az életünk mellékvizein, vagy éppen parkoló pályáján? Jézus ma is megáll a középen! (Bölcsföldi András) A nap gondolata: A keresztyén istentisztelet ősképe: az igazi istentisztelet ott van, ahol Jézus van a középen, ő ajándékozza meg tanítványait a húsvéti békességgel, és ő ad erőt és megbízatást feladataink teljesítéséhez. (Bolyki János)

2015-09-12

Lélek és élet Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. (Jn 6,66-68) Minden ember, közösség életében vannak meghatározó pontok, jeles ünnepek, választások, döntések. Ezek gyakran mélységekhez és magasságokhoz kötődnek, és azért fontosak, mert olyan meghatározó pontokat jelentenek, ahonnan ki lehet indulni. Jézus és a tanítványok kapcsolatában is van ilyen pont. A vitából, a más szemléletmódból, az összeütközésből, erőtlenségből hitvallás, bizonyságtétel születik. Egy nagy csodatétel utáni beszélgetésnek vagyunk tanúi. Testi-lelki síkon folyik az eszmecsere, s a beszélgetéseknek következménye, konklúziója van: azaz sokan nem hisznek benne, visszahúzódnak a korábban elismert és rajongott Mestertől és nem járnak vele többé. Ha magunk elé képzeljük az 5000 ember megvendégelésének történetét, a nagy tömeget, akkor veszteségként olvashatjuk, hogy csak csekély töredék követi őt igazán, aztán még jobban lecsökken a létszám, és marad a 12, s még az is megrostálódik. Ekkor kérdezi meg Jézus: „Hát ti is el akartok menni?" Jézus személyessé teszi a kérdést, és nekiszegezi tanítványainak. Általában is van egy olyan érzésünk, hogy fogyunk, mi magyarok is, sokan leszakadnak meglévő közösségekből, vannak „leszakadó régiók" és a gyülekezeteink nagy részében is tapasztaljuk ezt: kevesebben vagyunk, mint voltunk, mint régen. Így a kérdés nem csak régen a tanítványoknak tevődött fel, hanem nekünk is, és a ma emberének is. És mégis erre a furcsa, talán provokáló kérdésre születik meg Péterben a válasz, a hitvallás, a bizonyság: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad." A válság kiérleli a megoldást. Felismerik Jézusban, hogy kicsoda is ő, így születik meg a felfelé vezető út. Az ige hirdetéséből élet lesz. Jézus az, akinél az örök élet beszéde van. Csak tizenkettő marad a Mester körül, de ők áldást kapnak és az igehirdetésből élet lesz. Egy közösség akkor fejlődik, ha felismeri és meghatározza viszonyát Jézushoz. Mi tehát a lényeg? Két szóban lehet összefoglalni: Lélek és Élet. Jézus beszéde, igéje, szava életet ad. Az életet az jelzi, ha lélegzünk, ha ki-be jár a levegő. Emellett az életnek vannak egyértelmű jelei: a mozgás, természetes dolgok: jövés-menés, találkozások, kapcsolatok, aktivitás. A Lélek közösséget teremt, értelmet, tartalmat generál. Előreutal pünkösdre, az egyház születésnapja is a Lélek erőterében fogan meg. Nem „sokaság, hanem Lélek" (Berzsenyi), nem csak lelkesedés, hanem Lélek és Élet. (Bölcsföldi András) A nap gondolata: Ringass mezítlen talpamon, Takarj be, védj, ráncokkal teli föld Egyszeri csendért, egyszeri csendért, Lélek vagyok, élni szeretnék. (Szabó Balázs)

2015-09-11

Lelki szemvizsgálat III. Amikor Jézus odaért, felnézett és így szólt hozzá: Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. /Lk 19,5-7/ Kopp Mária, a nemrégiben elhunyt pszichológus, a magatartástudomány területén számos felmérést, kutatást végző szaktekintély egyik kutatása szerint a társadalom legboldogtalanabb rétege az, amelyik azt mondja magáról, hogy hiszek, de a magam módján. Ez burkoltan annyit jelent: legyen meg előbb az én akaratom, aztán az Istené. Zákeus történetében a jelen lévő törvénytudó és tisztelő emberek éppen ezt a réteget rajzolják elénk: ők azok, akik keresnek, szeretnének látni, de látásuk eltorzult, korrekcióra szorul. Akik ezt látták (mármint hogy Jézus Zákeusnál, egy tisztességtelenül meggazdagodott embernél száll meg) mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Azt azonban ezek a törvénytudó emberek nem látták, hogy Zákeus szívében valami történt! Hogy is láthatták volna, hiszen mi sem látunk egymás lelkébe! Csakhogy ők nem is akarták látni! Ez egy bűnös ember, bűnös volt tegnap is, abból szedte meg magát, bűnös ma is! Márpedig a törvény tanítása szerint, Jézus, ha Isten Fiának, vagy akár csak Mesternek mondja magát, akkor igazán tartózkodhatna egy ilyen embertől. Az ő látásukat zavarta, akadályozta a törvény betűje, az ítélkezés konok keménysége, az önigazulás hamis békessége. Legyen meg a magunk véleménye szerint Zákeus felett az ítélet Jézus szájából! Vajon mi sokszor nem pont ugyanezt várjuk? Isten büntetését ellenségeinkre, mert így helyes, mert megérdemlik? Aztán szólhat a prédikáció akár a bűnbocsánatról is, persze. Keressük mi Istent, látni akarjuk mi is őt, de férjen bele a mi kereteinkbe. Legyen meg előbb az én akaratom, aztán az Istené… Milyen jó, hogy a Megváltó nem így gondolkodik. Milyen jó, hogy az ő látása nem marad meg a tegnapunknál, nem a múltunk alapján ítél, milyen jó, hogy minden nap kegyelmi időt kínál! Milyen jó, hogy a Megváltó látása nem homályos, hogy az ő szemében a léleknek minden őszinte rezdülése eltörli bűneinknek adóslevelét! Milyen jó, hogy meglátja az emberben a lényeget… Benned is, és bennem is… Tudsz-e imádkozni rosszakaróid üdvösségéért? Mert az Isten akarata ma is ez, az üdvözítő kegyelem öröme minden embernek! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Az ítélgetés lelkétől akkor szabadulunk meg, ha a szeretet lelke foglalja el szívünket.

2015-09-10

Lelki szemvizsgálat II. „Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie." (Lk 19,1-4) Lehet, hogy a te szemeid előtt is vannak még akadályozó tényezők, melyek meggátolnak, hogy az üdvösség kérdéséig elláss, vagy, hogy a lényeget meglásd akár a Bibliát forgatva kezedben, akár egy-egy istentiszteleten ülve. Zákeus történetében is számos ilyen akadály jelenik meg. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, ám Zákeust első renden kis termete meggátolta ebben.  Ő azonban nem egy tehetetlen ember, ilyen egyszerű problémára hamar talál megoldást: felmászik egy fára. Mások fölé emelkedik, ahogyan munkája révén, fővámszedőként, gazdagságának köszönhetően tette mindig is. A lényeg: nem lát jól, a lényeget csak homályosan látná, mások, a tömeg háta mögül, megoldást keres hát rá. Mindennapi életünkben, testileg-lelkileg bőven akadnak nekünk is látásunkat zavaró, akadályozó tényezők. Talán a mi szemünk elől is mások közelsége, valakinek a konok hitetlensége takarja Jézus lényegét, vagy egyszerűen úgy ütközik bele a látásunk a környező emberek közönyös hátába, mint Zákeus tekintete a jerikói emberek hátába. De: felül lehet emelkedni… Szó szerint is, és lelkileg is. Emelkedj felül a takaró, lehúzó, akadályozó embereken! Amúgy sem egyszerű meglátni a lényeget, tudnunk kell eltávolodni, felülemelkedni a részleteken, ha valóban szeretnénk mi is meglátni, hogy ki az a Jézus. Reformátor eleink nem ok nélkül tisztították meg templomainkat, végtelen puritán egyszerűségre törekedve. Hogy látásunkat semmi ne akadályozza, csak arra tudjunk figyelni, ki az a Jézus. Miként egy éjszakai díszkivilágításban úszó nagyvárosi főutcáról nehezen fogod megcsodálni a csillagos égbolt szépségét, úgy kell tekintetedet a mindenféle mesterséges, emberi csillogástól eltávolítanod, hogy a betlehemi csillag vezetését egyáltalán észrevedd. Vagy mint ahogyan egy temetőben sétálva nem a monumentális síremlékek hirdetik az örökkévalóságot, hanem hited bizonyossága. Nem a faragott márvány gazdagságában kell meglátni a Krisztust, hanem az egyszerű szavak erejében: a boldog feltámadás reménye alatt. Akaratlagosan vagy szándék nélkül, de mindig lesznek előtted zavaró és akadályozó tényezők, ha a Jézust keresed. Akarj ezeken felülemelkedni s ezeken túllátni! (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Ha egy keresztény érvényesülhet a világban, nem kis oka van a félelemre, hogy nem Krisztussal jár életközösségben.

2015-09-09

Lelki szemvizsgálat I. „Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus…"  (Lk 19,2-3a) A fővámszedő jól ismert története hadd hívjon ma lelki szemvizsgálatra. Hiszen ebben a történetben mindenki szeretett volna valamit látni: Zákeus Jézust; a környező tömeg azt, hogy Jézus dörgedelmes ítéletet mond a bűnös fővámszedő feje felett. Aztán kiderül, hogy ezek a szándékok mennyire torzult lelki látásról árulkodnak, korrekcióra szorulnak, s kiderül az is, hogy maga Jézus mit szeretne látni: nem Zákeus vagyonát, bankszámláját, nem az írástudók okos törvényismeretét. A Megváltó egyetlen dolgot szeretne látni: Zákeus üdvösségét. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus… Ebből indul ki az egész történet. Zákeus valamit hallott Jézusról, talán csak látványos ingyen cirkuszt akart látni, amikor eldöntötte, hogy megnézi magának azt az embert, akinek a neve körül ekkora felhajtás, bonyodalom kerekedett. Talán valamely gyógyításának híre jutott el Zákeus fülébe? Talán. Emberi kíváncsiság, ami indította? Minden bizonnyal fogalmazhatjuk így. Nagy valószínűséggel nem a bűnbánat lehetősége, az üdvösség reménye, a megigazulás kérdése indította. Nem valószínű, hogy ennyire mély teológiai témák foglalkoztatták, amikor ezt olvassuk róla: szerette volna látni, hogy ki az a Jézus…    Talán a te szívedben sem fogalmazódik meg minden egyes alkalommal az üdvösség konkrét vágya, amikor olvasod ebben a formában az igei üzenetet. Talán amikor egy istentiszteletre elindulsz, akkor is többet gondolkodsz olyanokon, hogy vajon hányan fognak megjelenni, vagy hány percig fog vajon prédikálni a tiszteletes? Olykor talán inkább kényszernek vagy illendőségnek érzed, hogy megjelenj a gyülekezetedben? Hadd mondjam azt, hogy nem számít. A lényeg, hogy ott legyél, az Ige közelében, Krisztus közelében. A Szentlélek pedig ma is képes, mint Zákeus esetében megcselekedte, hogy lelkednek látása kitisztuljon, hogy a kíváncsiság vagy akár kényszerűség mégiscsak csodás fordulatot vegyen; hogy a lényeget meglátva rád és családodra is igaz legyen: ma lett üdvössége ennek a háznak… (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Ha bizonyos vagy a magad dolgában, akkor hadd nevessen a világ, amíg neki tetszik.

2015-09-08

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában." (1János 3,2) Amikor egy családba gyermek születik, mindenki keresi, hogy kire hasonlít jobban: édesanyjára, édesapjára? Kicsi korban még csak a külső jegyeket látjuk, a szeme, az orra kié. Aztán ahogyan nagyobb lesz, fejlődik, a lelkülete, az érdeklődési köre szintén árulkodó lehet. Az örökölt gének miatt, és a gyermekre jellemző hasonlítási vágy miatt is! Különösen igaz ez a viszonyulás gyermekkorunkra, hiszen egy kicsiny gyermek szinte szivacsként szívja magába mindazt, amit a szüleitől, családja körében lát. Természetes, hogy egy kicsi fiú hasonlítani szeretne édesapjára, egy kisleány az édesanyjára, a gyermek minden szót, mozdulatot telhetetlen kíváncsisággal, érdeklődéssel les a felnőttektől, és mosolyt fakasztó tisztasággal utánoz mindent. S ez a tény bizony sáfárságot, felelősséget, feladatot, életen át szolgálatot is jelent minden családban. Hogy tudjunk olyan életpéldát mutatni gyermekeinknek, mely alapján akarjanak hozzánk hasonlítani! Ne csak mindennapi szokások szintjén (barkácsolás vagy sütés-főzés), de az istenkeresésében, az ő nevét dicsőítő életben is legyen alapja gyermekeinknek, hogy hasonlítsanak ránk! S hogy emellett tanítsuk őket, hogy a krisztusi példa is ismert legyen előttük, hogy akarjanak hasonlítani életük Megváltójára is! „Hasonlóvá leszünk hozzá…" Mert bizony az általános emberi lélektan, a jellemfejlődés azt mutatja, hogy az idilli gyermekéveknek, amikor a gyermek csak a szüleire szeretne hasonlítani, annak a néhány évnek, míg őket látja mindenkinél szebbnek, okosabbnak, erősebbnek, megbízhatóbbnak – előbb-utóbb vége szakad. A gyermek keres majd magának más példaképeket is – hitelest és hiteltelent egyaránt -, akikre hasonlítani szeretne, akár tanárokat, sportolókat, sztárokat, celebeket. Mutass olyan példát a családodban, környezetedben élő gyermekek számára, s tanítsd őket úgy, hogy minden, később jelentkező mintát írjon bennük felül Krisztusnak példája, hogy hozzá akarjanak hasonlóvá lenni hitben, szeretetben, reménységben! (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Nem az önboldogításra neveli tanítványait az Úr, nem a világtól elvonultan, hanem, a világon keresztül vezetve akarja életünket tökéletességre nevelni.

2015-09-07

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk…" (1János 3,2a) Mindannyiunkat meghatároz családunk milyensége, hova, milyen szülők, nagyszülők utódaként születünk. A családi háttér fontosságára nézve érthetjük meg, hogy amikor Izrael történetét olvassuk, az Ószövetséget lapozva, a név mindig így hangzik: Ben-XY, ami annyit jelent: XY-nak a fia. Minden embernek a személyét, lényegét így jelenítették meg a legfontosabban, a névben kiábrázolva: kinek a fia az illető. Egész életünkre vonatkozik ez a meghatározottság. Mindennapi beszélgetéseinkben is, amikor valakiről mesélünk, s a beszélgetőpartnerünk nem tudja beazonosítani az illetőt, segítségképpen hozzáfűzzük: tudod, az apja ez, a nagyapja meg ez-az. Mintegy védőhálóként és egyben vezérfonalként határoz meg bennünket elődeink sora. Elkísér szüleink, nagyszüleink emléke, mindaz, amit ők képviseltek, mindaz, amit lelki, szellemi örökségként ránk hagytak, mintegy pecsétként van rajtunk. Ha tisztességben, becsületben való munkára, egymás iránti szeretetre, hűséges mindennapokra mutattak példát - ez is, és a negatív példa is életre szóló meghatározottságot jelent. Az ige párhuzamot rajzol elénk, amikor úgy beszél minden emberről, mint Isten gyermekeiről. Nem csak vér szerinti szüleink állnak mellettünk szeretettel, nem csak ők hordoznak féltő imádsággal, hanem Isten is! Hiszen az egész Szentírás üdvözítő üzenetét magába foglalja ez a néhány szó: Isten gyermekei vagyunk! S ez a kapcsolat kölcsönös viszonyulásként irányt ad a mi tetteinkhez, döntéseinkhez is. A gyermek mindig képviseli szüleit, őseinek emlékét is. Nevükre egészséges lelkülettel nem szeretnénk szégyent hozni, sőt inkább arra törekszünk egész életünkben, hogy büszkék lehessenek ránk, vagy méltók legyünk nevükhöz. Isten gyermekeként őt képviseled, Lelke rajtad olyan, mint egy pecsét, ne feledd! Törekedj arra, hogy a tőle kapott élethez, névhez, gyermeki mivolthoz méltó legyél; hogy ha rólad beszélgetnek egy társaságban, elhangozzék ismérvként: tudod, az Isten gyermeke… (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Milyen elhibázott dolog, hogy lelki szükségeinket a világ által nyújtott táplálékkal akarjuk kielégíteni. Ahelyett, hogy megelégítenének, csak fokozzák az éhséget.

2015-09-06

„Amikor pedig az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége." Ő pedig a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának." (Lk 14,15-21) Amikor meghívunk valakit magunkhoz vendégségbe, kinyitjuk előtte a házunk ajtaját, azzal kifejezzük, hogy elfogadjuk, beengedjük az illetőt az életterünkbe. Nem e-mailen, skype-on, facebookon akarjuk tartani vele a kapcsolatot, hanem terített asztal mellett szeretnénk közösséget megélni vele. Nem akárkit hívunk meg, megválogatjuk, kit engedünk be ebbe a szűk térbe. Azt is tudja azonban minden háziasszony és házigazda, hogy milyen rossz, amikor rákészülődünk egy ünnepre, várjuk a vendégeket finom falatokkal, minden elő van készítve, aztán jön egy telefon: ne haragudj, de nem tudunk menni. Az Isten országába való meghívás pedig nem szűkkeblű válogatással csak néhánynak szól, hanem minden embernek, s nem egy alkalommal, hanem újra meg újra, míg tart a kegyelmi idő. S vajon hányan utasítják vissza, mondják le a meghívást? S vajon te konkrétan? Kérlek, próbálj emlékezni, csak az elmúlt egy esztendőben hány konkrét meghívást kaptál te vagy családod mondjuk a gyülekezettől, ahova helyileg tartozol?  Talán keresztelés ünnepén szólt a hívás a későbbiekre nézve a gyülekezet közösségébe. Éltél-e vele? Talán ifjúkorba lépett gyermeked számára hangzott a hívás, konfirmációra ösztönözve. Engedted-e? Közötte meg számtalanszor hangzik a hívás akár istentiszteleten, levélben, gyermeked által a hittanórákról. Biztos vagyok benne, hogy érkeznek hozzád is a meghívások mindenféle gyülekezeti, igei alkalmakra, konfirmációi jubileumra stb. Sokan örömmel fogadják ezeket, de a legtöbb ember válasza azonnal a mentegetőzés, a kifogás. A magyarázat, hogy miért nem. Ma már nem azt mondjuk, hogy szántóföldet vagy ökröt vettem, hanem azt, hogy azt a kis szabadidőt mégiscsak a családdal kellene töltenem. Ma már az ökröket kell kipróbálni, hanem a számítógépet, az új telefont. Gyökössy Endre írja ezzel az igével kapcsolatosan: Van valami, ami nagyon el tud keseríteni: az hogy mennyi prédikációt, evangélizációt kibírunk. Igen, hihetetlen, mit kibír a keresztyén ember, ellenállóak, rezisztensek lettünk az igével szemben! Mennyi meghívást is kibírunk, anélkül, hogy személyesen érintve éreznénk magunkat… Sokszor olyanok vagyunk, mint a kavics a folyóban: belül szárazak… Körül ölel bennünket az élő víz, de belül, a szív olyan marad, mint a sivatag… Pedig ezzel a visszautasítással nem a gyülekezetet utasítjuk vissza első renden, hanem magát a megváltó egy örök, igaz Istent. Aki azt szeretné ma is, ha semmi nem veszne el az általa készített kegyelemből. Ne menj el süket füllel a hívó szó mellett, hiszen „boldog az, aki Isten országának vendége"! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A jóra való törekvésben annyi akadály ér bennünket, amennyi bennünk a világ szeretete. (Kempis Tamás)

2015-09-05

Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről… (1Móz 12,1a) Mivel kezdődik Ábrahám vándorlása? Az Úr nevével! Az Úr ezt mondta… Miként a Biblia első lapján, a Genezis, a teremtéstörténet is ugyanígy Isten nevével kezdődik. Kezdetben teremtette Isten… Ahhoz, hogy a semmiből világ, a káoszból rend, a némaságból élet álljon elő, az Úr jelenléte kellett. Ahhoz, hogy Ábrahám élete áldásokkal gazdagítottként maradjon fenn évezredek múltán is – az Úr jelenléte kellett. Mert ahol ő nincs jelen, ott áldatlan állapotok, káosz uralkodik. De ahol az Úr szava megszólal, ahol Ő kezd el cselekedni, ott új teremtés, új élet, új áldások kezdődnek. Ha azt mondom, áldatlan állapotok, ott nem feltétlenül földi pokolra gondolok, szegénységgel, nyomorúsággal. Áldatlan állapotok uralkodhatnak a kényelem, a cicoma, a pompa közepette is, békétlenség lehet a legfényesebb környezet közepette is. De áldás és békesség lehet a szegényes körülmények közepette is, ha valóban az Úr szava indítja a közösséget, a családodat, mozgatja az utakat. Miként a betlehemi jászol körül nyoma nem volt semmiféle földi gazdagságnak, mégis a legáldottabb hely volt a világon. Ábrahám egyáltalán nem nyomorból vagy szegénységből indult. Amikor először elindult Kánaán földje felé, Úr-Kaszdim városát hagyta el, amikor pedig az Úr személyesen megszólítja, hogy menj el földedről, Háránban él. Mindkét város az ókorban virágzó és jelentőségteljes település volt, gazdasági, kulturális centrumok. És Ábrahámról is azt olvassuk, hogy nem kis vagyonra tett szert Háránban. És itt mégsem nevezi áldottnak életét az írás, csak ez utánra ígéri: nagy néppé teszlek és megáldalak! Mert hiába tett szert Ábrahám vagyonra, tekintélyes gazdagságra, mégis idegen istenek földjén élt, idegen isteneket imádtak körülötte, ilyen értelemben véve áldatlan állapotokból kellett elindulnia az áldások útján! Milyen sokszor kívánunk egymásnak áldást és békességet – akár csak a mai napon –, és legtöbbször azt hisszük, ez az „áldott volt" kézzel fogható gazdagságaink megnyilvánulása. Pedig a valódi áldás és békesség a maga gazdagságával ott valósulhat meg, ahol az Úr jelen van, ahol tisztán keresik az ő akaratát, ahol a környező világ ricsaja, hangzavara, sokszínű csábítása nem nyomja el az Ő hangját. Legyen így áldott a napod! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Csak azok tudják a világot megmozgatni, akiket az Úr iránti hűségükben nem tud megmozgatni a világ.

2015-09-04

Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről… (1Móz 12,1a) Ha azt a szót mondom: vándorlás, elvándorlás, mindannyiunknak eszünkbe juthatnak képek, emberi történetek ismerősökről vagy éppen idegen arcokról, mai vándorokról, elvándorlókról. Elmúlt hónapokban híradások állandó témája a bevándorlók és menekültek kérdése, megannyi képsort láthattunk családokról, fiatalokról és idősebbekről, akik télvíz idején, alig felruházkodva, kicsiny csecsemőkkel a karjukon hagyják el hazájukat, hogy idegen földön, nyelvet, semmit és senkit nem ismerve „próbáljanak szerencsét". Ami ezekre az emberekre van írva, az nem egy reményteli arckifejezés, nem a meggyőződés, hogy most biztosan jó lesz nekünk. Arckifejezésük, megnyilvánulásaik sokkal inkább egy afféle hozzáállást tükröznek, hogy majd csak lesz valahogy. Ennél rosszabb nekünk már úgysem lehet. Amit ott hagytunk, az maga volt a földi nyomorúság, annál minden csak jobb lehet. Szívszorító elgondolni, hogy mi motiválhatja ezeket az embereket, mi lehet az a megélt mélypont, ahol pénz, tudás, kapcsolatok nélkül, gyalogszerrel nekiindulnak egész családok az ismeretlennek… Ez is egyfajta vándorlás. Próba a kitörésre, menekülés a biztos semmiből a bizonytalanba.  Aztán az is egyfajta vándorlás, amit magyar honfitársaink, családtagjaink, barátaink választanak tömegével, akik szintén nekiindulnak a nagyvilágnak, hogy idegen földön boldogulást keressenek. Természetesen sokkal jobb körülmények között, az indító gondolat azonban bennük is hasonló: van egy alap csalódottság: ennél, amit itthon tapasztalnak, biztosan csak jobb lehet. Ez is egyfajta vándorlás. Elvándorlás - ahogy tényként halljuk a fogalmat. Ábrahám jól ismert ószövetségi útjának már a kezdete is egészen másfajta vándorlást rajzol elénk. Más az indító pont, a mozgatórugó, hiszen ő nem egy földi nyomort hagyott a háta mögött, nem minden mindegy alapon indul el. Ő az Isten ígéretére indult útnak.  Mivel kezdődik a nagy út az ígéret felé? Az Úr szavával! Az Úr ezt mondta… Az Ő szava nélkül ugyanis lehet tekeregni, csavarogni, szerencsét próbálni, járni-kelni a világban, fejest ugrani az ismeretlenbe. Az ő ígéretével, az ő szavával lelkünkben viszont békességgel lehet indulni az ismeretlen felé is. Minden nap útra kelünk, újabb és újabb vándorlásokra indulunk mi is. Vajon az Úr szava az origó? A tőle kért és kapott szóval indultál ma? Hogy áldások útján járhass? /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A világ szerint való élet tragédiája, hogy mindig jobban fogy, szűkebbre szorul, a keresztény élet mindig bővül és túláradóbb lesz.

2015-09-03

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. (Zsoltárok 32:8) A közelmúltban egy nehéz döntés előtt álltam. Rágódtam rajta, hogy mit válasszak. Istenhez fohászkodtam, s kértem, hogy mutasson utat. Akkor talált meg engem ez az Ige. Meg is nyugodtam. Nincs miért idegeskedni, aggódni, nyugtalankodni, mert az Úr megmutatja a helyes utat, tanácsot ad, szemmel tart. A magam útján járok. Sokan tartják ezt önmagukról. Isten gyermekeinek nem ez a feladata. Mi nem a magunk útját járjuk, hanem arra szeretnénk menni, amerre az Úr mutatja. Akkor lesz lelki békénk egy-egy nehezen járható úton is, ha azért járunk rajta, mert Urunk mutatta meg. Ehhez azonban az Úrral való szoros kapcsolatra van szükségünk. Igeolvasás, elmélkedés, imádkozás. S van még egy fontos, nélkülözhetetlen mozzanat: az engedelmesség. Ha ez nincs meg bennünk, akkor az előbbiek hiábavalóak. Ha a megértett Igét nem valósítjuk meg, vagyis nem engedelmeskedünk az Úr útmutatásának, akkor hiábavalóvá lesz kegyességünk, becsapjuk önmagunkat. Mert Istent nem lehet. Sohasem. Engedd, hogy utat mutasson, hogy tanácsot adjon és tedd is meg azt, amit kér tőled… A nap gondolata: Gyakran panaszkodsz, hogy nem találsz meghallgatásra. Ne cseréld össze a szerepeket. Azt követeled Istentől, hogy: tegye meg a te akaratodat, valósítsa meg a te tervedet, legyen a te szolgálatodra. Imádkozni ennek éppen az ellenkezője... Imádkozni annyi, mint: akaratodat fokozatosan átengedni Isten akaratának, hogy az működjék benned, hagyni, hogy a te szereteted helyébe Isten szeretete áramoljék, megvalósítani közreműködéseddel az emberek között az Atya tervét és mindenható Szeretetét. (M. Quoist)

2015-09-02

Bárcsak jóindulattal néznél rám! (1Móz 30:27) Mai Igénk a Lábán és Jákób közötti párbeszédből kiragadott mondat. Késztessenek ezek a szavak arra, hogy átgondoljuk indulatainkat! Milyen indulattal nézed embertársaidat? Ezt lemérheted azon, hogy megvizsgálod, kiről mit gondolsz. Első ránézésre milyen véleményed szokott lenni embertársaidról? A hibáit, a gyengét keresed, vagy inkább azt, ami tetszik, ami pozitívum? Ki mondhatná neked ezt a mondatot: Bárcsak jóindulattal néznél rám! A pillantásaink is árulkodhatnak a bennünk lejátszódó érzelmekről. Van, aki ölni tudna a tekintetével. Nem baj, ha ez nem jellemző ránk. Kérjük Urunkat, hogy munkáljon bennünk jóindulatot embertársaink felé! Járj ma is nyitott szemmel és vedd észre, hogy kinek van szüksége a te jóindulatodra! A nap gondolata: Aki Isten gondolatainak világából táplálja meggyőződését, az a világ vélekedésével és a környezet felfogásával szemben bámulatos függetlenségre jut el. (Kroecker)

2015-09-01

Az ÚRé a föld és ami betölti. (Zsoltárok 24:1) Időnként nem tudjuk, hol a helyünk, kik vagyunk valójában és kicsoda Isten. Talán a következő sorok elgondolkodtatnak: Olvastam egy történetet egy emberről, aki elvitte a fiát a McDonald's-ba, és extra nagy adag sült krumplit vett neki. Hazafelé menet a sült krumpli olyan csábítóan illatozott, hogy átnyúlt, vett egy kis darab krumplit a fia dobozából, és megette. A fia mérges lett: „Apa, nem veheted el! Ez az én sült krumplim!" Az apának három dolog jutott eszébe: „Először is, a gyermekem elfelejti, hogy a krumpli teljes mértékben tőlem származik. Én vittem el a McDonald's-ba, én rendeltem, én fizettem az ételért, én adtam neki, én viszem őt haza. Egyedül miattam, a Nagy Sültkrumpli-adományozó miatt lehet neki egyáltalán sült krumplija!" „Másodszor, a gyermekem nincs tisztában azzal, hogy a krumplit bármelyik pillanatban visszavehetném. Másrészt viszont egy egész kamionnyi krumplit vehetnék neki, ha akarnék, mert mindkettőre megvan a hatalmam." „Harmadszor, nincs szükségem az ő krumplijára. Könnyedén vehetek magamnak. Ha akarom, száz dobozzal is vehetek magamnak. Csak azt akartam, hogy megtanulja az önzetlenséget." Értjük a lényeget? Először is: minden Istené. Még az életünk is. Másodszor: az Úr mindent elvehet tőlünk egy szempillantás alatt. Persze annak sokszorosát is adhatná, amit eddig adott, ha úgy látná jónak. Harmadszor: szeretne önzetlenségre tanítani. A nap gondolata: Isten nem azért részesíti kegyelemben az embereket, mert ismerik, hanem azért, hogy megismerjék Őt. Megigazító igazságában sem azért részesíti az embereket, mert már igazak, hanem azért, hogy szívükben igazakká legyenek... (Augustinus)