2015-11-30

Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. (ApCsel 4:13-14) Péter és János bizonyságtételének következménye a börtön volt. Odajutottak. Mégis vállalták. Bennünket nem fenyeget börtön, mégis hányszor megtagadjuk Jézust. Vannak azonban a világnak más tájai, vidékei, ahol még ki is végeznek embereket azért, mert Jézus tanítványai. Ők mégis vállalják ezt. S mi mit és mennyit vállalunk Krisztusért? Isten gyermekeinek az egész élete bizonyságtétel kell legyen. Ahogyan gyermeket nevelünk, ahogyan dolgozunk, beosztjuk a pénzünket, ahogyan embertársainkhoz viszonyulunk. Ez mind bizonyságtétel lehet. Jó vagy rossz bizonyságtétel az Úr mellett, vagy ellene. Ezen dolgaink által valaki vagy közel kerül az Úrhoz, vagy jelentősen távolabb kerül tőle. Nagyon nem mindegy. Ha rád néznek, ha téged figyelnek embertársaid, közelebb kerülnek Jézushoz? A nap gondolata: Egy fára nézve nem az a végcél, hogy gyökeret eresszen, hanem hogy gyümölcsöt teremjen. (M.C.Kellen)

2015-11-29

Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. (ApCsel 4:13-14) A közelmúltban láttam egy filmet. Isten nem halott ez a címe. Egy keresztyén fiatalemberről szól, aki az egyetemen egy filozófiaprofesszor tantárgyát vette fel. Ám a professzorról kiderült, hogy arra tette fel az életét, hogy Isten létét tagadja, így már az első órán elmondta, hogy nincs Isten, részéről a téma lezárva, és mindenki adjon be egy olyan lapot, melyre ráírja: Isten halott, majd a saját nevét is odakanyarítja a lapra. Ez a fiatalember érezte, hogy kutyaszorítóba került. Ő keresztyén, vagyis Krisztus tanítványa, ezt nem teheti meg, amire kéri a professzor. De mit tegyen? Vállalja Jézust, vagy tagadja meg? Vállalta hitét és bár a professzor igyekezett fölényesen kezelni a srácot, nem tudta eltántorítani az Úrtól. Kapott háromszor 20 percet arra, hogy a következő órákon bebizonyítsa Isten létezését. Közben elhagyta a barátnője, aki szerint nem kell annyira komolyan venni ezt a vallásos dolgot. A fiú elment egy lelkészhez is. Elmondta, hogy mi történt és a lelkész egy Igét mondott neki: Máté 10:32. Ennyi? – kérdezett vissza az egyetemista. Ennyi – szólt a lelkész. Majd hazament a fiú és kinyitotta a Bibliát, melyben ez áll az előbb megnevezett helyen: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt." Jézus szavai ezek. Megértette, hogy mit kell tennie. Bizonyságot kell tennie a hitéről, az Úrhoz tartozásáról akkor is, ha a többiek kinevetik, megvetik érte. A film tanulságos, megnézésre ajánlom, nem is írom le, hogy mi történt ezután. De az tény, hogy ha komolyan vesszük a hitünket, és beszélünk róla, az mások életére hatással lehet, másokat is közelebb vihet az Úrhoz... A nap gondolata: A hit nem a megérkezettség állapota, a kegyelem nem a tétlenség útlevele, a kereszténység pedig nem a lelki önzés csendes gyönyörködése az Isten szerelmében.

2015-11-28

Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. (ApCsel 4:13-14) Az bizonyságtétel, hogy eljársz templomba. Ennek az az üzenete, hogy van annyi közöm az Istenhez, hogy olykor felkerekedek és templomba megyek. Minél többször, minél gyakrabban teszem ezt, annál inkább bizonyságtétel ez. Egy keresztelő, egy esküvő is bizonyságtétel lehet. Nem mindig az, de azzá lehet, ha valaki komolyan gondolja. Előfordul, hogy csak a felszínesség miatt történik meg. Szép szertartás, vagy barátságos, aranyos a templom. Ez kevés, azonban, aki komolyan veszi, hogy miről szól a megkötött házasságára Isten áldását kérni, vagy a gyermekét megkereszteltetni, az bizonyságtétel a családjában, a környezetében. Aztán beíratni gyermekünket hittanra, szintén bizonyságtétel arról, hogy ez valakinek fontos. Az Úr miatt. Akkor is, ha sokan nem így gondolkodnak. A népszerű közösségi oldalon meg merünk osztani olyan írásokat, gondolatokat, melyekből egyértelműen kiderül, hogy az Úrhoz tartozunk? Vagy kellemetlennek érezzük, mondván mit szólnak majd mások ehhez? Következő példa: Isten gyermekei vasárnap nem dolgoznak, és nem dolgoztatnak, mert az Úrral való közösségüket igyekszenek megélni. A közelmúltban mondta valaki, hogy nem fog jönni a templomba, mert várja az unokáját, aki kicsit rendbe teszi az udvart. De kérdem én: pont vasárnap? Nem lehetne hétfőn vagy szombaton? Inkább hozzuk el a gyermekeinket, unokáinkat a templomba, mintsem mi is távol maradjunk, mert a nyugodalom napján munkára bírjuk őket. Te ezek közül melyik módon teszel bizonyságot az Úrhoz tartozásodról? A nap gondolata: Gyanús az a kereszténység, amely csak a négy fal között meri mondani. Hiszek Jézus Krisztusban. (Luther Márton)

2015-11-27

Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak, de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük. (ApCsel 4:13-14) Péter és János számot kellett adjon arról egy nagyobb gyülekezeti közösség előtt, hogy miképpen gyógyult meg a mindenki által ismert és gyakran látott sánta férfi. Ők pedig azt mondták: nem mi voltunk. Nem mi gyógyítottuk meg, hanem Jézus. Ezt nevezi a Biblia bizonyságtételnek, amikor a hívő ember nem önmagát helyezi előtérbe, hanem az Urat. Amikor Isten gyermeke nem önmagát emeli ki egy-egy nagy esemény kapcsán, hanem azt mondja: az Úr volt munkában. A bizonyságtétel lényege az, hogy kimondom: én az Úr gyermeke vagyok és ezt vállalom. Minden körülmény közepette. Bizonyságot tehetnek Isten gyermekei az Úrról szavakkal és tettekkel. Szavakkal úgy tehetünk bizonyságot, hogy beszélgetünk valakivel, esetleg többekkel és bármilyen téma kapcsán szóba hozzuk az Urat. Kifejezzük azt, hogy mi az övé vagyunk és ez mit jelent ránk nézve. Fontos, hogy szóval és tettekkel is tegyünk bizonyságot. Ha ugyanis csak szavakkal tennénk bizonyságot a Jézushoz tartozásról, akkor arra lehetne azt mondani, hogy ez a képmutatás. Hiszen, ha valaki beszél valamiről, de nem teszi, akkor nincs semmilyen összefüggés a szavai és az életvitele között. Ezért is fontos, hogy Isten gyermekei szóval és tettel egyaránt felmutassák az Úrhoz tartozásukat. Az életvitelünk is árulkodik valamiről. De vajon az Úrról tesz bizonyságot, vagy egyáltalán nem mutat rá? A nap gondolata: Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.

2015-11-26

Előtte és utána „Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se buják, se férfiszeplősítők, se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által." (1Kor.6,9-11) Az újságokban látni képeket, milyenek voltak egyes emberek orrműtét előtt és után. Milyenek voltak mielőtt lefogytak 100 kilót és utána. Alig lehet rájuk ismerni! Ez pedig a megtérők előtte-és-utána fényképe: előtte mindenféle erkölcstelen bűnöket elkövető, önző, istentelen, reményvesztett ember, utána: Isten kegyelme által és a Szentlélek által megváltozott, önzetlen, tiszta, tisztességes hívő ember. Alig lehet rájuk ismerni! Ilyen az igazi megtérés. Vannak, akik ugyan romlottabbak voltak másoknál, de minden egyes ember bűnös, még a kis gyermekekben is megvan a bűnös hajlam és az engedetlenség. Aki megtér, még aki kívülről nem is tűnt romlottnak, belül észreveszi magán a változást. Jézus példázatából, melyben 2 ember adós volt, az egyik ötszáz pénzzel, a másik ötvennel, én az vagyok, aki 500 pénzzel volt adós! És Jézus mind elengedte nekem! "E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, a kinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél." (Lukács 7,42-43) Nagy kegyelem, ha valaki kevés bűnnel szennyezte be magát megtérés előtt, de aki sokkal beszennyezte, annak megtérésekor megsokasodik a kegyelem: "A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik (Róma 5,20). Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?" (6,1-2) (Prókai Árpád) A nap gondolata: Az az ember, aki halálos ágyára akarja halasztani a megtérést, éppoly fertelmes, mint az a férj vagy feleség, aki hitvestársához a vénkorban szándékozik hű lenni. (Révész Imre)

2015-11-25

Te kicsinyhitű, miért kételkedtél? „Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.  Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!"  Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?" (Mt 14,29-31) Elindulni Jézus felé, kilépni a biztosnak tűnőből a bizonytalanba. Nem könnyű megtenni. Biztosan végighaladni az úton, amelyen elindultunk, legyőzni az elbizonytalanodást, a kétségeket. Jézus ezekben a nehéz helyzetekben is megerősíti hitünket. Jézus megmenti tanítványait a viharos tengeren, a vízen járva. Ésszel föl nem fogható, a természet törvényeivel meg nem magyarázható az, hogy Jézus a vízen jár, és hogy egyetlen szavára lecsendesedik a vihar.  De a hit dolgait más mércével kell mérni, mint az emberi tudásét. A tudományok néha cserbenhagynak és ekkor a hit veszi át a szerepet. Az apostolok megrémülnek a csónakban: azt hiszik kísértet közeleg, nem ismerik fel Jézust. De Ő megszólítja apostolait: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek". Péter fogékony a hitre: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!" S elindul. Míg Jézusra néz, addig hisz, addig a vízen jár, de amikor a viharra tekint, meginog a hite, mert emberi tudással lehetetlen, hogy ő a vízen járjon. S ekkor kezd merülni. Krisztushoz kiált, s ő megfogja kezét: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Életünkben akárhányszor is levesszük tekintetünket Jézusról, akárhányszor is kételkedünk: elmerülünk. Jézus mindig kész megfogni kezünket, de csak akkor, ha hajlandók vagyunk feléje nyújtani. Mert Jézus hazavár. (Prókai Árpád) A nap gondolata: A hit bizalom és engedelmesség.

2015-11-24

Igazán megbocsátunk? „Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is." (Mt 18,21-22) Megbocsátani többféleképpen lehet. Nagyvonalúan, fölényesen: "Ugyan kérlek, szót sem érdemel!" Vértanú-képpel, szenvelegve: "Lám, ekkora kárt, fájdalmat okoztál. Nem, nem haragszom, de a sebeim véreznek." Gőgösen: "Nem veszlek annyiba, hogy képes volnék haragudni rád. Mindig tudtam, hogy mi lakik benned, most végre te is rájöhetsz arra, hogy ki vagyok én." Fenntartással: "Megbocsátok, de kérj bocsánatot!" Esetleg hajszoltan, kényszeredetten: "Megbocsátok, mert ez a kötelességem. De felejteni, azt nem tudok." És mohón: "Megbocsátok, de számítok arra, hogy mindent sokszorosan jóváteszel." Nem így kell megbocsátani. A bűnöst - vagy vélt bűnöst - nemhogy kiemelné a nyomorúságából, hanem még mélyebbre taszítja. Aki a "megbocsátásnak" csak efféle változataival találkozott, annak könnyen elmehet a kedve attól is, hogy megbocsásson, attól is, hogy bocsánatot kérjen. Az ilyen ember szokta mondogatni: "Jobb egy tisztességes ellenség tucatnyi hazug jó barátnál". A megbocsátásnak a krisztusi módja elsősorban lelkület kérdése. Megbocsátani. Mindig megbocsátani. A megbocsátás nem egyenlő az elfelejtéssel, mely gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, mely az erősebbtől való félelemből nem vesz tudomást egy igazságtalanságról. A megbocsátás nem abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tartjuk a súlyos hibát, vagy, hogy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk őt olyannak, amilyen, ahogy - hibáink ellenére - Isten is elfogad minket, bűnösöket. A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem aszerint cselekszünk, amit Pál mond: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval." (Róm 12,21). (Prókai Árpád) A nap gondolata: Hányszor kell megbocsátani? Ezt csak addig kérdi az ember, amíg nem szívesen bocsát meg az ellene vétkezőnek. (Victor János)

2015-11-23

Meghívás „Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak." (Jel 19,9) Mindnyájan kaptunk már meghívót esküvőre és sokan vettünk már részt esküvő szervezésében magunk, vagy gyermekeink részére. Nézzük az eseményt először a meghívott szemszögéből. Rokonunk, barátunk, ismerősünk megházasodik. Megérkezik hozzánk az ifjú pár, mosolyogva átadják a meghívót és reményüket fejezik ki, hogy részt tudunk venni a közös ünneplésben. Mi mosolyogva biztosítjuk őket, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy örömükben osztozzunk. Azután telnek, múlnak a napok. Egyesek valóban fontosnak tartják az ünnepet és készülnek rá – ünnepi ruha, ajándékvásárlás -, mások kifogásokat keresnek és gyártanak, miért nem tudnak elmenni: „Nincs egy normális ruhám." „Fárasztó hetem volt, pihenni szeretnék." Jézus is meghívott bennünket a menyegzős házba – Isten országába – de mi is gyakran gyártjuk a kifogásokat: „Nem jókor van az istentisztelet." „Ez a 21. század, ma már más időket élünk." „Menyegzős ruha, bűnbánat? Más sokkal rosszabb nálam, mégis templomba jár!" A kifogások sora kifogyhatatlan. Most nézzük a házigazda szemszögéből az eseményeket. Menyegzőre készülnek. Hogy örömüket megosszák másokkal is, meghívják rokonaikat, ismerőseiket az ünnepségre, és gazdag vendéglátásban részesítik őket. Tudnunk kell, hogy az esküvőt és a lakodalmat mindenképpen megtartják: akár elmennek rá a vendégek, akár nem. Általában értesítést kérnek, ha valaki nem tud részt venni a lakodalomban. Ezt figyelembe veszik a vacsora rendelésénél, vagy másokat hívnak meg helyettük. Isten is így tesz. Az Ő országa is nyitva a meghívottak előtt és számít a megjelenésükre. A zsidó nép nem akart részt venni a lakomán, ezért Isten meghívott minden más népet és nemzetet. Személyre szóló meghívója van minden embernek pusztán azzal, hogy megszületett. A keresztségben a szülők, keresztszülők elfogadják a gyermekek helyett a meghívást és ígéretet tesznek, hogy segítik őket abban, hogy ezt betartsák. Valóban segítjük és odakísérjük őket az Úr asztalához? Vegyük komolyan a meghívást! Nem egy partira kaptunk meghívót, hanem az örök életre kaptuk a meghívást. Jól gondoljuk meg, hogy mit veszíthetünk azzal, ha visszautasítjuk a lehetőséget. (Prókai Árpád) A nap gondolata: Örülök, hogy ezek a lapok olyannak mutatnak meg, amilyen vagyok — lármás, teli saját tökéletlenségeim és szenvedélyeim zenebonájával, a bűneim okozta mély, nyílt sebekkel. De akármilyen csupa-rom is a házam, Te [Istenem] ott élsz benne. (Thomas Merton)

2015-11-22

Meglátod-e a szenvedőt? „… gyertek Atyám áldottai… „Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Idegen voltam és befogadtatok. Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok. Börtönben voltam és felkerestetek." (Mt 25, 35-36) Azt gondolhatnánk, hogy ezek a feltételek már idejétmúltak, pedig nagyon is aktuálisak. Felgyorsult világunkban elrohanunk egymás mellett, nem vesszük észre a rászorulókat. Igenis vannak testi, lelki szegények, szükséget szenvedők körülöttünk. Tudunk irgalmas kézzel minden előítélet nélkül adni? Megtaláljuk a módját az adakozásnak? Észrevesszük a szülők, gyerekek, szomszédok, ismerősök problémáit és szeretettel felajánljuk az anyagi vagy lelki segítségünket? Persze nem mindig könnyű rájönni arra, hogy kik a valóban rászorulók. Sokan csak hangosan sajnáltatják magukat és követelőznek, mert valamivel kevesebbel kell beérniük, mint korábban vagy kevesebb figyelmet kapnak, mint régebben. Mások titkolják szegénységüket, mert szégyellik. Nem panaszkodnak, ha betegek, vagy problémáik vannak, mert nem akarnak „gondot okozni" szeretteiknek. Kik az idegenek, akiket be kell fogadnunk? Idegen nem csak egy külföldi lehet, hanem egy új családtag, iskolába érkező új osztálytárs, új kolléga, a buszon mellettünk álló utas, az utcán szembejövő járókelő, a reggeli csúcsforgalomban körülöttünk autózók. Befogadjuk, elfogadjuk őket? Szakítunk időt arra, hogy rokont, ismerőst kórházban vagy otthon meglátogassunk, meghallgassunk vagy érdeklődjünk hogyléte felől? Felajánljuk segítségünket? Sok feladat vár ránk, sok probléma van körülöttünk és sokszor minden fontosabb, mint a rászoruló embertársunk. Járjunk nyitott szemmel, nyitott szívvel a világban. Segítsük szóval, tettel a bajba jutottakat! Lássuk meg rászoruló embertársunkban Jézust. (Prókai Árpád) A nap gondolata:  "A szeretet nem áll meg, hogy számolgasson, megéri-e. A szeretet nem áll meg annál a pontnál, amelyiknél még mértéktartóan adhat. Az isteni, mindent átható szeretet mindent odaad, amivel csak rendelkezik, és soha nem számolja az árat. A számolgatás nem lehet része semmiféle szeretetnek sem." (Barclay)

2015-11-21

Szabadságunk Istenben „Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával." (Gal 5,1) Életünk legelső szakaszában még minden befolyás nélkül szemléljük a világot. Rácsodálkozunk a körülöttünk lévő tárgyakra, tájakra, emberekre. Megismerjük először édesanyánkat, majd a többi embert. Ez az első ismerkedés még nem egy betanult, előítéletekkel terhes ismerkedés. Édesanyánkat nem a frizurája, öltözködése, alakja miatt szeretjük, hanem mert ösztönösen érezzük, hogy ő számunkra egy nagyon fontos lény. Szeretjük a kezét, a hangját, a mosolyát, az illatát, az ölelését annak ellenére, hogy senki sem mondta, hogy szeretnünk kell őt. Később, ahogy telnek-múlnak az évek, sokféle tanítással találkozunk. Figyelmeztetnek bennünket, mit szabad szeretni, nézni, hallani, csinálni, mit nem. Ezek szubjektív figyelmeztetések, attól függnek, ki és milyen szándékkal mondja őket. Hogy lehet így eligazodni a világban? Először is ki kell alakítani magunkban egy biztos pontot, ahonnan kiindulunk, és ahova mindig visszatérhetünk, ha eltévednénk. Ez a pont számunkra Jézus Krisztus az Ő legfőbb parancsával, a szeretet parancsával. Ha ezt elfogadjuk, és ez válik a mi „kősziklánkká", már nagy baj nem érhet bennünket. Így a szeretet fényében újra szabadon szemlélhetjük a világot, rácsodálkozhatunk a körülöttünk lévő emberekre, történésekre. Már nem kell feltétlenül kimondani érzéseinket, megerősítésre várva, hogy helyesen gondolkodunk-e, hiszen jó úton járunk. (Prókai Árpád) A nap gondolata: Az én szabadságom a Te szelíd uralmadban van.

2015-11-20

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. (ApCsel 3:1) Miért járunk templomba? Miért jó odajárni? El tudnánk ezt mondani valakinek, aki még soha nem járt gyülekezetünk közösségében? Megyünk az Istennel való közösségünk megéléséért, lelki feltöltekezésért, ha akarjuk tudni, mi Isten velünk való szándéka, azaz van bennünk engedelmesség, de a testvéri közösség megéléséért, gyakorlásáért is járunk. Szerinted helytállóak az előbbi gondolatok? Te mit tudsz még ehhez hozzátenni? Ne tartson vissza a templomba járástól se az ördög, se a bűn, se egyetlen embertársad! Az ördög azt próbálja sugallni, hogy baj, ha hiszel Istenben, de ha már hiszel, ne vidd túlzásba! A templomban másokra akarja irányítani a figyelmedet! Ezen kívül el akarja érni, hogy ne beszélj a hitedről senkinek. Továbbá: legyél elégedetlen a gyülekezeteddel! Keress másik közösséget vagy lázíts fel embereket benne, mert nem jól vannak a dolgok benne – szerinted… A bűn mindig éket ver Isten és ember, ember és ember közé. Légy érzékeny a bűnre! Vidd az Úr elé rendszeresen! Ne vedd könnyelműen! Ó, az enyém másokéhoz képest, micsoda? Balga gondolat ez hidd el! „Erre nincs bocsánat!" Ez is téves gondolat, ha bármely bűnödre így gondolsz. Hiszen Istennél minden bűnre van bocsánat. Isten hatalmát, bűnbocsátó kegyelmét vonja kétségbe, aki szerint ez nem így van… Emberek: Senki ne tartson távol az Úrtól! Sem önmagad, sem senki más! Két nagy hiba lehet e dologban: Ha nem látod bűnösségedet, és ha másokét nagyon is látod! Hogy milyen a gyülekezeted lelkésze, és hogy kicsoda egyáltalán, az ne tartson távol az Úrtól… Papod hiteles keresztyén kellene, hogy legyen. De ő is ember. Mindenkinek nem fog tetszeni sem az, aki ő, sem az, amit és ahogy mond és tesz. Felelőssége hatalmas, de nem ezen múlik minden… Mit keres ott X.Y.? Ez tipikus hiba. Gyenge kifogás. Nagyon gyenge. Ez személyválogatás. Az meg szeretetlenségből fakad… A templomba bűnösök járnak. Kegyelemre szoruló bűnösök. Isten mércéje szerinti bűnösök. Te is az vagy, indulj hát és tartozz az Úr népéhez! A nap gondolata: A keresztény ember nem a maga törvénye szerint él. Nem az önvád mardossa, s nem az önigazolás élteti — Isten vádolja, s csak Istentől kaphat felmentést. Egészen az Igéből él, melyet Isten mond ki fölötte; hittel aláveti magát Isten ítéletének, akár vétkessé, akár igazzá nyilvánítja őt. Nincs kezében sem élete, sem halála; csak az Igében lel rá mindkettőre. (Dietrich Bonhoeffer)

2015-11-19

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. (ApCsel 3:1) Református alkalmaink (nem csak a reformátusoké) elnevezése a tartalomról szól. A templomban istentiszteletet tartunk. Vagyis Isten tisztelete történik a templomban imával, énekszóval, az Igére figyeléssel. S ha komolyan vesszük, hogy Istent tiszteljük az egész összejövetel alatt, akkor érdemes odafigyelnünk egészen aprónak, már-már jelentéktelennek tűnő dolgokra is. Például arra, hogy időben érkezzünk az istentiszteletre. Ha fontos számunkra egy bármilyen alkalmon megjelenni, akkor időben elindulunk és nem késünk el. Ha pedig Istennel találkozhatunk, abban is megmutathatjuk iránta való tiszteletünket, hogy nem késünk el és ezáltal nem zavarjuk meg a már zajló istentiszteletet… A nap gondolata:  Hit az, amikor a változó hangulatod ellenére ragaszkodsz azokhoz a dolgokhoz, melyet az értelmed egyszer már elfogadott. (C.S. Lewis)

2015-11-18

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. (ApCsel 3:1) Miért jár valaki templomba? Meg tudjuk ezt mondani, ha valaki megkérdez bennünket? El tudjuk mondani, hogy az Úrral való kapcsolatról szól a templomban való megjelenésünk? Ha valakinél nem erről szól, akkor még nem érti a lényeget, hiszen a lényeg a találkozás. Találkozni jöttem veled Istenem – fogalmaz egy ének, s ezzel rátapint a lényegre. Az Úrral óhajtok találkozni a templomban is. Persze Istennel bárhol lehet találkozni és nem is baj, ha tudjuk, Ő velünk van mindenütt, amerre csak járunk. Ám fontos és szükséges, hogy a napi elcsendesedések mellett legyenek tudatos, Isten gyermekeivel közösen megélt találkozásaink az Úrral. Amikor rá figyelünk, amikor őt dicsérjük, amikor nemcsak énekeljük, de hisszük, sőt megéljük, hogy itt van Isten köztünk s mi jöttünk őt imádni, hódolattal elé állni. Bármily meglepő, de ezekre nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk. Isten és az ő dicsősége nem lesz kevesebb, ha mi nem megyünk el a templomba, Isten gyermekeinek közösségébe az Urat dicsérni, de mi szegényebbek leszünk. A mi lelkünk és életünk lesz kevesebb, hiszen nem vesszük magunkhoz azt, amit Urunk elkészített számunkra. Hányszor szegényítjük meg magunkat annak ellenére, hogy gazdag és bennünket meggazdagítani akaró Urunk van? A nap gondolata: A lelki életben a legszentebb, legáltalánosabb és legszükségesebb gyakorlat: Isten jelenléte. Jól érezni magunkat vele, és hozzászokni isteni társaságához, alázattal megszólítani és szeretettel beszélgetni vele mindenkor, minden pillanatban, szabály és mérték nélkül, de főként kísértések, fájdalmak, szárazság, kedvetlenség sőt hűtlenségek és bűnök idején. (Lőrinc barát)

2015-11-17

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. (ApCsel 3:1) Kissé meg is lephet bennünket mai igénk. Péter és János, vagyis kettő az apostolok közül templomba megy. Mi ebben a meglepő? Az, hogy Jézus két tanítványa, akik éveket töltöttek Jézus mellett, akik vették a Szentlelket, templomba mennek. Tarthatták volna magukat olyan érett hívőnek, akiknek már templomba járásra sincs szükségük. Nem így gondolkodtak. Ők nem. De vajon mi, hogy gondolkodunk erről? Ha az apostolok templomba járó emberek voltak, akkor a mai Jézus-követők sem tehetnek másképpen. Milyen gyakran megyünk el gyülekezetünk alkalmaira? Egyáltalán tagjai, aktív tagjai vagyunk valamelyik gyülekezetnek? Vagy csak kívülről bölcselkedünk, minősítgetünk, véleményt formálunk? Vizsgáld meg templomba járási szokásaidat, és ha az eredmény nincs az Úr tetszésére, akkor változtass bátran! A nap gondolata:  Az imádság nem pótolja a tettet, az imádság viszont olyan cselekmény, amit semmi más nem helyettesíthet.

2015-11-16

Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk. (ApCsel 4:12) Mai Igénk Jézusról szól. Miképpen az alábbi történet is. Íme, egy kínai keresztyén ember tanúságtétele: „Végigjártam az élet útját, és egy mély verembe estem. A verem kétségbeeséssel, bátortalansággal és bűnnel volt tele. Ahogy a veremben feküdtem, megjelent Mohamed, és így szólt: „A te hibád, hogy ide kerültél. Vétkeztél Allah ellen, és elnyerted méltó büntetésed." Aztán Marx is odajött hozzám és ezt mondta: „Az osztálykülönbségek miatt estél verembe. Fel kell lázadnod ellene." Ám hiába változott az államvezetés, én még mindig a gödörben vergődtem. Aztán eljött Buddha, aki azt mondta: „Igazából nem is vagy gödörben. Csak hiszed, hogy ott vagy. Mindez csak az elme játéka. Békélj meg, és tanulj meg együtt élni a démonjaiddal." Aztán Kunfuciusz is közbeszólt: „Itt van az önfejlesztés 10 lépése, mellyel kikecmereghetsz a gödörből. Ha végigküzdöd, ki fogsz mászni belőle." De bármennyire is küszködtem és csiszoltam magam, nem tudtam kikeveredni a gödörből, mert túlságosan mély volt.  „Végül egy napon eljött Jézus Krisztus. Látta, ahogy vergődöm a gödrömben. Egy szó nélkül levetette fehér köpenyét, és leereszkedett hozzám a sáros gödörbe. Aztán erős karjaival felemelt, és kihúzott a gödörből. Istennek legyen hála, hogy Jézus megtette értem azt, amit én nem voltam képes magamért megtenni." A nap gondolata: A kereszténység nem egy vallási rendszer, csupán emberek, akik Jézust követik… (Donald Miller)

2015-11-15

„A szeretet … nem rója fel a rosszat." (1Kor 13,5) Egy író-olvasó találkozó keretében hallottam az alábbi történetet Jókai Annától, a kétszeres Kossuth-díjas írónőtől: Az írónő elmondta, hogy két gyermeke közül a fiával sokáig nem volt felhőtlen a viszonya, főleg annak kamaszkorában. Mivel egyedül nevelte gyermekeit, a terhek is nagyobb súllyal nyomták a vállát. Kettejük között leginkább az okozta a problémát, hogy fia meg volt arról győződve, hogy az édesanyja mindenben lánytestvérének kedvez, kivételez az ő javára. Többgyermekes családoknál, főleg kamaszkorú gyerekek esetében, úgy gondolom, ez nagyon is ismerős történet. Azt is elmondta, hogy ő maga soha nem volt egy konyhatündér-fajta háziasszony, csak akkor főz, ha nagyon muszáj, és a gyermekei gyermekkorában sem szeretett különösebben remekelni. Egy alkalommal azonban szeretett volna a fia kedvében járni, és kedvencét, madártejet készített. A hűtőben külön polca volt a két gyereknek, mindkettő polcára be is készítette külön tálakban a madártejet, amikor pedig fia hazaért, örömmel újságolta és adta neki. A fia első meglepetésében örömmel vette, a következő mondata viszont az volt, hogy a lányodnak bezzeg egy darab habgaluskával többet tettél a táljába, mert megint csak őt nézed, ösztönösen is neki kedvezel. Jókai Anna erre természetesen elveszítette az örömöt, amivel készítette a finomságot, ezzel együtt elveszítette a türelmét is, szó szót követett, mire a fiú a földhöz vágta a porcelántálat, a madártejjel együtt.  Az írónő első gondolata - elmondása szerint - az volt, hogy a partvisnyelet kettétöri a fiú hátán – mégis ő a szülő, mit képzel magáról ez a gyerek. De aztán megszállta egy isteni békesség, egy Lélektől eredő nyugalom és csak annyit mondott: 'Fiam, amit most tettél, néhány év múlva nagyon meg fogod bánni', majd bezárkózott a szobájába. Másnap reggelre nyoma sem volt a konyhában az előző esti veszekedésnek, és aztán hosszú évekig nem is ejtettek szót az egész történésről. A fiúból később az édesanya legnagyobb segítsége lett, viszonyuk rendeződött. Majd néhány évvel ezelőtt – vagyis évtizedek múltával – egy őszinte, „lelkizős" beszélgetés közepette a fiú megkérdezte az írónőt: 'Anya, emlékszel még a madártejes történetünkre?' És itt jön a lényeg. Jókai Anna úgy fogalmazta meg magáról, hogy ő bizony nem az az ember, akit gyakran megszállna valami jótét lélek, egyfajta nagylelkűség. De ez az az eset volt. Meghallotta a kérdést, és persze hogy emlékezett, mégis ennyit válaszolt: 'Milyen madártejes történetre? Nem emlékszem semmire.' És érezte, hogy valami utolsó nagy tehertől szabadult meg a lelke. Te is, én is tudnánk nagyon hasonló történeteket felidézni, amikor a hétköznapok során szeretetünknek megannyi alkalommal párosulnia kell nagylelkűséggel, megbocsátással. Amikor talán csak emberi nagylelkűségtől vezérelve, talán hitünk parancsának engedelmeskedve, Lélektől vezérelve, talán Krisztus alázatára, aláhajlására emlékezve, de engedünk, háttérbe húzódunk, elhallgatunk. Mert nincs az a szülő-gyermek kapcsolat, vagy éppen házastársi viszony, ahol mindig rózsaszín felhőcskék úszkálnak, ahol a gyerek mindig szót fogad, ahol a szülő mindig türelmes, ahol mindig van idő és kedv beszélgetni egymással. A cselekvő és gyakorló szeretet azonban tudja, mikor kell lemondania a maga igazáról, melyek azok a kapcsolatok és élethelyzetek, ahol borzasztó bántó hazugság azt hangoztatni: megbocsátok, de nem felejtek. A szeretet nem rója fel a rosszat. Az ilyen jótékony memóriazavar, a szeretettől vezérelt feledékenység emlékeztethet Isten megbocsátásának véghetetlen voltára. Ha ő nem rója fel számtalan botlásodat, ha bűneid sokaságát háta mögé, a tenger mélyére veti, te miért akarnál másképpen cselekedni? (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Igen rövid parancsot kaptál: szeress, és tégy bármit, amit akarsz. Ha hallgatsz, szeretetből hallgass; ha kiáltasz, szeretetből kiálts; ha korholsz, szeretetből korholj; ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld; a szeretet gyökere legyen meg benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad. (Augustinus)

2015-11-14

„Samárián kellett pedig átmennie…" (Jn 4,4) Népeket, kultúrákat elválasztó határról van szó a samáriai asszony történetében, mindenféle szempontból. Hithű izraelita a lábát be nem tette Samária földjére, inkább került egy nagyot. Jézus azonban másként döntött: átlépte ezt az évszázados múltra visszatekintő határt, példát mutatva, hogy a misszió csak így működhet, az evangélium csak így terjedhet. Ha te is és én is naponként átlépjük a komfortzónánk küszöbeit, megszólítva olyanokat is, akikhez látszólag semmi közünk. Átlépjük határainkat, megszólítjuk azt az idegent, nem mindegy azonban, hogy milyen hangnemmel. Néhány hónapja világszerte felborzolta a kedélyeket a Franciaországban történt merényletek híre, amikor is iszlám terroristák több embert megöltek és megsebesítettek, mert úgy vélték, hogy a Charlie Hebdo című szatirikus lap újságírói durván átléptek egy bizonyos kulturális, vallási határt azzal, hogy erkölcstelen és ízléstelen stílusú karikatúrákon ábrázolták az iszlám vallás szereplőit, a sajtószabadság égisze alatt. (S teszik ugyanezt Jézussal, Istennel… - jegyzem meg zárójelben). Ki gyalázta előbb a másikat? Bizonyára többen felfigyeltünk Ferenc pápa nyilatkozatára, az övé volt talán az első, amelyik nyíltan kimondta a szavak felelősségének tényét. Azzal együtt, hogy a támadás természetesen elítélendő, és senki, aki gyilkol, nem állíthatja, hogy Isten nevében cselekszik, mondott egy bizonyos mondatot a történtekhez: ha a mellettem álló az édesanyámat szidja, én bizony szájon fogom vágni. Nem provokálhatjuk, sértegethetjük mások vallási meggyőződését következmények nélkül. Jézus nem azért döntött a Samária területén való áthaladás mellett, hogy az ott élőket szidja, gyalázza, gúnyolja. Azért „kellett" átmennie, hogy ezzel a samáriai, bűnös asszonnyal való találkozás megtörténhessen, hogy megvalósuljon: „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek". Az élő víznek folyamai nem tesznek kerülőutakat! Mert az Istennek kegyelme átlép minden határt, emberi kéz által húzott határt ugyanúgy, mint az élet és halál között félelmetes erővel húzódó határvonalat. Ez a határátlépés, a másik felé mozdulás rejlik ebben a félmondatban: „Samárián kellett pedig átmennie". Egymás megismerésével, elfogadásával, gyűlölködés nélkül – de messze van ettől világunk. Ha a magad lelkén átszűröd ezt a félmondatot, a te életedben mit jelent „átmenni Samárián", ki az a személy, mi az a terület, ahol közelebb kellene lépned, anélkül, hogy a tiedtől különböző véleményt gyaláznád? (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Naponta küzdenünk kell saját önzésünk sárkányai ellen, amelyek szüntelenül a rossz felé próbálnak rángatni bennünket. (Böjte Csaba)

2015-11-13

„…micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?" (Zsolt 8,5) Sok évvel ezelőtt, amikor a teológiára felvételiztem, a háromnapos, bentlakásos felvételi egyik részeként akkori diákokkal is kellett beszélgetni, akik ezt a kérdést tették fel: ki vagy te? Egész felvételi alatt ezzel a kérdéssel boldogultam a legnehezebben. Mondtam a nevemet, de jött a válasz: nem az adataimra kíváncsiak. És újra meg újra ugyanezt a kérdést kaptam: ki vagy te?  Ki vagy te? Hogyan definiálnád magad emberként? Nehéz meghatározni: micsoda a halandó, és az emberfia. Hiszen mindig változik, annyiféle arcunk van. Ha egy csecsemőre mutatnék: íme, az ember, akkor arra gondolnál: íme, az ember, a maga tisztaságában, ártatlanságában. Ha egy 20 éves fiatalemberre mutatnék, arra gondolnál, hogy íme, az ember, erősen, lehetetlent nem ismerő akarattal, vágyakkal, tűzzel, elszántsággal. Ha az elmúlt hónapok híreiből mutatnék képet, amint egy emberekkel telve lévő repülőgépet vezet a biztos halálba egy pilóta, ahhoz is mondhatnám: íme, az ember, aki önnön fajtája ellen támad, ok nélkül is. Ha egy betegágyon fekvő idős emberre mutatnék, arra gondolnál: íme, az ember, másokra szorult, elesett, törékeny cserépedény formájában. Mennyire más képek, mennyire más arcok! Pedig ember mind, mindre igaz: íme, az emberfia! Mi is, mikor melyikkel tudunk azonosulni… Van élethelyzet, amikor az élet királyának, mindenhatónak hisszük magunkat emberként, máskor meg úgy érezzük, semmik vagyunk, tehetetlen porszemek csupán, erőnk pillanatok alatt szétfoszlik. Melyik az igaz, melyikre igaz: íme, az ember? Alapjában véve persze mindre. Mert lényegében véve az alapanyag ugyanaz. Csecsemőket, ifjakat, gyilkosokat, édesanyákat, aggokat tekintve: ami bennünk dobog, ami éltet bennünket, az ugyanaz. Kr.e. 2000-ben és Kr. u. 2015-ben, ugyanazok vagyunk: Isten teremtményei, kegyelemre, megváltásra szorult gyermekei. Csak életünk körülményei, a színterek változnak és különböznek, de az emberi szív és lélek az ugyanaz. Ezért a Mindenható törődése, naponként tapasztalható gondviselése. Ezért az Örökkévaló jelenléte a halandó ember perceiben, Lelkének éltető ereje minden szívdobbanásunkban, személyazonosságunktól függetlenül. Ki vagy te? Halandó és emberfia, ugyanakkor drága véren megváltott gyermek is. Bűnben született, esendő, a gonosz erejével naponként harcoló, el-elbukó, de megváltott gyermek.  Ha ma felvételiznénk, és ma kapnám a kérdést: ezt válaszolnám… (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Örülök, hogy ezek a lapok olyannak mutatnak meg, amilyen vagyok — lármás, teli saját tökéletlenségeim és szenvedélyeim zenebonájával, a bűneim okozta mély, nyílt sebekkel. De akármilyen csupa-rom is a házam, Te [Istenem] ott élsz benne. (Thomas Merton)

2015-11-12

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Péld 4:23) Milyen a szívünk? Milyenek vagyunk belül? Olykor elrejteni próbáljuk, máskor szívesen kitárulkozunk. Ahogyan viselkedünk, az elárulja bensőnk állapotát. Az alábbi történet gondolkodtasson el kicsit: Egy régi mese szerint a kisegér a macskától való félelme miatt állandó szorongásban élt. Egyszer egy varázsló megszánta, és macskává változtatta. De akkor meg a kutyától félt. Ezért aztán a varázsló kutyává változtatta. Ettől kezdve meg a párductól kezdett el félni. A varázsló ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett. Itt aztán a varázsló feladta. Visszaváltoztatta kisegérré, mondván: - Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hisz a szíved egérszív. Te mitől félsz? Engedd, hogy szíved az Úré legyen teljesen és megtapasztalod, hogy nem a félelem lelkét adta nekünk az Úr, hanem az erőnek, a szeretetnek, a józanságnak a lelkét… A nap gondolata: Ha nem vagyunk hálásak a létünkért, akkor nem tudjuk, hogy kik vagyunk, és még nem fedeztük fel, hogy mit jelent a létezésünk és az életünk. (Thomas Merton)

2015-11-11

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róma 8:32) Döntéseink nemcsak saját, hanem szeretteink életét is befolyásolják. Íme egy történet, mely ezt alátámasztja: Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé: - Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol? Az apa döbbenten nézett a gyerekre: - Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani? - Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod, hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan? Apja nem válaszolt. Elbotorkált otthonról. A havas, csúszós úton tétován lépdelt. A fűtetlen lakásban megfáztak a gyerekek. Alfonz ágynak esett. Dezső pedig már haldoklott. Anyjuk zokogva állt mellettük és kezét tördelte: - Ó, Istenem! Honnan vegyünk pénzt tüzelőre és orvosságra? Jaj, jóságos Jézusom! Apátok most is... - zsebkendőjébe szorította arcát. A fiúk elfordultak. Dezső már csak suttogni tudott: - Jézusom, elfogadom kezedből a halált, apám megmentéséért.  Anyja félájultan rogyott melléje. Amikor apjuk hazaért, Dezső már mereven feküdt. Halott gyermeke láttán szörnyű önvád marcangolta lelkét. Még a könnyei is hullottak, amikor bekopogott a rendház ajtaján. - Atyám! Igen, bevallom: előbbre való volt számomra az ital, mint a gyermekem! Ó, Istenem! De, legalább a másik megmaradna, ha már Dezső fiam, érettem ajánlotta fel az életét! A pap megrendülten imádkozott a családért. Az arra járók naponta láthattak egy megtört férfit, amint lehajtott fejjel bandukolt a temetőbe. Fia halála óta egy korty ital se ment le a torkán, és imádkozni is megtanult. Fel-felnézett az égre, és azt suttogta: - Ott jártad ki számomra, fiam, drága halott fiam, a megtérésemet. És azt is, hogy öcséd megmaradt nekünk. Áldott, jó fiam! - zokogta.   Az Úr Jézus pedig mindnyájunkért életét áldozta, hogy bűnbocsánatunk és örök életünk legyen. Elfogadtuk már e hatalmas ajándékot, vagy még mindig önmagunkkal vagyunk eltelve és a saját fejünk után megyünk? A nap gondolata: Van egy kapocs az ég és föld között. Ha ezt a kapcsot megtalálod, minden értelmet nyer, még a halál is. De ha elvéted, minden elveszíti az értelmét, még az élet is. (John H. Groberg)

2015-11-10

Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előtted minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön. Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog neked építeni az ÚR. Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz. Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal. Akkor bement Dávid király az ÚR színe elé, leült és ezt mondta: Ki vagyok én, URam, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? (1Krón 17,7-16) Dávid bemegy a sátorba, leül, és kifakad belőle a szerető apa (Isten) előtt ülő gyermek (Dávid) tiszta, szép hálaadása: „Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?" Figyeltétek? Én több helyen is leellenőriztem, hogy jól olvastam-e, így fordították-e Dávid mozdulatát, de még a párhuzamos feljegyzésben, Sámuel második könyvében is ezt találjuk: Dávid „leült" az Úr színe elé! Nem „letérdelt", nem „leborult", hanem: „leült"! Érzitek ennek a jelenetnek a nagyszerűségét? Dávid, a legmélyebb tiszteletadás mellett is természetesen viselkedett. Nem akarom túlfokozni a képzeletünket, de én biztos vagyok benne, hogy Dávid azt érezhette Isten jelenlétében, mint ma, az a gyerek, aki bekopog az apukájához, leül mellé és azt mondja: Apu, szeretnék mondani valamit! A mi, Jézusban Atyánkká lett Istenünk, Dávid őriző Pásztora, ezen a kis jeleneten keresztül, valami olyan hangulatba enged betekintést, amit, mi, komor reformátusokként azt hisszük, hogy nem élvezhetünk! Nem viselkedünk természetesen! Pedig: megtehetnénk! Ezért halt meg Jézus! Miért fosztanánk meg magunkat az Istennel rendezett kapcsolat felszabadult örömétől? ÜLJÜNK hát oda az Atya lábaihoz, és rosszalkodó, de bocsánatot kérő gyerekekként, beszélgessünk vele – minél gyakrabban! (Kereskényi Sándor) A nap gondolata: A lélek legmélyének békéje érdekében vállalni kell a lélek felszíni rétegeinek viharait. (Dévény István)

2015-11-09

Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. (Jakab 3:7-10) A beszédünk a bűn egyik legnagyobb forrása. Sokszor és sokképpen vétkezünk a szavainkkal. A következő történet is erről szól. A tanulságokat mindnyájunknak személyesen szükséges levonnunk. Egyszer egy pletykás asszony megtért. Elment a lelkészhez és az Úr előtt megvallotta bűneit. - Hogyan tehetném jóvá, amit elkövettem? Mit tegyek? Adjon tanácsot! - Fogjon egy kispárnát, bontsa fel és minden ember ajtaja elé, akit megpletykált, tegyen egy tollat! - tanácsolta a lelkész. Az asszony furcsállta a tanácsot nagyon, de mivel bűnbánata igazi volt, megtette. Ment vissza nagy örömmel: - Kitettem a tollakat! - Most menjen el mindenhová és szedje össze őket! - mondta az atya. Az asszony nagyra nyitotta a szemét a csodálkozástól, de nem szólt semmit. Elindult, hogy összeszedje a tollakat... Másnap szomorúan jött vissza: - Tiszteletes úr! Egyetlen tollat sem találtam! Elfújta a szél... - Látja, kedves, ilyen a pletyka is! Kimondja az ember, de azután már visszavenni nem tudja! Kérjen bocsánatot a közösség előtt is és többé ne hordjon híreket! Az asszony megfogadta a tanácsot is és az Úr áldott gyermeke lett. Az elvesztett bizalmat is visszakapta egy idő után a testvérektől, mert nyelvét csak bátorításra használta azután. A nap gondolata: Aki az írást nem csak azért veszi kézbe, hogy informálódjon, hanem azért, hogy formálódjon, aki nem csak olvasgatja az Írást, hanem hagyja, hogy az olvasson őbenne, az az élő Istennel találkozva igazi csodát élhet át. (Szalai András)

2015-11-08

Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából… (2Móz 3,7-8) Mózes 2. könyvét úgy ismerjük, mint az Exodus, azaz a Kivonulás könyvét, mely Izrael népének a szolgaság házából való szabadulását rajzolja elénk. Azonban ez nem csupán egy régen volt történet, nem csupán az ott és akkor élők számára hordoz üzenetet. Mindenki, aki olvassa, a szabadítás Istenével találkozhat. Ez az Isten talán számodra sem ismeretlen, talán te is gyakorta szoktál Isten szabadításáért imádkozni. Talán összekulcsolt kézzel könyörögtél már nem egyszer, hogy szabadítson meg kilátástalan helyzetedből, a pénztelenség csapdájából, szabadítsa meg gyermekedet a munkanélküliség fogságából, adjon szabadulást egy betegség terhe alól! Talán gyászodban kiáltottál, hogy szabadítson meg a vigasztalan szomorúságodtól, talán egyedüllétedben kérted, hogy szabadítson meg a félelmeidtől. Talán bűntudatod tart fogva hosszú ideje, a belülről marcangoló kérdések súlya: mi van, ha kiderül, mi van, ha visszaüt, mi van, ha visszaszáll fejemre mindaz, mit elkövettem…? Béklyók, megkötözöttségek, szabadításra váró és vágyó élethelyzetek mind. Nem kell hozzá fáraó, nem kell hozzá szó szerinti értelemben vett rabszolgalét, hogy magunk is belássuk: mindannyian rászorulunk a szabadító Isten kegyelmére! Ahogyan rászorulunk az óember bűneiből való, bűnbocsánattal megajándékozó szabadításra is; s miként rászorulunk az emberi tervek fölött álló isteni gondviselés bizonyosságára is. A szabadító Isten kegyelme, a Krisztus bűntörlő megváltásának ajándéka, a bűnbocsánat hitének ereje kell ahhoz, hogy ezektől a béklyóktól felszabadulhassunk! Hogy ne félelmeink irányítsák lépteinket, hanem a megváltott ember örömével tudjunk Istennek tervébe naponként belesimulni! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Istennel a börtönben is szabadok vagyunk, Isten nélkül pedig börtön nélkül is megkötözöttek.

2015-11-07

Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. (1Móz 50,20) Isten az ő tervét minden emberi szándék és minden emberi indulat felett győzedelmesen véghezviszi. A fent idézett mondatot József szájából halljuk, aki az őt egykoron megölni szándékozó testvéreit nyugtatja ily módon. Sok év telt el azóta, hogy testvérei eladták őt rabszolgának Egyiptomba, s hogy József Egyiptom felügyelőjeként mind a népet, mind saját családját megmentette az éhínségtől. Az események változásában ugyanúgy, mint a szereplők szívének formálódásában látnunk kell az Isten tervének munkáját. Tervének köszönhetően nemcsak az elhívott nép szabadult meg az éhínség veszedelmétől, de az eltelt évek alatt ez az isteni terv munkálkodott minden szereplő szívében is. József megszabadult az ifjúkori gőgtől, megtanulta a megbocsátás leckéjét, megtanulta elengedni sérelmeit, a testvérek szíve pedig felszabadult az egykori gyilkos indulattól, a testvért is megölni kész gyűlölettől, és a rémületüket okozó bűntudattól. Ugyanez az isteni terv a mi szívünket is képes gyökerestől átalakítani, hiszen ez az akarata! Hogy kiábrázolódjék bennünk a Krisztus! Ehhez pedig gyökeres változásokra van olykor szükség! Nézegettél már barátaidról, ismerőseidről kiskori fotókat? Tanulságos rádöbbenni, hogy mennyire képesek vagyunk megváltozni az évek alatt, szinte eltűnnek egykori vonásaink. (Józsefet nem ismerték fel testvérei, csak amikor felfedte magát előttük…) Ez a változás azonban nem csak arcvonásainkat érinti, mert Istennek terve az, hogy Krisztusivá formálja belsőnket! Hogy felszabadítson az óember engedetlenségéből és a Lélektől újjászületett ember tisztaságával ajándékozzon meg. S bár a Léleknek ez a belső munkája a szem előtt rejtve van, mégis balga az az ember, aki nem akar róla tudomást venni. Ahogyan a környező események sodrásában is balga az az ember, aki csak a véletlent, csak a szerencsét – vagy éppen a balszerencsét, csak az emberi ügyeskedést látja, s mögötte, fölötte nem érzékeli, nem akarja meglátni az Isten örökké munkálkodó tervét. Isten terve munkálkodik benned – körülötted – érted! Hálaadással éled ezt meg naponként? /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Minél közelebb megyünk a fényhez, annál nagyobb az árnyékunk.

2015-11-06

Péter erre így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? (ApCsel 5:9) Eggyé válni valakivel szintén sok mindenben lehet. Anániás és Szafira noha az Úr gyermekei voltak mégis tudtak a rosszban, a hazugságban, a többnek látszani szándékában eggyé válni. Ilyen emberekkel tele van a világ, akik többnek akarnak látszani, akiknél a cél szentesíti az eszközt. De vigyázzunk: az Úr gyermekeinek is kísértése ez. Nem tehetünk úgy, hogy azt mondjuk: ez rajtunk kívül van, ehhez semmi közünk. Becsapnánk magunkat, ha ezt gondolnánk. Helyette inkább nézzünk önmagunkba gyakran. Ennek legbölcsebb módszere, ha az Ige tükrébe tekintünk bele, mert abban láthatjuk meg igazi önmagunkat. Milyen remekül fogalmaz a magyar zenei élet egyik kiemelkedő alakja egyik dalában: Tükörbe nézünk, de önmagunkba soha, mindig más a hibás, mindig más ostoba…  Vagyis belenézünk mi a tükörbe, de csak a külsőnk miatt, mert az számít, azt látják mások. S hogy közben mi van belül? Igyekszünk elfedni sokszor a lelki ürességet, a felszínességet, gyengeségeinket. Az érdekel bennünket, hogy hogy nézünk ki kívülről. És az, hogy milyenek vagyunk belülről? Ez érdekel, számít bármit is? Mindig másokat hibáztatunk, ha valami nem jól sikerül, sohasem, vagy csak nagyon ritkán mondjuk: én vagyok a hibás, a bűnös, én vagyok a felelős… A nap gondolata: Sokan azért nem mennek orvoshoz, hanem csak kuruzslóhoz, mert azt reménylik, hogy ezek nem érintik a sebes pontot.

2015-11-05

Péter erre így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? (ApCsel 5:9) A történet apró mozzanataiban is vannak tanulságok. Figyeljünk ezekre is! Egy házaspárral találkozunk ugyanis az igeszakaszban. Egy házaspárral, akik az Úrhoz tartoztak. Mindketten. Vajon hány házaspár tartozik az Úrhoz szerte a világon, az országban, a környezetünkben? Hány ember tud Józsuéhoz hasonlóan szólni: én és az én házam népe az Urat szolgáljuk. Az is elgondolkodtató, hogy miben lettek egyek a férj és a feleség. Az Ige azt mondja a házasságban élőkről, hogy elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. Először is Isten azt mondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Egyre több országban törvénybe iktatott módon nem így gondolják ezt. A szabadság jelszava alatt sok mindenre azt mondják, hogy nincs ezzel semmi baj, amire viszont Isten egyértelműen nemet mond. Ezt szükséges látnunk nekünk, hívő embereknek életünk kisebb-nagyobb kérdéseiben és higgyétek el, soha nem az a kérdés, hogy hányan mondanak valamit, hanem az, hogy mit mond az Úr. S nekünk ez utóbbihoz kell tartani magunkat. A nap gondolata: Nem az a bűn, ha megbotlottál és a sárba estél, hanem ha meghemperegsz abban, és jól érzed magad.

2015-11-04

Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? (Acta 5,4) Milyen tanulságai, üzenetei vannak még szakaszunknak? Például az, amit Jézus így mondott: „Nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne derülne." Ugyanezt így szoktuk énekelni: „Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, teelőled elrejtenem semmit sem lehet. Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt, vedd le rólam ó, Úristen vedd le ezt a súlyt." (345. dicséret 2. verse) Az egyik fontos üzenete így hangzik igeszakaszunknak: embereket be lehet csapni, de Istent soha. Soha. Ezt így érdemes a szívünkbe vésni. Nincs az a helyzet, remek pókerarc, mellyel Istent bárki becsaphatná. Egymással megtehetjük és vagy bejön, vagy sem. De az Úr mindent tud rólunk. Ezért nem tanácsos embertársaink megvezetésével, megtévesztésével sem foglalkozni. Anániás és Szafira ezt az utat választotta. Hamar kiderült bűnük. Aki embertársait akarja becsapni, az végső soron Isten becsapásával próbálkozik. Egy szűrőn átjuthat, de a végsőn, ama legnagyobbon, soha. Amennyire igazak Jézus szavai az utolsó ítélet kapcsán, amikor arról beszélt, hogy aki meglátogatta a beteget, a börtönben lévőt, az vele tette meg, ugyanannyira igaz az is, hogy ha valaki megpróbálja becsapni embertársait, az Jézussal teszi meg… Sok esetben egyáltalán nem ilyen hamar derülnek ki az emberi bűnök. Sőt, sok esetben nem vezet azonnali halálesethez, de attól még a bűn bűn és nincs Isten tetszésére…  A nap gondolata: Senki sem tudja, mikor jönnek napfényre a bűnei. A nyulak is akkor ugranak ki az árokból, amikor nem is sejti az ember. (Spurgeon)

2015-11-03

Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek. (Acta 5,1-4) Ebben a történetben nem az volt a baj, hogy Anániás és Szafira visszatartott önmagának a pénzzé tett vagyonból, hanem az, hogy azt akarták előadni, hogy ők az egész bevételüket felajánlják. Mindet, az utolsó fillérig. Nagyobbnak akartak látszani. Megtarthatták volna maguknak akár az egészet is. Nem volt ugyanis kötelező beszolgáltatás az első keresztyének között. Önként adakoztak. Igaz, nem ritkán a teljes vagyonukat felajánlották. Erről olvashatunk a 4. fejezet végén. Annyira nem volt fontos számukra a pénz, a vagyon, hogy betették a közösbe amijük volt, és azt mondták, hogy az arra hívatottak osszák el a szerintük legjobb módon. Jusson mindenkinek egyformán belőle. „Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem" olvasható az Igében szintén a 4. fejezet végén. Tehát lehet azt jól csinálni, hogy emberek a rendelkezésre álló javakat jól osztják el. Hogy ennek mi a titka? Az Úrra figyelés. Az Isten mindenekfelett mércéjének komolyan vétele. Mit akarsz Uram, mit tegyünk? Hogy a legjobb, a neked tetsző? Ezen az alapon oszthatták el a földi, az anyagi javakat az első keresztyének. Nekünk mennyire az Úr a mércénk életünk dolgaiban? A nap gondolata: A bűnnek csak addig van életereje, míg titkoljuk, de elveszti erejét, mihelyst a napvilágra hozzuk.

2015-11-02

Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." (Acta 5,1-4) Ha felszínesen közelítünk ehhez a bibliai szakaszhoz, akkor felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy mi a baj abban az esetben, ha valaki elad egy darab földet és az árának egy részét beadakozza a gyülekezet javára? Hát nem ez lenne a követendő példa ma is? Nem ez lenne Isten gyermekeinek az útja, hogy pénzhez jutottunk, Isten megsegített, mert eladtunk valamit, felvehettük a fizetésünket, a nyugdíjunkat és Isten iránti hálából felajánlást teszünk az Úrnak belőle? De, pontosan erre van, erre lenne szükség. A gyülekezetek így gazdálkodnak: a tagok adományaiból, felajánlásaiból, szívből, hitből fakadó adakozásából. Isten az ember hálás szívű adományát várja. Ám ennek előfeltétele, hogy az övé a szívünk. Hiszen, ha az Úré a szívünk, akkor az anyagi javainkkal is helyesen tudunk bánni. Igaz, a mondás szerint a pénztárcánk tér meg utoljára... A mienk megtért már? A nap gondolata: Aki a kis bűnöket nem kerüli el, nagyobbakba esik.

2015-11-01

Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?" Ő így felelt: „Úgy van, ennyiért." Péter erre így szólt hozzá: „Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged." Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket. (Acta 5,1-11) Néhány napon keresztül ezen az igeszakaszon fogunk elmélkedni. Keresni fogjuk Urunk üzeneteit és rajtunk múlik, hogy magunkra is vesszük-e, beépül-e életünkbe? Az első keresztyén gyülekezet csodálatos közösség volt. Sok léleképítő és bátorító üzenetet olvashatunk róluk a Szentírásban. Ám az első keresztyén gyülekezetet is emberek alkották. Emberek, akik hittek az Úrban, akik Jézus követői voltak, de akik hozzánk hasonlóan kísértések között éltek, tudtak elbukni, vétkezni. Tévedés is lenne azt gondolni, hogy miután megtér valaki, az Úr követője, gyermeke lesz onnantól kezdve a kísértés, a bűn elkerüli. Remélem, senki nem gondol ilyet közülünk. Erősítsen meg bennünket János apostol, aki első levelében ezt írja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje." (1Jn 1:8-10) Szilárdan rámutat tehát az apostol nemcsak a bűnös voltunkra, hanem a megoldásra is, mely a bűnbánat, bűnvallás és az Úrtól kapott bocsánat. Isten gyermekei kísértések között élő emberek, akik bizony nem ritkán el is buknak az ördög mesteri kísértéseiben. Anániás és Szafira történetében mindez jelen van. Sajnos, de tanulságunkra. Te milyen kísértésben buktál el legutóbb? Megbántad már és az Úr elé vitted? A nap gondolata: A meg nem vallott bűn olyan, mint a szú, rágja az ember csontjait.