Úgy élünk mintha soha nem lenne vége a fű életünknek. Például az ember szép akar maradni. Emlékszem egy régi reklámra, ahol egy nő ment felfelé a lépcsőházban, és lefelé a lépcsőkön jött egy fiatal pár, akik úgy köszöntek a nőnek, hogy „kezét csókolom", mire a lépcsőház kezdett összeomlani. A reklám szlogenje pedig ez volt: „Ha egy nőt egyszer idősebbnek néznek, mint amilyen valójában, attól még nem dől össze a világ, akkor gondoljon a Fabulissimo-ra."
Az ember szépítkezik, mert azt nézi, ami a szeme előtt van. Azt gondolja, hogy az a szép, ha nem lesz ráncos a bőre. Az a szép, ha egyenes a tartása, ha nem hízik el, ha festett a haja, mert akkor fiatalabbnak tűnik, és még sorolhatnánk.
Sokszor a külsőt nézik a fiatalok a párválasztásnál. A szépséget és a külsőt nézi a feleség is, azért nem vállal gyermeket, mert akkor tönkremegy az alakja. Pedig: „Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!" (Péld 31,30) Nem a belső szépséget nézzük, pedig Isten azt nézi. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám 16,7) Bizony fű a legszebb ember is. (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Némely ember úgy él, mintha megváltotta volna jegyét a mennyországba, s meghagyta volna a kalóznak, hogy közvetlenül a végállomás előtt költse fel.
|
2016. május 2., hétfő
2016-05-02
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése