Úgy törekszünk a dicsőségre, mintha soha nem lenne vége a fű életünknek. Ez a következő terület, amiről úgy gondolkodik az ember, hogy örökké virágzik. Mindenki híres akar lenni valamiben. Van, aki a sportban, szórakoztatóiparban, vagy éppen politikusként. Van, aki a művészetekben, zenében, festészetben, szobrászatban akar híres lenni, akar dicsőséget szerezni. Azt mondja az Úr: az ember dicsősége olyan, mint a fű virága. Ehhez az is hozzátartozik, ha a hívő ember a hívők között akar bármilyen dicsőséget magának. Amikor nem Istennek adja a dicsőséget, akár a saját, akár a gyülekezete dicsőségét. A fű elhervad, elmúlik, vége lesz. Jézus azt mondja: „Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?" (Jn 5,44) Egymástól nyerünk dicsőséget, az egyik fűember a másik fűembertől. Az elmúló virágú ember akar kapni dicsőséget egy másik elszáradó embertől. Jézus Krisztus azt mondja, hogy van egy másik dicsőség, amit Isten ad, azt kell keresnünk. Mi melyik dicsőséget keressük? Azt, ami elhervad, mint a fű, vagy az Istentől való dicsőséget? (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Jó Jézusért élni, még jobb Jézusért szenvedni, de a legjobb Jézus ölén meghalni.
|
2016. május 4., szerda
2016-05-04
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése