2016-05-23

Ekkor így szóltak egymásnak: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" (Lk 24,32) De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. (ApCsel 2,24) Megkörnyékezett-e húsvét után valami, ami közvetlen és tágabb környezetedben nem a Jézus feltámadásával kínált Élet-, hanem a 70-90 évnél tovább nem látó halál céljait viszi előbbre? Mert húsvét elmúlt, és a Nagy Kísértő visszatérő kísérlete az, hogy szokj már le arról a nagy lelkesedésről, amit legnagyobb ünnepünkön érzel! Jó, rendben van, Krisztus feltámadt, de attól még nem változott semmi! Tényleg nem? Valami megmelengeti az emmausi úton baktató, Jézussal vacsorázó, aztán egymáshoz forduló húsvét utáni, de nem húsvéttal együtt élő tanítványok halállal álomra készülő szívét. Valami? Valaki! Az először idegennek tetsző Úr! Ő, aki feltámadásig forralja a fagyott halálhírt. A felhevült szívek pedig indulnak! Induljunk mi is azokhoz, akik a halál fogságában vannak! Induljunk hozzájuk, akik a halál kínálatával élnek! Induljunk a betegekhez, és mondjuk el nekik, hogy bármi történjék is; életük van, ha Jézusba oltatnak, és benne maradnak! Menjünk, mondjuk el, mi miről mondtunk le az Élet kedvéért! Menjünk együtt; egymást lelkesítve hagyjunk fel a gonoszt szolgáló cselekedeteink ápolgatásával, élesztgetésével, és váljunk húsvéti hírnökökké, akik élő tanúi, tanítványai az Igének:  'lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa' Jézust! Lehetetlen, hogy a halál erői fogva tartsanak minket, akik az Út, az Igazság és az Élet tanítványai és hírnökei vagyunk! (Kereskényi Sándor) A nap gondolata: Mikor ide utazgattam, beléd fáradtam, ó, Út, de most, amikor te vezetsz el mindenüvé, Szerelemben esküdtem hozzád. (Rabindranath Tagore)