2016-06-02

5. „…az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs miből. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk." /1Királyok 17:12/ Azonban az ember sokszor ágál, hogy az Isten nem azt adja, meg nem is ad semmit, hiába kérik. Hányan egész bevásárló listát adnak át az Úrnak naponta, hogy ezt és ezt add meg Istenem, és az Isten nem adja, és jön a felháborodás, hogy hogyan is lehet ez. C.S. Lewis írta, hogy két ember létezik, az egyik azt mondja: Istenem legyen meg a te akaratod, a másikra pedig az Isten mondja látva életét, hogy: Jó, ha te így akarod, akkor legyen meg a te akaratod. Akaratosak vagyunk mi, emberek és a hitre is fogyasztói szemmel nézünk, amit elfogyaszthatunk, és nem megélhetünk. És csak a testi szemeinkkel látunk mindent, nem látjuk az Isten csodát tevő hatalmát, a világban munkálkodó erejét. Ez az asszony is csak a földi dolgokat látta, és nehezen szakadt el attól, hogy az Isten gondviselésében bízzon. Mi, keresztyén hívők is ilyenek vagyunk, és mondható, hogy mi, magyarok még jobban, van az a félig tele pohár, amit mi inkább félig üresnek látunk. A negatív oldalát látjuk, földhöz ragadottak vagyunk. Nyúlunk az Isten felé egyik kezünkkel, de a másikkal még mindig szorítjuk az utolsó fűszálat is. Pont úgy, mint a gazdag ifjú, ki odament Jézushoz, és elmondta, hogy betartotta a törvényeket, a tízparancsolatot, és kérdezte mit kell még tennie, hogy örök élete legyen. És Jézus rámutatott fogyatkozására, ami a vagyona volt, a gazdag ifjú nem úgy tett, ahogy a sareptai özvegy, hanem inkább tovább szorította a vagyont, a földi dolgot. Mi mit szorítunk még mindig, ahelyett, hogy az Isten kezét megfognánk? /P.Sz./ A nap gondolata: Isten csak akkor ábrándít ki, - de akkor mindig kiábrándít – mikor megvan a lehetősége annak -, hogy álmainknál szebb, gazdagabb valóságra ébredjünk. (Ravasz László)