2016-06-06

A mi álnokságaink 2. Elédbe vetetted a mi álnokságainkat. (Zsolt 90,8a) Eszünkbe juthat Anániás és Safira az Újszövetségből. Az ő bűnük az volt, hogy álnok módon adakoztak, mert úgy akartak feltűnni, mint akik mindent odaadtak Istennek, titokban pedig a mező árának egy részét megtartották maguknak. Álnokságainkhoz tartoznak ígéreteink is, amiket nem váltunk be. Vizsgáljuk meg csak magunkat, milyen gyorsan kész ígérni az ember. Sokszor csak azért ígérünk, hogy lerázzuk a másikat a nyakunkról. Az ilyen ígéret nem más, mint az ajkaknak álnok beszéde. Az is előfordul, hogy azért ígérek, mert nem tudok nemet mondani. És itt van a legfontosabb: az Istennek tett ígéreteink, amire szintén számtalanszor igaz: „Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, a nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem." (Ref. Énekeskönyv 445.) De nézzük meg Isten ígéreteit. „Mert Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné." (2Kor 2,20) Krisztusban minden ígérete valósággá lett az Istennek! Vizsgáljuk meg magunkat, és ígéreteinket. Inkább ne ígérgessünk, de ha ígérünk, akkor igyekezzünk azt megtartani! (Prókai Árpád) A nap gondolata: A meg nem vallott bűn olyan, mint a szú, rágja az ember csontjait.