Keresés ebben a blogban

2016. június 19., vasárnap

2016-06-19

Nincs fogadóóra

Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez. (Zsolt 145,9)
Téli vasárnap este volt, már elmúlt 8 óra, kopogtattak a parókia ajtaján. Kinyitottam az ajtót, és a gyülekezetünk egyik tagja állt az ajtóban. Nincs senkije, és a magányát sokszor az itallal osztja meg. Próbálom mondani neki, hogy már késő van, másnap korán kelek, messzire utazom, keressen fel máskor.
Erre ő: Azt mondta tiszteletes úr, hogy bármikor lehet jönni magához, és most nem is vagyok részeg, csak 10 percre hadd menjek be.
Valóban, még amikor odakerültem a gyülekezetbe, azt mondtam az embereknek, hogy a parókián nincs fogadóóra, amikor szükségét látják, jöjjenek nyugodtan hozzám, még éjszaka is, ha segítségre van szükség, és Ő pont ezt jegyezte meg. (Miért nem tudom tartani a számat – gondoltam magamban).
Egyébként tényleg nem volt részeg, csak egy kicsit italos. Leültünk a konyhában, és el kezdtünk beszélgetni. A tíz percből félóra lett, és beszélgetés közben megkérdezte, hogy délután miről prédikáltam, röviden összefoglaltam az igehirdetést, majd imádkoztunk és elment. Ismét tanított az Úr engem, Ő nem akar lemondani egyetlen emberről sem itt a földön, és a megszólításra minden időt, és helyzetet megragad az életünkben. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Egy kis gyermek imájából: Uram Jézus, tégy jóvá engem, s ha egyszerre nem megy, próbáld meg még egyszer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése