2016-08-18

„Szeresd az Urat, a te Istenedet, és tartsd meg mindenkor, amit ő elrendelt: rendelkezéseit, döntéseit és parancsolatait! Ti már ismeritek, nem úgy mint fiaitok, akik nem ismerik, mert nem látták Isteneteknek, az Úrnak a fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját, azokat a jeleket és cselekedeteket, amelyeket Egyiptomban vitt véghez Egyiptom királyán, a fáraón és egész országán; és hogy mit tett Egyiptom haderejével, lovaival és harci kocsijaival, hogyan árasztotta rájuk a Vörös-tenger vizét, amikor üldöztek benneteket, és hogyan veszítette el őket az Úr mindmáig; és hogy mit tett veletek a pusztában, míg el nem érkeztetek erre a helyre; mit tett Dátánnal és Abirámmal, Rúben fiának, Eiábnak a fiaival, amikor feltátotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével, sátraikkal és minden jószágukkal együtt, ami az övék volt egész Izraelben. Ti a saját szemetekkel láttátok az Úrnak valamennyi nagy tettét, amelyet véghez vitt." (5Mózes 11,1-7) Minden családban megvan a hagyománya a régi családi történetek, olykor már legendává érett és szépült történetek felelevenítésének. Emlékszel, amikor…  Ilyenkor együtt idézzük fel a régmúltnak az emlékezésre méltó történéseit, vagy a fiatalabb korosztályba tartozó gyermekek számára is igyekszünk érdekessé tenni ezeket az emlékeket. Ők pedig joggal mondják – vagy a tisztelet okán csak gondolják: megint nosztalgiáznak az öregek. És amikor kiesnek, eltűnnek mellőlünk ezek az öregek, a család nagy öregjei, nosztalgikusan szép színezetet kapnak ezek az egykor volt, talán nem is volt történetek. De szépen tudott mesélni! Szinte csillogott a szeme, amikor gondolatban újraélte… Mózes visszaemlékezése is ilyen személyes, érzelmekkel gazdag, szinte látni lehet a csillogó tekintetet, ahogyan mesél. Az Egyiptomból való kiszabadulásról, a pusztában való évtizedek küzdelmes voltáról. S hogy mitől különleges a visszaemlékezése? Attól, hogy nem hagyja ki a történetekből az Úr személyét. Nem csak sztorizgat, de hitvallásként minden esemény, minden emlék, minden múltbeli történet Isten nevével kezdődik, hozzá kötődik! Milyen más, mennyivel gazdagabb így emlékezni! A közelmúltban egy szinte ismeretlen fiatalasszonnyal váltottam néhány mondatot, és ujjongott a szívem, amikor meghallottam szájából a megfogalmazást: én tudom, hogy engem szeret a jó Isten! Tudom, hogy mindig Ő segített meg! Hogy ajándékként kaptam Tőle a gyermekeimet! Sokat küzdöttünk a megélhetésért, de mindig megsegített a jó Atya! Így is lehet emlékezni! Bizonyságtételként! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Megpróbáltatások, akadályok, nehézségek és nem egyszer a csüggedésre késztető körülmények azok, amelyek a hit táplálékát képezik.