2016-08-22

„Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek." (2Kor 6,16) Lakva ismerszik meg az ember – szoktuk mondani. Lehet egymásra kedvesen mosolyogni, akár hetente egyszer-kétszer kedélyesen el is beszélgetni mondjuk a bevásárlás közben, de ha már azt mondanám a kedves ismerősnek, hogy akkor én ma szépen odaköltözök hozzájuk, a válasz valószínűleg az lenne, hogy no, azért ezt gondoljuk meg jobban.  Az együtt lakást nem mindenkivel vállaljuk. Csak olyannal, akit feltétel nélkül el tudunk fogadni. Az Úr Isten ilyen feltétel nélkül való közösségre hív és keres bennünket. Nem 1-1 hitéleti félórácska erejéig, hanem az együtt lakozás, kölcsönös életközösség valóságát kínálja. Ha valakit szeretünk, annak vágyjuk a közösségét, közelségét. Nagyszerű lehetőség az internet, a telefon, jó a hangját hallani a másiknak, de egy őszinte ölelést nem pótol. Egyik kedves gyülekezeti tagunk gyermeke Amerikában él, és rendszeresen beszélnek egymással telefonon. De pár napja tanúja lehettem a gyermek hazaérkezésének, és az élménynek, hogy együtt töltöttek egy nappalt és egy éjszakát, kibeszélve sok-sok témát. Semmivel össze nem hasonlítható öröm ragyogott az arcukon. Az igazi szeretetközösség vágyja a közelséget. Vágyunk-e az Úrral naponta közelségben, közösségben élni? Közösségben, ahol a kölcsönös bizalom, a terhek megosztása, a lélekből eredő beszélgetések nem csak prédikáció által ukázba kapott szavak, hanem mindennapi gyakorlat? /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.