Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 7., szerda

2016-09-07

Az Úr cselekszik

„Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj" /Máté 12,34/
Mivel vagyok tele? Nyilván az jöhet ki belőlem, ami bennem van. Ha aggódással, mások iránt való gyűlölettel, elégedetlenséggel, féltékenységgel töltöm meg a szívemet, akkor csak ezek jönnek elő lépten-nyomon. Ha viszont Krisztus lakozik bennem, akkor a krisztusi indulatok lesznek az uralkodóak, és észrevétlenül, erőlködés nélkül is ezt sugárzom. Valóban, ez utóbbira vágyakozom. A gondolataimat a beszédemmel fejezem ki, tehát amit szólok, aszerint ítéltetem meg (37. vers). Érvényes ez a megfogalmazás nemcsak az egyénre, hanem egy egész népre is. A bűnbánatot tartó népre Isten felragyogtatja az orcáját, elhozza a boldog jövőt számára, ahol csupa gazdagság lesz, és az Úr dicső tetteit hirdetik. Azok, akik korábban ellenségek voltak, elpusztulnak, akik sanyargatók voltak, most leborulnak a lábai elé. Biztató ez a megváltott nép számára, mert az Úr cselekszik. Ezért csak hittel lehet elfogadni, megérteni. Ez nem adatik meg azoknak, akik fennhéjázóak, mások eltiprására törekszenek, maguknak akarnak dicsőséget szerezni. Erről szól az Ézsaiás könyvének 60. része, melynek befejező sorai: „A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr nem tétovázom, véghezviszem ezt a maga idejében!"
Mi mindnyájan Isten kezében vagyunk. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

Inkább imádkozz a szíveddel szavak nélkül, mint szavakkal, de szív nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése