Keresés ebben a blogban

2016. október 11., kedd

2016-10-11

Isten hívása

És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. (Mk 1,11)
Amikor megkeresztelkedett Jézus, leszállt rá a Szentlélek galamb képében. Megtörtént az isteni elhívás és bemutatás.
Fontos dolog, hogy mindenkinek az életében elérkezzen az a pillanat, amikor Isten elhívja a munkára, amikor kitölti rá Szentlelkét, és amikor bizonyságot tesz mellette az Isten.
Jézusnak is szüksége volt arra, hogy Isten hívja el a szolgálatra, és Szentlelkét árassza ki rá. E nélkül nem indult el a munkára. Pedig nem kevés időt várt. Harminc esztendeig maradt csendben. Mindössze Mária forgatta még a szívében azokat a dolgokat, amiket valamikor régen Isten angyala mondott neki a fiával kapcsolatban. De eljött az idő, és el kellett indulnia Jézusnak arra az útra, amelyet Isten jelölt ki számára.
Milyen sok ember van a világban, aki elmegy hirdetni az Igét, prédikál évtizedeken keresztül anélkül, hogy elhívást kapott volna, hogy betöltötte volna a Szentlélek. Milyen sokan vannak, akik nem tudnak türelemmel, munkálkodva és imádkozva várni arra, amíg Isten elhívja és munkába állítja őket, hanem beállnak maguk az aratásba, küldetés és a Szentlélek vezetése, ajándéka nélkül. Pedig mennyire nyilvánvaló, hogy a Megváltó Jézus, mindaddig a názáreti ácsműhelyben dolgozott, míg csak el nem érkezett az isteni hívásnak az ideje.
Hiába van a világban sok igehirdető, sok munkás, ha csak maguktól álltak munkába, vagy ha emberek állították munkába őket. Arra van szükség, hogy Isten maga küldjön, hívjon munkásokat az Ő aratásába.
Magadtól álltál be a szolgálatba? A Szentlélek vezetett oda, ahol most vagy? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A kegyelem csak annyi újat és annyi erőt tud bennünk teremteni, amennyit a Szentlélek világosságában – régi, megbízhatatlan és megromlott természetünkből halálra ítéltünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése