Keresés ebben a blogban

2016. október 13., csütörtök

2016-10-13

Jézus szeretete szolgáló

Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. (Mt 20,28)
Jézus szeretete mindig azt keresi, mindig arra igyekszik, kinek és miben lehet a szolgálatára.
Akit Jézus szolgáló szeretete, lelkülete hat át, az belehelyezte az egész életét, sorsát Ura kezébe!
Nem nyomul – mert nincs miért. Hiába is törekszik eszeveszetten, gátlástalanul, másokon átgázolva – nem lesz rajta áldás (még ha látszólag bejönnek is a dolgok). Úgy és addig jut előre, ameddig és ahogyan Urának az életével célja van!
Nem hatalomra törekszik – mert hatalom alatt álló ember, és annak akaratát, dicsőségét keresi, akié az élete!
Nem meggazdagodni akar – azaz nem ez az élete célja, mert Krisztusért, Krisztusban sokkal gazdagabb mindenkinél, és azt a gazdagságot akarja szétosztani, amit őbenne kapott.
„Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen."  (1Pt 4,10-11) 
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Jézus szolga. Engedd, hogy szolgáljon neked és általad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése