Keresés ebben a blogban

2016. október 18., kedd

2016-10-18

Imádkozó élet

Ti azért így imádkozzatok. (Mt 6,9)
Azt várja Jézus tőlünk, hogy szüntelen való imádság legyen az életünk. Mintát is adott nekünk az úri imádságban, nem azért, hogy azt kell csupán imádkozni, legkevésbé azért, mintha annak gyakori, vagy sokszor egymásután való elmondása valami különösebb érdemet jelentene, mert hiszen ugyanakkor azt is megmondta, hogy az imádságunkat sem mutogatni nem kell, sem pedig nem szabad bőbeszédűnek lenni, azt gondolván, hogy bőbeszédűségünk miatt hallgattatunk meg. Azért adott mintát az imádságra, hogy az imádságaink ne csupán magunk körül forogjanak, ne csak önző és múló kérdésekből álljanak, hanem lehessenek olyanok, amelyekben Isten gyönyörködik. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Hogyha nem tudunk Istennel rendesen beszélni, nem is hallunk jól. A némaság a süketségből származik. (Steinberger)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése