Keresés ebben a blogban

2016. október 23., vasárnap

2016-10-23

Szájkeresztyén

Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Mt 7,21)
 Ne higgyük, hogy Jézus követéséhez elég az, ha szépen tudunk imádkozni, ha szépen tudunk bizonyságot tenni mások előtt, ha tudjuk magyarázni az írásokat, hanem cselekednünk kell a mennyei Atya akaratát, ha gyümölcsöt szeretnénk teremni, mint a jó fa. Az ember hitének erejét nem a szavaiból lehet megállapítani, hanem azokból a gyümölcsökből, melyeket az élete felmutat.
A szájkeresztyéneknek könnyen az lehet az utolsó ítéletkor a sorsuk, hogy el kell távozniuk Jézus színe elől, pedig talán egész életükben Róla beszéltek, míg maguk semmit sem cselekedtek meg abból, amit másoknak ajánlgattak. Az ilyen ember, az ilyen keresztyén megérdemli a bolond nevet: „Valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát." (Mt7,26) (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A keresztény ember a világ csodája, az Ördög ijedelme. A szíve tele örömmel, a szeme könnyel, a szája fohásszal, a keze jó cselekedettel. (Luther)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése