2016-10-25

A pásztor éneke „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm." (Zsoltárok 23:1) A 23. zsoltár szavait Dávid, Izrael királya fogalmazta meg. Királlyá való felkenése előtt ő maga is pásztor volt, és munkája végzése közben rátalált lelkének igazi pásztorára, Istenre. Ebben a zsoltárban azt énekli meg, milyen bensőséges kapcsolat fűzi őt Pásztorához, akinek gondoskodásában, szeretetében, vezetésében még a legnehezebb időszakokban sem csalatkozott. Szavait érdemes úgy olvasni, hogy közben feltesszük magunknak a kérdéseket: Mit jelent számomra Isten, mint pásztor? Hogyan élem meg az ő követését? „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm." Krisztus követése azzal kezdődik, hogy megvalljuk: ő a pásztorunk. Nem mi vagyunk életünk urai, hanem Isten. Nem mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk, hanem ő. Isten ebben a zsoltárban pásztorként mutatkozik be — olyan személyként, akinek fontos a juhok jóléte, aki gondoskodik róluk, aki törődik velük, aki ha kell, a saját testi épségét sem kíméli, csak hogy az eltévedt, bajba került juhokat megmentse. Ezt pedig be is bizonyította Jézus Krisztusban, aki értünk, az eltévedt juhokért az életét adta. Isten bővölködő életet akar adni nekünk (Jn 10:10), de ehhez az kell, hogy engedelmesen kövessük őt, és rábízzuk életünket. Naponta el kell ismernünk, hogy ő a pásztorunk, és nem vagyunk saját magunk urai. (T.S.K.) A nap gondolata: Istennek semmit sem tudok adni és érette semmit sem tudok cselekedni! A legjobb, amit tehetek, hogy eme tehetetlenségemet beismerem. Bár ezt sem tudom az Ő kegyelme nélkül megtenni, de Isten maga az, aki ezt bennem elvégzi. (Bernleres)