Keresés ebben a blogban

2016. november 6., vasárnap

2016-11-06

A kísértések vidéke

És elvégezvén minden kísértést az ördög, eltávozék tőle egy időre. (Lk 4,13)
A keresztyén élet olyan helyeken halad végig, ahol minden oldalról igen sok kísértés leselkedik a hívő emberre. Néha a bűn szakadékainak szélén halad el, s ha nem vigyáz a hívő, csak egy kis félrelépés és vége, belezuhan a mélységbe és elvész a bűneiben.
Kocsmák, szórakozóhelyek, játéktermek, különféle csábítások között vezet az út. Az ördög nagyon jól tudja mindegyikünk gyenge pontját, és ott próbál kikezdeni, szakadékba lökni, ahol a legkönnyebben elcsábulunk. Nagyon kell vigyáznunk, mert ha ezeknek a csábításoknak a helyén megállunk, és szóba állunk a kísértővel, akkor elveszünk.
Ilyenkor cselekedjünk úgy, amint Jézus is cselekedett, aki azt mondta a kísértőnek: „Távozz tőlem Sátán!"
Van, aki úgy akarna segíteni ezen a bajon, hogy szüntessenek meg minden ilyen helyet, zárjanak be minden szórakozóhelyet, kocsmát, játéktermet. Jézus nem erre adott példát. Ő a főpapi imádságban egészen másként imádkozott: 
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17,15)

Mennyi kísértés veszi körül a hívő embert. Kint és bent örökös támadásnak van kitéve. A Sátán még a Golgotára is elment, és még a keresztre feszítés alkalmával is meg akarta kísérteni Jézust. Nem lesz tehát olyan idő, amikor a kísértővel nem kell számolnunk, hiszen Jézustól is csak egy időre távozott el. Azért mondja Jézus a tanítványainak a Gecsemáné kertjében: 
„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen." (Mt 26,41)

De van egy ígéretünk, amire ma is hittel ráállhatunk: 
Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsid 4,15-16) 
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Tetőled sohasem fut el a Sátán, de ha Krisztusban talál, elfut Krisztus elől. (Steinberger)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése