Keresés ebben a blogban

2016. november 16., szerda

2016-11-16

Vágysz-e Utána?

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. ( Jn 14,1-2)
Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. (Jn 17,24)
Jézus számára ez a föld csak átmeneti hely volt. Csak előszoba. Olyan csak, mint a templom pitvara, amelyből a szentélybe, majd a szentek szentjébe lehetett jutni.
Jézus követésének célja az, hogy ugyanabban a dicsőségben legyen része a benne hívőknek, mint amiben Neki. Hogy megláthassák az Ő dicsőségét azok, akik hittek Benne, és akik szerették.
Ezt a tanítványok és a Jézus követői hamar meg is értették. Megértették a szeretet által. A szeretet megtanít olyan dolgokra, amiket senkitől tanulni nem lehet. Egyik igen nagy dolog, amire megtanít, hogy a szeretet mindig szerelme tárgyával akar együtt lenni. Szenved, ha külön kell élnie. Aki tehát Jézust szereti, az természetszerűleg vágyik arra, hogy Jézussal legyen. Mint, ahogy a menyasszony vágyik vőlegénye után, úgy vágyik a hívő ember is arra, hogy szüntelenül és mindig Jézussal legyen. Vágysz erre minden nap? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Egy milliomos nem megy utcaseprőnek. Ha valaki megízlelte, mily jó az Úr, az a világ örömeiről könnyen lemond.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése