2016-11-25

„Ezután kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket." (Lk 18,15) Mennyi helyre visszük gyermekeinket - szakkör és különóra-, hogy minél teljesebb életet éljenek, hogy a későbbiek boldoguljanak. Sok gyermek napja jobban be van táblázva tennivalókkal, mint némely munkaköteles felnőtté. Visszük, hogy minél több mindent megtanuljon, hogy versenyképes tudása legyen, hogy világlátott, több nyelvet beszélő ember legyen. Ebben az evangéliumi történetben a szülők azért vitték a kisgyermekeket Jézushoz, hogy áldást kérjenek tőle, a Mestertől gyermekeik életére. Hogy az Isten Fia megérintse, szavaival megáldja őket, hogy kapjanak valami olyat, amit mástól, máshonnan nem. Fontos-e ma, hogy a betáblázott különórák, szabadidős foglalkozások közben beiktassuk annak is alkalmát, hogy áldásért az Istenhez vigyük gyermekeinket? Akkor is, ha biztosra vehetjük, hogy ennél a Mesternél nem valószínű, hogy olyan tudást kap, ami majd a pénzügyi szektorban egykor jól jöhet. De tanulhat tőle a feltétel nélküli szeretetről; a hetvenhétszer is megbocsátani tudó szeretetről; a hűségben való megállásról; a szülők tiszteletéről; az élet szentségéről; az engedelmesség jutalmáról - mindezek vajon nem szükségesek? Hogy a telefon kijelzőjéről tanuljon meg felpillantani, tanulja meglátni a másik embert, a segítségre szorulót, az elesettet? Hogy ne csak nézzen, de lásson is… Lássa az égnek magasságát, lássa az élete felett uralkodó teremtő és megváltó Istent, lássa a teremtett világ szépségét, s mögötte a gondviselő Isten kegyelmét… Vajon ezekre tényleg nincs szükség 2016-ban? Csak arra, ami kézzel fogható, pragmatikus, a gyakorlati életben használható, ami pénzkeresetre és megélhetésre tanít? Szánunk-e időt és akaratot, hogy gyermekeinket a kegyelem forrásához is elvigyük? (Gyallai Henrietta) A nap gondolata: Az imádság erejében rejlik a gyermeknevelés művészete. (Trudel) Köszönöm, hogy a kérdőív kitöltésével segíted a munkámat. A kérdőív megnyitható itt: >>>>>A kérdőív linkje<<<<