2016. december 13., kedd

2016-12-10

Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. (Acta 9, 8-9)
Két másik példát is hadd osszak meg veletek. Joniról sokan hallottak már. Ő az az amerikai hölgy, aki 18. életévében egy balesetben nyaktól lefelé lebénult. Az Úr csodálatos tanítványt formált belőle. Gondolhatta volna pedig, hogy minek élni, ha még 18 éves sem vagy és lebénulsz, de a saját korábbi céljai helyett megtanulta az Úr vele való céljait keresni és megvalósítani.
A másik történet egy bányászról szól, aki súlyos munkahelyi baleset következtében tolókocsiba kényszerült. Nincs Isten – mondták a munkatársai. De van – mondta ő – hiszen a pokolban kötök ki, ha úgy halok meg, ahogyan éltem korábban, de az Úr szeret annyira, hogy megállított és köszönöm Neki, hogy a tolókocsis állapotomat is felhasználja arra, hogy az övé legyek és Őt szolgáljam.
Ide juthat el az ember, hogy megbékélek az életemmel, az életem irányával akkor is, ha az egészen más, mint, amit korábban terveztem. De az Úr terve más. Jobb. Sőt, az egyetlen jó. A nekem való. Ehhez lehetséges, hogy egy nagy nyomorúságon kell keresztül mennünk. Vagy ki tudja, melyikünkkel mi az Úr terve…

A nap gondolata:

A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)