Keresés ebben a blogban

2016. december 20., kedd

2016-12-20

„Elvetette a magot a földbe." (Mk 4:26)
Minden az Ige meghallásával, megismerésével, befogadásával kezdődik. Bár az emberek sok helyről származtatják vallási ismereteiket, mégis a Biblia az egyetlen olyan kinyilatkoztatás, mely Istentől származik — ezt keresztényként most mindenféle hitvédelmi háttér és bizonyítás nélkül leszögezhetjük. Ha Jézust szeretnénk követni, és a hitben növekedni akarunk, akkor ez elképzelhetetlen úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a Szentírást. Az sem jó, ha olvassuk ugyan a Bibliát, de döntéseinket úgy hozzuk meg, mintha nem ismernénk a benne foglalt alapelveket. Ezzel azt nyilvánítjuk ki, hogy inkább a magunk eszére, nem pedig az isteni bölcsességre hagyatkozunk. Ha létezik egy másik világ, mely a miénken túl van, akkor a Biblia ennek a világnak az úti kalauza. (T.S.K.)

A nap gondolata:

Krisztus parancsoló Úr. Aki azt mondja: ismerem Őt – annak engedelmeskednie kell Őneki. Őt nem lehet másképpen ismerni, csak hódoló engedelmességgel, parancsainak elfogadásával és az életben való betöltésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése