2016. december 26., hétfő

2016-12-26

„Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük." (Zsid 13,14)
„És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam…" (Jel 21,2)
A napokban olvastam egy regényt, egy Nobel-díjas írónő, Selma Lagerlöf írását, a Jeruzsálem című könyvet. A könyv szereplői a 19. század végén élő, svédországi kis falunak paraszti családjai, akik egy nagy lelki, vallási megújhodást követően, egy Amerikából hozzájuk érkező misztikus tanító hatására arra az elhatározásra jutottak, hogy minden javukat pénzzé teszik, és elzarándokolnak Jeruzsálembe. Házat, birtokot, tárgyakat, mindent hátrahagytak, és hosszú hetek imádságai után eljutottak a „Szentföldig". Egyikük egészsége azonban a hosszú utazást nem bírta, s mire megérkeztek, súlyos beteg lett, csillapíthatatlan magas lázzal, és öntudatlan állapotban érkezett új otthonukba. S amikor még egyszer, utoljára feltisztult a tudata, azt kérte társaitól, hogy vigyék ki Jeruzsálem utcáira, hadd lássa életében egyszer, földi szemeivel is azt a várost, mely lelkében oly eleven és oly szép képekkel él. Társai össze is fogtak, és kivitték. Ő pedig lázas látomásaiból, a Jelenések könyvének képeiből várta a drágakövekkel kirakott falakat, az arannyal borított utcákat, de ehelyett piszkot látott, szürkeséget, szennyet, szegénységet. Lázas állapotában azt hitte, hogy társai csúnya tréfát űznek vele, gonoszságból nem akarják neki megmutatni a pompás várost. Majd társai végül felvitték egy Jeruzsálem fölé emelkedő dombra, ahonnan visszatekintve azt látta, hogy az éppen lemenő nap sugarai beragyogják a várost, s ezáltal tényleg úgy nézett ki, mint a Szentírásban olvasott, ragyogó szépségű Jeruzsálem. És ezzel az utolsó földi élménnyel már megbékélve tette le földi életét.
Vajon a mi lelkünkben mennyire élénken él ennek a mennyei Jeruzsálemnek váradalma? Áthatja egy kicsit is imáinkat ennek az örök dicsőségnek reménye?
Vagy tényleg csak földi otthonunk ügyes-bajos dolgai, örömei és bosszúságai munkálnak szívünkben?
Mit keresünk? Mit vágyunk? Csak azt ne mondjuk, hogy én már semmit! Mit keresünk, mit akarunk megragadni, megszerezni? A mulandókat markoljuk görcsös akarással, vagy az eljövendőket vágyjuk? /Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

A halál nem megsemmisülés, hanem csak életforma-változás, nem vég, hanem más alakú élet. (Kapi Béla)