2016-12-27

„Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük." (Zsid 13,14)„És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam…" (Jel 21,2) Krisztuskövető, hívő emberként tudjuk-e, hogy mit keresünk? Hogy mi az életünk célja? Rögzítettük-e már tudatunkban, hogy földi életünk záros keretekkel bír, jó hát mihamarabb megfogalmazni magunkban, hogy mit tekintünk életünk céljának? Az elmúlt napokban beszélgettem egy fiatallal, aki a munkájában kiemelkedően sikeresnek mondható, fiatal kora ellenére több ingatlant és vagyontárgynak felérő ingóságot megvásárolt már, beutazta a fél világot, de olyan mentális és fizikai problémák léptek fel nála, hogy pszichológushoz kellett mennie. A szakember pedig tömören azt állapította meg, hogy a legfőbb és talán egyetlen baj, hogy nem tud semmiféle életcélt megállapítani. Hová akar tartani? Mit akar elérni? Mi az a cél, amit kitűzött maga elé? S nem tudott mit megfogalmazni, csak valami sürgető és megbetegítő kényszer uralja pszichéjét, mintha mindennap üldözné a kérdés: hova, hova…? Az élettől való búcsúzás idejében is ott van békesség az elmenő szavaiban, ahol hittel, bizonyossággal, meggyőződéssel tudja az ember, hogy hová készül! Az igazi, kibeszélhetetlen békesség pedig abban a lélekben van, aki tudja, vallja, hogy ami rá vár, az a Jézus által elkészített hajlék, az új, a mennyei Jeruzsálem, az örök dicsőség az Istennek jobbján. Nincs ebben szilárd hitünk, ezért oly félelmetes erő a halálnak gondolata sokak számára! Vajon te, testvérem, készülsz ebbe az új otthonodba? Vajon imádságaidnak része, hogy kérd: add, Uram, hogy megláthassam a színarany utcákat? Hogy megtapasztaljam azt a tökéletességet, tisztaságot, teljességet, melyet ígérsz a téged követők számára? Hogy megláthassam, megtapasztalhassam azt a tökéletes békességet és boldogságot, ahol nem lesz többé sem gyász, sem fájdalom, sem jajkiáltás? Vajon imádságaink látókörébe belefér a mennyei Jeruzsálem reménysége? Vagy csak mulandó városaink, és mulandó porhüvelyünk kereteit feszegetjük? /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A halálos ágy köves fekhely az Úr Jézus nélkül. (Spurgeon)